Vladi2011.07.04. 13:36

2 hónapos a kisfiam!

Remélem hiányoltátok az utóbbi időben a friss bejegyzéseket, most kiderül nagyjából miért is nem volt időm eddig új írásokat alkotni. Mondjuk a bejegyzés címéből az okosabbak már következtethetnek rá. :)

Hát igen, május 4-én megszületett a kisfiam, Benjámin, 3,9 kilóval 59 centi hosszúsággal. Addig a pillanatig nem is igazán értettem meg mit jelent apának lenni, amikor először foghattam kezemben Benit. Ekkor viszont minden helyére került és csodálatos érzés volt.

Click!

Amint láthatjátok már a születésekor kifejezetten nagy haja volt, ami elég ritka tulajdonság a kisbabáknál, a kórházban senkinek nem volt ilyen és azóta is mindenki egyből a haját csodálja, amikor először megpillantják. A kölyök szépen fejlődik, majd 5 kiló lett azóta (a születés után a kórházban kb. fél kilót szoktak fogyni a babák, tehát 3 és fél kilóval vittük haza), többnyire remek étvágya van. Beni nem csak testileg növekszik szépen, de egészen elképesztő gyorsasággal fejlődnek ki képességei, jóval a szokásosnak vett korhatárok előtt csinál szinte mindent. Például már egy ideje hasra tud fordulni a hátáról, és folyamatosan edzi magát, hogy hasról újra hátra tudjon fordulni és ez már hajszál híján sikerült is neki, úgyhogy szerintem napok kérdése és összejön a dolog, amire normál esetben fél éves korban képes a legtöbb csecsemő. Amikor otthon vagyok minden gyerekkel kapcsolatos feladatban igyekszek segíteni a páromnak, pelenkázok, öltöztetek, büfiztetek és fürdetem a kicsit.

Click!

Emellett persze minnél többet játszok és foglalkozok vele, nem is hagyja a baba, hogy sokáig ne történjen körülötte semmi. Nagyon szereti, ha megyünk valahová, vagy ha hozzánk jönnek vendégek. Terveink szerint az augusztus végi Holdfényconra már ki is fog látogatni egy-két órára, hogy lássa mivel foglalkozik az apja. :)

Click!

A kisfiam mellett az utóbbi időben főleg az Assassin's Creed Reneszánsz regény munkálatai kötötték le a comicsinvesten kívüli időmet, a mai nap végre sikerült is nyomdába adni. Elképesztően élénk az érdeklődés a könyv iránt, részletek rövidesen egy külön blogbejegyzésben.

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

7 napja

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7