1000rr2011.07.08. 13:19

Gaming

Tokyo Game Show

Hali !

Elég régen írtam játékokról blogot, de Nesman cimborám megmondta előre, hogy eljön az idő mikor magamra kell főzzek. Igaz ami igaz főzés helyett fogyok, meg agyalok, de a gondolatokat lekötendő, szabadidőmben belevetettem magam a befejezetlen játékokba.

Nézzük mivel kábítottam magam az elmúlt hetekben :

Szeretem a Rally-t ...... csak ez nem az :D

Árkéd ótós játék !

Az első rész sem volt épp egy szimulátor, de sokkal jobban tetszett, így az emlékekből felidézve. Maga a menü is visszás érzéseket hagyott bennem ezzel a matricázással, lakókocsizással, amerikás rajolással.

Kevés a pálya, kevés az autó ..... amik pedig belekerültek, azok hagynak némi kívánni valót maguk után.

A látvánnyal még elégedett lennék, de az irányítástól és a fizikától egyszerűen néha fizikai fájdalmam volt, amit vicsorgással és a joy ropogtatásával próbáltam levezetni .... kis sikerrel, mert 1x szétkaptam a lemezt ..... hogy aztán megint csak betegyek egy új példást és mondván, csak azért is megcsinálom, letudtam 100%ra a cuccost.

Tovább haladva megint egy folytatásba botlunk ...

Sokan nem szerették az első rész, mondván unalmas és egy kaptafa a küldetés része....

Én szerettem. Talán az első olyan cím volt ami a grafikájával elvarázsolt és tudtam csak gyönyörködni a megjelenítésben. Volt hogy álltam a vár előtt és nem hittem a szememnek .... gyönyörű volt.

Na de ugorjunk az alanyra .... a 2.részre :

Hosszú ideig tartott végigérni a játékon, mert bekerült, kikerült, pihent, bekerült, kikerült, pihen fázisokban sikerült abszolválni a végigkéselek mindenkit mer én vagyok a bérgyilkoló történetet.

Alapvetően tetszik a formula, tetszett a több lehetőség, de hálás vagyok, hogy nem töményen fogyasztottam és együltő helyemben csak ezt játszva pörgettem ki, mert ha sokat toltam, akkor bizony csömöröm lett az ugri-bugritól, de így öregesen haladva egynek elment ..... sőt, voltak benne jó kis részek.

Bizony bizony ..... a nagy vitákat, fanyalgásokat kiváltó Remedy játéknak is leköszönt a stáblistája. Egy író eltűntnek hitt felesége nyomában .....

Nem spojkózok, mert az akciós Limited Edisönt gondolom sokan pengették ki mostanában az MM kasszáknál .... nem baszunk el nekik sem semmit.

Grafikai téren odacsap a cucc azt meg kell hagyni, de a játékmenettel nem voltam mindig kibékülve .... Annyi, de annyi lehetőség rejlett volna még a témában, hogy szabályszerűen fájt a kihasználatlansága.

Maga a történet és a helyszín is megérdemelt volna bátrabb kihasználást.

Lámpa, lő , lámpa, lő, főboss, lámpa, lő .....

Há mié nem bészégethetek ? Mié nincs szabadság ? Mié nem lehet több befejezése monnyuk a dialógusok lefojtatásának függvényében ?

MIÉ MIÉ MIÉ ?

Persze ezt a játékot sem töményen küldtem ..... premier óta megvan és most sikerült befejezni. Azért még 1 végigjátszásra sor kerül .....

Mindig szerettem a vadászrepülőket ...... szerettem volna pilóta lenni, az már más kérdés, hogy gyerek fejjel az ember még nem fogja el, hogy azért tanulni kell ..... később meg már úgy fogja fel, hogy már minek ? :D

Szóval nem lettem pilóta, de a repülés és a gépek szeretete megmaradt, amit a Kecskeméti katonai repülőtéren élhetek ki.

A játék az első TC cucc a témában és mint kezdő próbálkozás, azt kell mondjam nem sikerült rosszul. 2 végigjátszást is megért nekem .... 1 normál és egy elit nehézségi szinten ....

Hatalmas hibái nincsenek, de ami van azok bosszantó apróságok.

Nem is igazán tudom, mit kéne róla írni, de talán ha az AC6ot veszem az etalonnak / NEKEM AZ /, akkor hozzá képest kevésbé élveztem a repülést, kevésbé éreztem magam körül a gépet, a fesztávot, a sebességet.

Látványban is alulmarad a fent említett szerrel szemben, hiszen kicsit rajzos hatást kelt, míg a másik szinte fotórealisztikus gépeket pakol ki elénk.

Abban folyton kitaláltam valami hülyeséget .... PL. a híd pillérei között 360at pörögve átrepülni majd mikor pontosan 360fok akkor utánégető és tipli fel ..... aztán a misszió közben használható replayban megnéztem a mutatványt, ami nem utolsó sorban kurva jól nézett ki .....

Hát ez a játék nem érte el ezt az élvezeti faktort nálam, de simán ajánlom a stílus kedvelőinek, akkor is, ha nekem egyértelmű az AC6 fölénye.

Emlékeim szerinte ez szép játék volt .... meg jó is ..... JA .... EMLÉKEIM SZERINT AZ. Mikor megjelent az is volt, de mai szemmel nézve ölég gyér a produktum.

A gépi társ egy ökör-barom-idióta, a hangok katasztrófálisak és szerintem a mára már igencsak megkopott grafika is egyre szarabb és szarabb lesz a vége felé. Örültem, mikor vége lett, na nem azért mert hú, de májer vagyok, hogy kivégeztem, hanem mert végre vége ...... ciki

Egyébként olyan szinten emlékeztet a lépárnás misszió az XBOX-ra megjelent:

Special Forces: Nemesis Strike

játékra, hogy az már plágium és komolyan elgondolkoztam azon, mennyit loptak még abból .....

Azt hiszem visszatért kicsit a játékos kedvem ..... pedig elment már egy ideje .....

Most pedig az RDR, JUST CAUSE 2, és a SBK X került installálásra.

Ui :

Nem látta valaki a Singularity játékomat ? Szőrén szálán eltűnt a kis geci, pedig azt nyomnám szívem szerint .....

Nem utolsó sorban mindenkinek kellemes nyarat és rengeteg fedezni való bukszust kívánok.

Üdv !

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==