Rewmac2011.11.10. 11:33

Dragon Ball Z - Ultimate Tenkaichi Teszt

Kamehame ismét...Mesterfokon...

Azt hiszem az évek során már nagyon sok Dragon Ball játékkal találkozhattunk. Talán minden idők legsikeresebb anime/manga sorozat 30 éve meghatározó tényező lett gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Azonban sorra jelentek meg játékok melyek megosztották a közönséget. A totális katasztrófa kategóriába a Burst Limit került be, a Raging Blast-ot pedig már nem tudták mivel megostorozni ezért az gyenge Budokai Tenkaichi bőrlehúzásnak lett titulálva. Azonban egy új év, egy új Dragon Ball és bizonyíték, hogy még mindig lehet újítani valahová.

Goku és társai Zrt. visszatér, hogy felvegye a harcot a már jól ismert (ám szinte megunhatatlannak tűnő) ellenséghalmazzal. A történet a szokásos, Raditz érkezésétől egészen Buu legyőzéséig visz el minket hivatalosan. Természetesen kapunk némi bónuszt movie és GT karakterek terén is, így például lehetőségünk lesz Hildegrannal is megküzdeni. A történet nagy meglepetésre az elmúlt évek során nem igazán változott meg, amit viszont itt kapunk az mégis új. Nevezetes egy alternatív valóságot ahol saját hősünkkel menthetjük meg a világot a gonosztól. A Hero mód annyiban különbözik a Story-tól, hogy itt csak a saját csinált Saiyan karakterünkkel kószálhatunk. Az erősen limitált karakter generátor azonban egy aranyos kis találmány egy 10 éve folyó kérésáradatnak. Három típus közül választhatunk, Heavy, Standard, Light. Természetesen mindegyik más specifikációs tulajdonságokkal van megáldva. Karakterünkhöz nyithatunk meg különböző harci stílusokat, super támadásokat és ruhákat, mind emellett még fejleszthetjük is a statisztikáit. Szép dolog az is, hogy kihagyott karakterek mozdulatait is megnyithatjuk az előző játékokból a hősünk számára. Aranyos kis húzás ez, de ez igazán csak a rajongótábort fogja megfogni.

Azt hiszem a rajongók már mindent láttak, hiszen az elmúlt évek során, hiszen szinte már minden Dragon Ball karakter megfordult videó játékban így ezen a téren nehéz újat mutatni. Azonban az Ultimate Tenkaichi magasra tette a lécet és úgy döntött kulcsfontosságú karakterek fog kihagyni. Ilyen például kard nélküli Trunk és Super formája, alap Vegito, Broly vékony formái, Super Saiyan 2-es Vegita. Ehelyett vannak mások ugyan, de még mindig sehol sincs a roster Ragin Blast 2-höz. Viszont lehetőségünk nyílik olyan boss fightokra pl. Oozaru majmokkal melyekre sehol máshol csak a storyban kerül sor. Félreértés ne essék így is van karakter dögivel, csak éppen az egész kissé limitáltnak tűnik. Kevés a ténylegesen egyedi megjelenés. Anno még a Playstation 2-re megjelent Tenkaichi 3-ba volt 90-nél is több karakter, idén pedig egyesek számára létfontosságúak maradtak ki, akik eddig szinte soha. A probléma emellett a harcrendszer teljes hiánya és, hogy az alap harci stílustól eltekintve szinte minden karakter ugyanúgy verekszik. No, nem azt kell gondolni rögtön, hogy hoppá akkor most minden karakter ugyanazt csinálja, csak éppen nagyon hasonlóan viselkednek bizonyos helyzetekben.

Említettem, hogy harcrendszer nincs. Ha ez enyhe sarkítás attól még a valóságtól nem áll messze. A kombó rendszert felváltotta egy szerencsén alapuló Chain rendszer és a távolság változtatás. A Chain rendszer egyszerű. Támadunk, támadunk majd belassulás majd nyomunk egy X-et vagy egy Y-t, ha összejön, akkor tovább nyomkodjuk az gombot, amivel elkezdtük és össze-vissza elrepítjük az ellenfelünket. A X-es támadás sokat sebez, de nem tölti a Super támadás csíkot, az Y-os értelemszerűen ennek ellentéte. Két távolság van a játékban, a közelharc és a messzi lövésre alkalmas. Az előbbinél ütésekkel tudunk minimálisan variálni, a másiknál pedig kisebb lövésekkel tudunk chaint megindítani. A távolság változtatásra azonban bármikor lehetőségünk van, azonban a sikeres cseréhez ismételten meg kell nyerni egy szerencsejátékon alapuló kis QTE-t. Igen QTE-t, mivel az új harcrendszer erre épít. Vége van a Super támadások spammolásának is, mivel harcolnunk kell ahhoz, hogy hozzáférjünk az orbitálisan pusztító lövéseinkhez. Ezeknek is két kategóriája van, ami távolság függő egyik csak lövés távolságban, másik pedig csak közelharcban indítható. Ha bármilyen oknál fogva másik távolságban vagyunk, mint ahonnan aktiválható a képesség akkor rögtön megtörténik a kis helyzetváltoztatás és amennyiben meg is nyerjük, akkor megy is fénycsóvaáradat a képernyőn végig.

