Rewmac2011.02.03. 14:18

Szamurájok az éterben

Kard ki kard - Hová tűntél?

Megmondom őszintén már most az elején, hogy ez a blog csak úgy született, hogy eszembe jutott írnék erről és nem konkrét tervezés áll mögötte. Igen a generációról lesz szó, de nem a tőlem megszokott bashelés lesz, hanem inkább csak egy hiányérzet leírása. A kérdés, amit szeretnék az elején föltenni mielőtt a konklúzióhoz érünk, az a következő : Hová tartunk, jó-e ez nekünk?

Nos, hát akkor vágjunk is bele. Fiatal vagyok, tehát nem mondhatom, hogy a nagy vén játékosok közé tartozom mint mondjuk zaz aki pár generációváltást megért és mégis egy véleményen van velem. Én egyetlen egyet értem meg és nem tudom, hogy valaha fogom-e még annyira élvezni a játékokat mint anno. Kezdjük rögtön az elején, mert ez eddig olyan mintha a fórumon írnám a szokásosat.

Nekem hiányzik a szín, az élet a játékokból. Amikben éreztem anno az erőt azok eltűntek a süllyesztőben és következő rebootra várnak. Azt vettem észre nincs eredeti ötlet, nincsen új csak valami régi koncepciónak a felélesztése. Nem azt mondom, hogy ez rossz, hiszen annyi minden volt már az éterben, hogy képtelenség valami teljesen újat alkotni, de ettől még lehet, lásd Dead Space, ami lényegében egy Resident Evil 4 az űrben. Tehát egy alapkoncepcióra épített kvázi egyedi játék. Nem, csak azért mert jelenleg a második résszel kezdtem el játszani, hanem most ez ugrott be. A legtöbb esetben viszont azt látom, hogy bizonyos műfajok egyértelműen érvényesülnek, míg egy géppel ezelőtti korszakban a mainstream vonalat is jellemezte a sokszínűség. Ilyen volt például az Onimusha sorozat is.

Én bevallom, hogy imádom, de mégsem kérnék egy újat egy rebootot mert nem lenne ugyanolyan íze. Mint amikor az ember elmegy egy elegáns étterembe és rendel egy sültet, aztán rájön, hogy finom, de sosem lesz olyan mint a nagyi főztje. Én is így vagyok vele. Ám hasonlót a témában várnék, hogy ne csak az autós játékok és a first person shooterek domináljanak. Sajnos a piacot a fogyasztók határozzák, meg amennyiben a kínálat elég bőséges aztán ez kezd beszűkülni. Ahogyan ez történt mára. Ha most magamat akarnám cáfolni, tenném azt a Castlevaniával, Lost Odyssey-val, Enslaved-el vagy akár a Darksiders-el. Persze jelennek meg csinos darabok, de mégis azt látom, hogy különösebben kiemelkedő sikert nem érnek el és gyakran a süllyesztőben kötnek ki. Ez mondjuk erre a háromra pont nem igaz, de kicsit „underground” beállítottságú társaikra már annál inkább. A színt hiányolom. Az igazi változatosságot. Ha visszaemlékszünk egy Devil May Cry 3-ra akkor már érezzük a különbséget.

A változatosság mennyei bölcsője volt eme csemege. Még a piacon is jól teljesített a hihetetlen magas számú és egyszerű kalózkodások ellenére is. Erre mit kapunk mainstreambe Star Wars: Force Unleashed 2-t. Ez a játék az amit én személyesen kiröhögtem. Nem mondom, hogy a harc nem jó és nem mondom, hogy nem szép, de ennyi. Semmi olyan nincs benne, amit az első két órában ne láttunk volna. Én átmentem egy haveromhoz egy szombati délelőtt és délutánra már végig is játszottunk és kb. vittük is vissza a boltba cserére. Egyszerűen ez elfogadhatatlan. Valami olyasmi jut erről eszembe, hogy: Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Persze csak egy egyszerű szemléltetésnek hoztam a fel a LucasArts legújabb „remekművét”, de összehasonlításnak ott az első része, ami bár hasonlóan monoton helyszínekkel rendelkezett még volt benne valami egyedi.

Ha már egyediség, akkor nem is húzom tovább a szót, mert egyértelmű: God Hand. Na, ilyet még egyet nem tudnak alkotni. Lehet szeretni, utálni mindent csinálni vele, de el kell fogadni, hogy nem hasonlítható a tartalma szinte semmihez. (Vagy általam ismeretlen játékéhoz)

Anno szerintem forradalmi találmányok voltak benne, melyek eszméletlenül kiemelték a tömegből és egy nagyon stílusos, humoros, de mégis kihívásokkal teli pörgős produktummá tették. Nem mondanám, hogy év játéka, de 6 óra alatt nem is lehetett végigvinni. Az ember az érezhette, hogy a pénzéért kap is valamit. Ma már az öreganyámról készült játéknak is lenne multiplayer játékmódja, amit játszanának 2 hétig aztán a kutyát nem érdekelné mert a minőség multi az nagyoknál zajlik akik sötétben operálnak vagy rossz társasággal vegyülnek. Megnéztem az idei felhozatal pár nagyobb címét és mit látok? FPS, FPS, autós, autós…

Itt megállnék egy szóra. Crysis 2, Gow 3, Bulletstorm és Deus Ex. Egyszer nem mondtam rossz játékok főleg azért mert közöm nincs hozzá milyenek, csak egy stílus. Emelett még lesz 4-5 versenyzős és pár felemás valami, de ennyi.

Végeredményben hasonlókat élhet át az ember mindegyik alatt annak ellenére, hogy eszméletlenül jó játékoknak ígérkezik mindegyik, de ha kicsit visszamegyünk, az időben olyan kincsekre lelünk, rá melyek után azt mondjuk „kabbe Gear of War én leléptem”.

Igazából ez csak egy ilyen kis kósza gondolatsor melyet úgy döntöttem leírok és képekkel fűszerezve blog formájában teszem közzé. A végére pedig egy utolsó gondolat. Eme generáción belül is egyre érezni lehet az egyszerűsítést. Kérdem én meddig egyszerűsödünk?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==