heady912010.10.21. 21:52

Crysis 2 multiplayer beta

Szerencsés vagyok, mert kaptam kulcsot, és ma már le is tölthettem a bétát. Benyomásaimat a "Tovább" után találjátok!

Elöljáróban annyit, hogy nem nagyon vártam ezt a játékot, az E3-as prezentáció során is maximum a grafika nyűgözött le.

De amikor lehetőségem nyílt, hogy letöltsem a bétát, azért egyből ugrottam. A laza másfél gigát gyorsan leszedtem, és irány a játék. Az első, ami feltűnt és zavart is, hogy nem tudom megnézni a controls-t. Ez azért baj, mert néhány dolog nagyon nem egyértelmű elsőre, sőt. Szerencsére pár meccs alatt azért kitapasztaljuk, de az elején anyázni fogunk:)

A játékmenet nagyon pörgős, nincsen üresjárat. A bétában sajnos csak egyetlen pálya áll rendelkezésünkre, melyen kétféle játékmódban játszhatunk. Az egyik egy ilyen Team King of the hill, természetesen más néven, a másik pedig sima Team deathmatch. Mindkettő kellően intenzív, néha már-már kaotikus is lehet, de nem vészesen. A maximum létszám 12 (6-6) fő.

A játék előrehaladtával xp-t kapunk, ami a különböző "kasztokat" nyitja meg.

Ezekből 5 van, illetve egy custom, ahol magunknak állíthatunk össze egy kasztot.

Vannak itt is ún. armor abilty-k, nevezetesen maximum Health és Stealth mód. Mindkettővel rendelkezünk egyszerre. Használatukat az energiaszintünk korlátozza. Tudunk sprintelni is, szintén fogyasztja az energiát.

van még egy érdekes újítás, ami nagyon tetszik. Ez pedig az "interaktív közlekedés" (nem tudtam más kitalálni rá) ami úgy működik, mint a BRINK-ben. Nagyon jó, remekül működik.

A grafikát utoljára hagytam, több okból is. A Crysis 2 valószínűleg a legszebb játék lesz ebben a generációban. ezért sokan nagyon kíváncsiak, és kritikusak is. Hajlamosak lennének túl sok következtetést levonni a bétából. Sok a gyenge, csúnya textúra, néha még belassul, egyszóval még nincs a topon. Gyakran leesik a framerate, főleg, ha valakit közvetlen közelről arcon lősz a shotgunnal. Néha csak úgy random elkezd szaggatni, de irgalmatlanul, gyakori a fagyás, megszakad a kapcsolat a szerverrel. De a béta üdvözlőképernyője szerint most csak a netkódot és a a játékmenetet szeretnék csiszolni. Az előbbin sokat, az utóbbin kevesebbet kell dolgozni, szerintem.

Összefoglalva, nekem nagyon tetszik, amit eddig láttam, és ameddig lehet, játszani fogok a bétával.

Akik szintén szeretnék kiróbálni, azok regisztráljanak a combattesting.com-on, menjenek a fórumba, és a játék topikjában kérjen kulcsot.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==