Attila62011.09.30. 18:43

Animation Domination

Tudjátok, mit takar a cím? Aki nem, annak elmondom: ez a neve a FOX vasárnap esti animációs sorozatdömpingjének, amelybe beletartozik Seth MacFarlane "mesterhármasa", az American Dad (Amerikai Fater), a Family Guy, a The Cleveland Show, továbbá a The Simpsons (A Simpson család).

Egyes fórumokon visszatérő vitatéma, hogy melyik a legjobb sorozat a négyből. Ezt nem egyszerű megmondani, és egyébként is szubjektív dolog. Azonban évadokra lebontva meg lehet állapítani, melyik a legjobb. Mivel már az összes részt láttam mindanégyből, gondoltam, én is írok kicsit erről a témáról. Az összehasonlítást két éve kezdtem el, mivel akkor indult a TCS. Egyébként ez a bizonyos műsorsorozat most indult el megint útjára. Az American Dad a hetedik, a Family Guy a tizedik, a Cleveland Show a harmadik, míg Simpsonék a huszonharmadik évükben járnak.

Az első héten én ilyennek láttam a sorozatokat:

  1. The Cleveland Show S03E01, BFFs

Peter Stoolbendben jár, de nem keresi fel Clevelandet, aki azt hiszi, hogy már nem barátok. Elhatározza, hogy a jelenlegiekkel való barátságát megerősíti. Eközben Donnát ráébresztik, hogy Rallo nem eléggé okos, ezért megpróbálja okosítani fiát.

Ennél azért bőven többet vártam Clevelandtől, mint egy bugyuta töltelékepizódot. MacFarlane-nek szerepeltetnie kellett Petert valamiért, és ez az erőltetettség nem tett jót neki. Pedig korábban többször is szerepeltek vendégszereplők, és elég jól lettek kihasználva az ilyen helyzetek. Azt nem értem, miért a legelső résznek rakták be ezt. Rallo szála viszont meglepően jó volt, ami egy kicsit javított az epizód színvonalán (a kvíz). De ez sem volt elég, a Cleveland Show volt a legrosszabb ezen a héten.

  1. Family Guy S10E01 Lottery Fever

Griffinék megnyerik a lottót. Nuff' said.

A Family Guy egyáltalán nem volt rossz. Sőt, volt benne nem egy hangosan röhögős rész is (Peter McDuck, a végső jelenet, Money Joe). Akkor miért csak harmadik? Azért, mert egy lottós alapötletből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni. Ezért hajszállal csak, de harmadik a Family Guy.

  1. The Simpsons S23E01 The Falcon and the D'ohman

Új munkaerő jön az atomerőműbe, kinek sötét múltja van, és még Homert is el kell viselnie.

Végre! Az utóbbi két év szenvedése után végre látom a fényt az alagút végén! Erős epizóddal nyitott a Simpson család. Poénos volt az elejétől a végéig, nem ült le az epizód, a vége is jó volt neki! Csak így tovább! Remélem, megtalálták a helyes irányt Groeningék...

  1. American Dad S07E01 Hot Water

Stan új jakuzzit vesz, mely, mint kiderül, gonosz terveket sző.

Az Amerikai Fater az ötödik évad óta erősen felszálló ágban van, mely tavaly csúcsosodott ki, és még tartja a jelenlegi legjobb animációs sorozat címét nálam. Egy élvezetes musicalepizódot nyomtak le a torkomon, ami hihetetlen teljesítmény (minden zenés-táncos hülyeséget utálok az ilyen animációs dolgokban, nagyon ritkán tetszik meg egy-egy ilyen szám, nemhogy egy egész epizód). Végigröhögtem az egészet.

A rész azért érdekes, mert ez lett volna a sorozatzáró, ugyanis eredetileg egy S06E20 lett volna, de utána berendelték a hetedik évadot, és ezt átrakták évadnyitónak (hülye FOX). Ezt azoknak írom, akik összezavarodtak a rész végén.

Egyébként a nagyon kíváncsiaknak:

Tavalyelőtt így néztek ki nálam az évadok:

  1. Family Guy S08 (borzasztóan erős évad volt)

  2. The Cleveland Show S01 (erős kezdés)

  3. American Dad S05 (innentől kezdtem úgy istenigazából megszeretni az Amerikai Fatert)

  4. The Simpsons S21 (még elmegy, de itt már kezd gyenge lenni)

Tavaly:

  1. American Dad S06 (hozta az FG nyolcas évadjának erős szintjét, nem hittem volna)

  2. The Cleveland Show S02 (tartotta magát, de normál állapotban nem előzné meg a másik két Seth-alkotást)

  3. Family Guy S09 (sok lapos rész volt benne, ezért nem tudom előrébbtenni)

  4. The Simpsons S22 (a mélypont, semmitmondó részek, kevés jó poén, egy emlékezetes rész sem volt benne)

Legalább blogoltam valamit, még ha erről is. Ez is valami, örülök, hogy volt kedvem írni.

Necroman Mk2
Horses

4 napja
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7