Ének az esőben

A tehetségkutatóban (ahol mindenféle műfajú produkcióval lehet próbálkozni) fellép az ember a színpadra. A zsűri unottan figyeli. Sokadik próbálkozó ő már a mai nap folyamán. Meglepetésre várnak. Hátha egyszer megkapják.

• Tessékmitfogelőadni - mondja egy zsűritag, nem is leplezve közönyösségét.

• A k*rva anyátokat fogom szidni.

• Tesséklássukaprodukciót. Önéaszinpad - mondja a zsűritag, ki az imént mintha valami furcsát hallott volna.

• A büdös k*rva anyátokat, azt!

• ???

• A jó hülye büdös krva anyátokat, azt! A retkes útszéli büdös krva anyátokat!

• .... na ebből elég legyen! Ezt hagyja abba most azonnal! - mondja neki a zsűri felháborodva. Mégis, hogy sértegetheti őket egy vadidegen személy?

• Mi a k*rva anyádat hagyjak abba?

• A TE KRVA ANYÁDAT AZT! A TE BÜDÖS KRVA ANYÁDAT! - ordítja a zsűri szinte szinkronban, majd a biztonságiakért kiált.

Egyre jobban esik, alig látok ki, már a második fokozatba kellett kapcsolnom az ablaktörlőt. Az ég is sötétebb. Nagy zuhi lesz itt.

Tovább folytatódik a válogatás. Énekesek jönnek és mennek. Jók és rosszak is. Majd egy érdekes produkció következik.

Egy fiatalember lép fel a színpadra. Hóna alatt fatuskó, kezében kisbalta. Bizonyára valami cirkuszi produkció lesz ez. Leteszi maga elé a tuskót, ami épp az ágyékáig ér.

• Tessék, lássuk a produkciót.

És az ember egy mozdulattal lehúzza a sliccét, előveszi a ceruzáját, ráfekteti a tuskóra és felemeli a kisbaltát.

A zsűri megrökönyödve de ugyanakkor feszülten figyel.

A kisbalta lesújt: Bang! Úristen, ez levágta! EZ LEVÁGTA!

Fröcsög a piros mindenfelé. A közönség és a zsűri is a hányingerrel küzd. De a kisbalta újra lesújt, immáron háromszor: BangBangBang! Mintha csak uborkát szeletelne. Ez undorító. Mindenki összehány mindenkit: a zsűri a közönséget, a közönség a zsűrit.

A kisbaltás ekkor faarccal (valószínűleg valami fakír lehet, hogy íly jól tűri a fájdalmat) a levágott szeletekhez nyúl, s egy maréknyit a közönség közé vet. Bizonyára adni akar magából valamit az embereknek.

Berohannak a biztonságiak és az orvos, hogy kivezessék ezt az őrültet. De hisz.. de hisz ez nem is vér..!?

"Persze, hogy nem, trükkmester vagyok, az egész csak egy hülye vicc volt.. látjátok: ez műf*sz! ..hahaha...!" - mondja az iménti produkció előadója, de ez már senkit nem érdekel. Már készülnek a holnapi címlapok:

" Szenzáció: Az ember, aki élő műsorban darabolta fel magát!"

" Úristen, ez levágja! "

" A darabolós újra lesújt, de ezúttal saját magára! Addig darabolta magát, míg végül csak egy darab kéz maradt a testéből! De az meg magára rámtotta a tojásszeletelőt!"

Mintha dézsából öntenék. Hármas fokozatba húzom fel a kart. Az ablaktörlőlapátok már úgy mozognak, hogy szemmel szinte követhetetlenek. És az eső csak úgy ömlik.

Már csak énekesek jönnek, és azokból is csak a tehetségesek. Nagyon sokan vannak, és mind jól énekelnek. Nagyon sok a tehetséges.

De már nem kell több tehetség, hamar megtelik a középdöntő mezőnye. Túl hamar. Odakünn az épület előtt hosszú sor torlódott fel, és mind a zsűri elé akar járulni, hogy tehetségét bizonyítsa.

A rendezők bezárják az ajtókat, és megpróbálják hazaküldeni azt a rengeteg embert, kiknek ez élete lehetősége lett volna. A sok tehetség felbőszül. Páran átjutnak a kordonon, és felmásznak a színpadra. Egyikük jobban énekel mint a másik. A zsűri el van ragadtatva, hogy ennyi tehetség van ebben a kis országban. Be is préselnek még pár embert a középdöntőbe. DE ÉRTSÉTEK MEG, HOGY NEM KELL TÖBB TEHETSÉG!!

• A géppuskákhoz! Lőjétek szét őket! - kiáltja a műsorigazgató - A tehetségeseket lőjétek! A tehetségeseket!

Pár szervező munkatárs a bekészített géppuskákhoz igyekszik, mik a falon kívüli felbőszült és bejutni kívánó tömegre irányulnak. Céloznak, majd lőnek.

Odakinn szétszalad a tömeg.

• Huzzatok innen, a krva anyátook! A krva helgászt anyátoook!!

Vajon mi lehet ez itt, a hármas fokozat fölött? Piros felkiáltójel meg minden. Muszáj kipróbálnom, mert annyira esik, hogy a hármas már nem elég. Már semmi sem elég.

Óvatosan még eggyel feljebb húzom a kart.. Katt. Azok most már fénysebességgel járnak. Követhetetlenül. A törlőlapátok lerepülnek, és beleállnak egy "Vezess óvatosan!" táblába. Már csak a karok karcolják a szélvédőt. Semmit sem látok. Fasza.

A továbbjutottakat beterelik egy szobába. De csak felük juthat mégtovább. A zsűri nagy bajban van. Valahogy csökkenteni kéne a létszámot felére. De hogyan?

• Dobjunk közéjük gránátot! - mondja az egyik zsűritag, kiknek a további szűrés lenne a feladatuk.

A gránát nem jó, nem elég finoman válogat - mondja egy másik, majd megakad a szeme a falon elhelyezett forgótáras pisztolyon..

Az első szélvédő a harmadik rúgásra adja meg magát. Ragasztott üveg, így nem morzsázik. Félrehajítom. Bár még zuhog, de kit érdekel. Felteszek egy napszemcsit.

A kilátás tökéletes. Elindulok.

Már nem belső nézetből szemlélem magam, hanem kivülről. Eltávolodom a kamerától, el a szélvédő maradványaitól. Bemegyek egyenesen a gyorsan mozgó felhők alá, amik az antistatikus égbolt alatt száguldanak, s hullajtják rám könnyeiket számolatlanul.

Jó ez az antisatikus égbolt. Ez plusz két pontot ér.