OneK2011.04.19. 18:38

Mass Effect 3: mit tudunk eddig?

Gondoltam dobok egy kis összefoglaló írást az új részről, az eddigi infók alapján. Ezért csak óvatosan, mert írásom SPOILEREKET tartalmaz.

A harmadik rész pár hónappal a suicide mission után veszi fel a fonalat. Főhősünket a Földön kihallgatják az Arrival DLC-ben történt események folytán, mikor is megkezdődik a Reaper invázió. Játszi könnyedséggel foglalják el a bolygó fontosabb pontjait, az emberiségnek egyedül esélye sincs felvenni a harcot. Egy egész flotta jól szervezett támadása kellett ahhoz, hogy legyőzzék Sovereign-t, most pedig legalább száz Reaper szállja meg a Földet és a környező rendszereket. Shepard hamar felismeri, hogy ez a harc elveszett, így elmenekül, hogy segítséget hozzon.Így indul tehát küldetésünk a Föld felszabadításáért. Vajon sikerül?

Az új részben eljutunk a Salarian anyabolygóra, ami megosztott a Krogan genophage miatt, a Quarian-Geth konfliktus is tetőpontjához ér, és csak ránk vár, hogy ezeket megoldjuk. Mindenkire szükség van, ki hajlandó segíteni.

Ha új rész, akkor új Normandy. Mivel a Szövetség visszakapta, kapásból szét is szedték és kicsit átalakították, így lesz megint mit felfedezni. (csak remélni tudom hogy EDI-t nem vágták ki a légzsilipen, Jokerrel hatalmas páros voltak)

A harcrendszer marad az, amit a kettőben megszoktunk. Shepard most már képes lesz gurulni és kisebb réseket, tárgyakat átugrani.(Végre!) Ígéreteik szerint jobban rágyúrnak az RPG elemekre, többféle képpen fejleszthető skillek és kapunk moddolható fegyvereket is. Kaszttól függetlenül használhatunk minden fegyvert, de csak a soldier képes mindet magánál tartani.

Ellenség palettánk is bővül. A megszokott zsoldosokon kívül, kapunk újféle huskokat, lesz itt turian, batarian, sőt még rachni féle, de igazából az összes faj képviselőit képesek átalakítani. Meggyűlik bajunk volt munkaadónkkal, a Cerberussal is. Hogy miért? Készítők ennek mivoltát nagy titokban őrzik. Nem ússzuk meg Reaper harc nélkül sem, persze nem 100 ellen, de hébe-hóba egyet le kell szednünk. Egy ilyen epic harcot vázoltak fel a fejlesztők: Shepard egy krogan konvojban utazik, miközben a Reaper pusztít körülöttük. Ekkor egy sérül turian vadászgép becsapódik a konvojba, elpusztítva Shepard járművét. Minden veszni látszik, de ekkor egy Thresher Maw tör elő a föld alól és támadja meg az ősi gépet, majd rántja le magával. Úgy tűnik nyert, de ekkor lézersugarak törnek elő a földből, sugallva főhősünknek, hogy ideje lelépni.

Persze mit se érünk csapattársak nélkül. Lesznek a sztori számára fontos szereplők, így ők mindenképpen velünk tartanak. Lesznek választható karakterek, kikről eldönthetjük, hogy kellenek a csapatba vagy sem. Páran csak egy küldetés erejéig lesznek velünk, és lesz aki cameo megjelenésen kívül, nem kap nagyobb szerepet. BioWare egyébként azt ígéri, hogy minden nagyobb szereplő visszatér az utolsó részben, ha életben van. (lehet örülni Miranda fanok:))

Az új játékosokra is gondolva (vagy aki elhagyta mentését), lesz egy "story so far” típusú összefoglaló képregény, amiben meghozhatják döntéseiket. Persze ha valaki továbbviszi a mentett állását, az is láthatja, felelevenítheti tetteit. (persze már nem változtathat rajta)

Év végén kiderül mit sikerült összehozni a srácoknak. Még szerencse hogy addig el leszünk látva jóféle játékokkal.

So long, gamers!

írásom alapjául a Game Informer májusi száma szolgált

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7