Ami viszont feltűnően nagyot fejlődött az a grafika. Az eddigi játékok is szépen néztek, hála a cell shaded technológia egyszerűségének, az Ultimate Tenkaichi azonban mindet megeszi látványba reggelire és még éhes marad. Hihetetlen, amit műveltek. Olyan szintű vizuális orgia folyik a képernyőn, hogy az ember már csak azért is megcsinál felesleges Super támadásokat, mert „a rohadt életbe ez, hogy néz már ki” érzés kerülgeti. Egy jó öreg Kamehame lehet, hogy ugyanúgy néz ki, de megunhatatlanul szép. Főleg egy tökéletesen felépített Chain kombó sorozat után ellőve, nagyon finom tud lenni. A Super támadások mellett természetesen van egy mindent elsöprő ultrája is a karaktereknek. Ehhez azonban úgy nevezett Spirit High-ba kell kerülni. Ennek két módj van: vagy mi sebződünk le egészen a piros villogásig vagy az ellenfelünket verjük annyira össze. Ezután csak különböző támadásokkal fel kell töltenünk a méterét és már lehet is durrantani.

A védekezés azonban már egy másik kategória. Amennyiben elveszítünk egy Clash-t megkezdődik a button mash rangadó, ugyanis ekkor, mint az állat kell nyomogatni legalább két gombot a négy színes közül, hogy az ellenfél mögé kerüljünk. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha megfelelő mennyiségű KI energiánk van. Ez az amit magunk is tölthetünk és ennek köszönhetően védekezhetünk a nagyobb lövések (super vagy ultra) ellen is. Ha maximumon van az energia, akkor a támadás elé tudunk kerülni és az Y-t vagy háromszöget tappolva visszasebezhetünk az ellenfélre, az hagyján, hogy ez csodálatosan néz ki, de még hatásos. Fél csíknál kikerülés válik, elérhetővé ahol egy kisebb ritmusjáték után háríthatjuk a támadást. Minimális KI töltöttségnél a védekezés marad nekünk, ami levesz valamennyit az ellenfél sebzéséből. Ezek természetesen csak super vagy ultra esetén értendőek. A KI azonban még egy funkciót is betölt a védekezés mellett, nevezetesen az átváltozásokat. Itt nem igazán van miről beszélni, hiszen 10 éve ugyanúgy alakul át mindenki. Talán annyi, hogy jobban néz ki.

Összességében a Dragon Ball Z Ultimate Tenkaichi mindent kivett, ami a komplexnek mondható volt az előző részben és egy hihetetlenül látványos „bárki jó lehet benne” játékkal állt elő. A karakter kihagyások azonban fájnak a szívemnek, de más téren viszont kárpótol a játék minden érdeklődőt. Ebben a generációban, ha objektíven szemlélem, akkor ez sikerült a legjobban. A saját kategóriájában értékelve a szavatossága, látványa és persze a Dragon Ball önmaga elviszi a hátán a produktumot

8/10

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

1 napja
1

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2 napja

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

3 napja
24

pendrivedealer
Stardew Valley és aniMonológ!

Sziasztok! A mai bejegyzés egyik jelmondata, hogy online kertészkedni igenis jó!

8 napja

elvis
Monza Action (GT Sport)

Volt pár izgalmas verseny a hétvégén, de ezt az akciót ki kellett emeljem!

9 napja
6

Stadia HUN
Cyberpunk 2077 (Stadia)

Good morning, Night City! Megérkezett a Stadia legjobb játéka?

2021.02.20.
5

vem
Retro PC #12: HD 6450 vs 9600 GT

Mire képes egy gép, ami olcsóbb mint egy AAA játék? És vajon hogy teljesít a 9600 GT a HD 6450 ellen? Mennyit dob ez a konfigon? Nézd meg a videót és kiderül!

2021.02.16.
2

Necroman Mk2
HuniePop 2: Double Date

NYERTESSEL FRISSÍTVE! Szeretnéd megmenteni a világot, miközben a két nős randi és a hármas szex mesterévé válsz? (18+)

2021.02.14.
35

Stadia HUN
Baljós árnyak

A Stadia jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátások

2021.02.12.
19

Stadia HUN
Reigns (Stadia)

Király király-szimulátor, tinder-stílusban.

2021.02.09.

CHASE
Az Évtized filmjei - 10-6.

Az utolsó előtti etap következik.

2021.02.07.
8

Necroman Mk2
Strike Suit Zero

Ace Combat az űr hidegében

2021.02.02.
1

CHASE
A kétezres évek legjobb filmjei

Úgy gondoltam, az Évtized filmjei felsorolás - természetesen soha el nem készülő - finisébe érve, fokozva a várakozásokat és az elvárásokat kiblogolom, hogy sztem mik voltak a 2000-es évek ugyanezen mérföldkövei.

2021.02.02.
19

elvis
TimeCop1983

Synthwave/electro gyöngyszem! Füleljétek, hallgassátok!

2021.02.02.
4

Cash Bacsi
Giblins - Teszt (iOS)

Az ötlet nem eredeti, de a játék nagyon!

2021.02.01.
3

carville
A Gamestop részvények bohócai

Hosszú és szakszerű(bb) ellenvélemény a címlapi cikkel kapcsolatban.

2021.01.31.
16

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

2021.01.23.
17

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

2021.01.21.
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém.

2021.01.21.
15

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

2021.01.19.
7