- Te. - Na. - Ez a házasság elég durva dolog. - Miért? - Mer érted, ott van az asszony, fitt, fiatalos, meg minden. De csak az esküvő előtt! Utána már nem. - Mert? - Mer utána már nyeregben érzik magukat. Elhagyják magukat érted, már nem adnak magukra utána. Meg van fogva a faszi, oszt kész. - ? - Úgy van ez, hogy az asszony utána megpuffad. Hirtelem kétszáz kilós lesz érted. Esküvő előtt még karcsú mint a nádszál, utána meg azt sem tudod hirtelen, hogy áll e vagy fekszik, mer széle hossza egy. Mer elhagyják magukat. - Na ne mondd már.. - De. És nagyon hirtelen következik be ez a dolog. Tudod, hogy működnek azok a spéci sűrített levegős, maguktól felfúvódó gumicsónakok? Ilyen csöpp kis valamik azok a csónakok, de csak míg meg nem rántod a szelepet: utána secperc alatt felfúvódnak, mert a sűrített levegő felfújja őket. Hát kábé ez a helyzet a feleséggel is. Ahogy kimondod az "igen"-t, rögvest felfúvódnak. Ott előtted meg a pap előtt. Komolyan. Mintha ezzel a szóval kirántanád a szelepet. Meg mert már utána elhagyják magukat, mert már nem számít semmi, mer a faszi már meg van fogva. - Kicsit eltúlzod a dolgot. - Nem túlzom el. Meg utána - mármint az "igen" után - már csak a fotelban akarnak ülni a tévé előtt. Nem akarnak már menni sehova. Mert elhagyják magukat, és egyre csak duzzadnak. Ha szerencséd van, még időben ki tudsz futni a házból, mielőtt a Massza téged is elnyel. És akkor odakinn, mikor nézed, ahogy a megduzzadt feleséged elkezd beletüremkedni minden egyes ajtó és ablaknyílásba egyszerre(!), és látod, hogyan repeszti szét a házadat, akkor majd elgondolkodsz, hogy talán mégsem kellett volna olyan elhamarkodottan kimondani azt az igent. - Szerintem meg túl sok Akirát néztél, hallod. ------------
A sztár felmegy a színpadra. Megpróbálja egyből belakni a teret. Jár kel, jobbra és balra sétál fehér ruhájában. Így énekel. Bemozogja az egész színpadot. Ügyet sem vet a közönség köreiből érkező "Na mivan, hová sétálsz? El akarsz menni? Valami 'dógod van? Hófehérje.. hahahaha!"
Mit sem törődik mindezzel, gépies módon folytatja az éneklést. Mintha csak szalag mellett dolgozna, mintha csak ebből élne. Ebből is él.
A közönség fekve tapsol, így mutatva ki, hogy mennyire nyerte el a tetszését az előadás.
Már nem úgy van, mint régen. Mint amikor még valóban sztár volt. Fiatal sztár. Akkor még valóban tűzbe tudta hozni az egész közönségét, ahogyan véresre énekelt szájjal hallgatta, hogy a nézők csontig tapsolt kézzel, felállva ünneplik őt. Most ez már nincsen így. Már minden más lett. Egy pillanatra eszébe villant, hogy előkapja a baldahinvetőt és a közönség közé lő vele. De elvetette az ötletet.
A sztár a színpadon lehúnyta a szemét. Azt képzelte, hogy megint felállva tapsolják őt. Vakon indult el a kijárat felé, mely egyben a színpad bejárata is volt a fellépő művészek számára. A mikrofonállványt botnak használta, hogy kitapintsa vele az útját. Tetszett neki ez a helyzet. Mintha újra fiatal lenne. Mintha újra igazi sztár lenne. A népszerűség és a megvetés hangjai mintha oly nagyon nem is különböznének. Nem akarta többé kinyitni a szemét.
Tovább botorkált, egészen a kijáratig, mindenfelé tapogatva a mikrofonállvánnyal, mint nemlátó, ki színeknek hallja a zajokat.
p34c3 
Comedian 
Necroman Mk2 
Fabri 
Malleus