ARTURUS2011.02.20. 13:25

PS3 Collectors Editions

Annak idején a belsős ps3 exclusiv játékok nem igazán kaptak, méltó gyűjtői kiadást. Vagyis nagyrészt egyáltalán nem. Ennek oka a korabeli magyarázatok szerint az volt, hogy nem volt idő elkészíteni. Ebben lehetett is némi igazság, mivel a KZ2 re az Infamousra is igen sokat kellet várni és tudjuk, hogy kezdetben a ps3 ra való programozás elégé lelassította egy egy játék elkészültét. Azonban, ahogy a nagyobb cimek már 2 évente szinte japán vasút pontossággal jönnek a sonyi a gyűjtői kiadásokban is összeszedte magát.

A Little Big Planet annak idején semmilyen gyűjtői kiadást nem kapott.

Azonban a 2 már egy 80 dolláros ce val rendelkezik amiben egy kis könyvespolc amin tárolhatjuk a két LBP játékot és egy plüss Sacboy van, plusz természetesen némi letölthető tartalom.

Unboxing video:Click!

A Killzone 2 ugyanarra a sorsra jutott. Mindössze egy steal box edition volt elérhető a rendes mellet. Ez annyit jelentett, hogy műanyag doboz helyet fémdobozban volt a játék semmi többet. a GG azt mondta a játék feszített tempójú fejlesztése miatt

nem volt idejük rendes cet csinálni.

A háromnál azonban más volt a helyzet.

A 130 dolláros gyújtói verzió Helghast edition névre hallgat és egy figurát egy kemény kötésű art bookot és egy halghast sisakot tartalmaz amibe bele lehet rakni a játékot és a könyvet.

Unboxing:Click!

És végül idén az Infamoous is megkapja a maga hero edition névre keresztelt ce-jétk.

Az első résznél mindössze egy csak Angliában elérhető igen sovány ce volt. két képeslappal egy igen rövid képregénnyel és egy voucherel egy képességhez ami azonban aztán mindenki számára elérhetővé vált.

A Hero edition ben egy 21 centis cole figura cole táskája egy képregény és egy voucher vár minket 100 dollárért. A voucherbene egyébként euban lesz egy clasik Cole skin akik hiányolták a régi Cole kinézetét.

unboxing még értelemszerűen nincs.

Reméljük az uncharted 3 is kap egy szép ce-t. ami nem ugy mint a 2 esetében már boltban is kapható lesz. Ha ez is megvalósul akkor egy nagy piros pont idénre a sony-ak.

Necroman Mk2
Hovertank One

2 napja

p34c3
Titanfall 2 VR

6 napja
8

liquid
Kedvencz Zimmerek No.1

7 napja

CHASE
A 25 legjobb rockszám valaha

8 napja

Necroman Mk2
Yourself!Fitness

2026.10.01.
4

Krisz576
Infinity Vision: Végjáték Ráadás

2026.09.29.
4

p34c3
GOTY 1996-2025

2026.09.24.
11

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2026.09.19.
2

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPS-ek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
3

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20