Az EDGE

• Figyeljen Smissz. Barátom. Mi az ilyen játékra nem adhatunk 10 pontot. És a cikk hangvétele is túlságosan pozitív. Sehol egy odaszúrás vagy egy fikkantás. Hol marad az általam kért, úgynevezett "lenéző" stílus?

• De.. az Uncharted 3 egy jó játék.. nem találtam benne nagy hibákat.. de itt ha megnézi, azért megírtam azt is, hogy..

• NEM ÉRTI! EZ EGYSZERŰEN NEM ÉRTI!! - ugrott fel a főszerkesztő, és most a saját fejét fogta meg - Mi nem holmi egyszerű lap vagyunk Smissz! Mi nem írhatjuk azt amit a tucatmagazinok! Mert mi nem vagyunk Tucatmagazin!! Mi az EDGE vagyunk!!! A jó k*rva anyját magának!!!!

• De én csak objektív akartam lenni.. A játék jó, és én..

• MÉG MINDIG NEM ÉRTI!!

A főszerkesztő megragadta hiperkényelmes, gázrugós tárgyalószékét és teljes erejéből az oldalsó üvegablaknak vágta. Majd a kihúzott asztalfiókból elővett egy kb 10 méteres kötelet, a hurkos végét a nyakára illesztette, a másik végét feldobta a szoba plafonján lassan forgó ventillátorra, és kiugrott az ablakon.

Mindez olyan gyorsan történt, hogy Szmissz szemmel is csak alig tudta követni, nemhogy felfogta volna.

• A nyomás, Szmissz, a nyomás - szólt a főszerkesztő, pár perccel azután, hogy a ventillátor visszahúzta az irodájába. A kitört ablak tövében ültek mindketten, és cigarettáztak.

• Mi próféták vagyunk, Szmissz. Nem csak egy egyszerű lap. Mi tartjuk a gyertyát, mi hozzuk el a fényt. Mi mutatjuk az utat a sötétben. Igen, különcök vagyunk. Nem tehetjük meg azt, amit mások megtehetnek. Mert nekünk elvárásoknak kell megfelelnünk. De csak azoknak, amiket mi magunk állítottunk fel magunknak, és amit már a követőink is megkövetelnének tőlünk.

Mert azt várjuk el magunktól Smissz, hogy mások legyünk. A próféciát. És a próféciának mindig a nagy átlagtól eltérőnek kell lennie. Ha belesimulnánk a tömegbe, ki mutatná a célt? Kinek a tenyerében gyúlna a fény, mi megmutatja a Nírvánába vezető utat?

Eleinte tiltakoztak ellenünk, aztán tudomásul vettek minket. Most már figyelnek ránk, és tanulnak belőlünk. Követnek minket. Egyéniségünk további egyéniségeket nevel ki, szokatlanságunk új írányt mutat. Olyanok vagyunk, mint egy csillagbölcső a kozmoszban mi csillagokat nevel. Ha EDGÉ-t olvasol, más vagy. Nem b*zi, más. Az évek folyamán szerény lapból igazi Egyéniségképző Intézménnyé váltunk. Remélem, most már érti, Szmissz. Írja át azt a cikket.

Jöjjön, mutatok valamit - fejezte be a főszerkesztő, és letette a füstszűrőig szívott cigarettát.

• Nem úgy Szmissz. Így! - mutatta a melette álló alkalmazottjának széttárt karral az általa már sokat gyakorolt pózt - Tárja szét a kezét mintha T betűt formázna a teste. A sarkát zárja össze, fejét kicsit billentse oldalra, ahogy a magyar koronán áll a kereszt..

• Tessék?

• Hángeri, Szent korona.

• .. Nem értem..

• Mindegy, csináljon így - szólt a főszerkesztő, s felvette a pózt. A vele szemben álló Szmissz ügyetlenül utánozta.

• Az isten áldja meg, Smissz, hát soha nem járt templomban?

A két fura alak, kit láthatatlan keresztekre feszítettek fel, egy irodaház 99. emeletén állt a kitört üvegablak mögött.

• Lépjen előre Szmissz! Bátran.

Smissz félve lépett ki a levegőre. Majd mielőtt a mélybe zuhant volna, még hallotta (bár egyre mélyebbről) a "Menni fog!" bíztatást.

• Hitetlen - szólalt meg a főszerkesztő, majd ő is tett egy lépést előre. És még egyet. És még egyet.

A szemközti épületből páran látták a széttett kezekkel a levegőben sétáló embert, de nem nagyon törődtek vele. Egyrészt ez egy nagyváros, ahol sok fura dolog történik, másrészt meg nem először figyelték meg a különös alakot furcsa dolgai végzése közben. És így ez a sok sok furcsa dolog lassan már megszokottá vált.