zsozsa2011.11.13. 22:52

4. heti FM4 fotóverseny

„Német járgánnyal a Karussel-ben” (Sajnos a blogbejegyzés nem lett olyan, amilyennnek akartam. Hiába kicsinyítettem le a képeket úgy, hogy beleférjenek a 420 pixel szélességbe, az blogmotor valamiért csak óriásiba tette ki őket, így a képek csak egy kis része látszott. Úgyhogy linkeltem őket, de már sajnos csak a lekicsinyített verziókat. Már nincs több időm a bejegyzéssel foglalkozni, de talán szódával így is elmegy. )

Na akkor csapjunk is a lecsóba! A megadott téma kapcsán az elvárás mindössze annyi volt, hogy - természetesen egy szemre is tetszetős fotó készítése mellett - legyen a képen egy német gyártmányú négykerekű és kivehető legyen, hogy a fotó nem akárhol, hanem a híres-hírhedt Karussel-ben készült, a Zöld Pokol betonteknőjében.

Végül is az téma nehézsége (?) miatti átkozódások és a „lehessen változtatni nevezőst, vagy ne” jellegű huzavona ellenére is viszonylag szép számban születtek képek. És nem is rosszak.

Akkor vegyük is sorra őket. (Mivel nem vagyok profi fotós, így tudományos és szakmai indokolást ne is várjon tőlem senki, pusztán a szubjektum volt a döntő, azaz tetszett-e nekem vagy nem. :) )

Nagy Lebowski

Click!

Bárhogy is alakul a végén az biztos, hogy a legegyedibb perspektíva különdíja a tied. Itt aztán látszik, hogy mi a helyszín, ha nagyon megerőltetem a szemem és még a szemüvegem is felveszem, akkor még az is kiderül, hogy a matchbox, amivel döngettél a tekenyőben az egy Porsche. Kicsit olyan a kép, mintha egy olyan pénzbedobós távcső-kukkolóval pillantana valaki rá a helyszínre.. (ja és persze ez már egy változtatott nevezés volt, ami azért kis mínuszt ér.. :P )

Dani0113

Click!

Na a másik nevezős-megváltoztatós! :) Jól látszik, ahogy a Merga nagy sebességgel bezuhan a Körhintába és már nyitva a hátsó szárny is, mert fékezésre kényszerül, ha íven akar maradni (és nem mondjuk a szembeni palánkban kikötni.) Frankón érzékelhető a kanyar komoly dőlésszöge is. A kocsi amúgy csili-vili, a fák fölött szűrődik a napfény.

1000RR

Click!

Az egyik panaszosunk. :P Az autó nagyon komolyan realisztikusra sikerült. Hófehér Bömös, az aszfaltig ültetve.. A sebességérzetre sem lehet panaszunk. Azonban csak egy dologból tudom, hogy hol járunk (pontosabban kettőből, de az egyik az az, hogy végül is én adtam a témát.. :D ), a gépállat fényszóróiban tükröződő képről. Persze azt nagyon kell sasolni. Ott egy kicsit azért látszik, hogy ez a Karussel. :)

Pvtjoker

Click!

Zöldes festésű BMW a Zöld Pokolban. Nagyon szép az összhatás, a szemnek kifejezetten kellemes. A „Ringer”-es festés is kifejezetten a pályára készült. A betonteknő talán a te képeden látszik a legjobban. Valahogy nekem mégis egy picit puritán az egész..

SvladC

Click!

Az egyetlen kép, amin több autó is rója a teknőt. Bár a hátsó négy inkább valamiféle szellemautónak tűnik. Valami DTM versenybe csöppentünk tán. Az elöl lévő TT mintha most verekedte át volna magát a tömegen, rendesen le van zúzva. Mondhatni, elég akciódús a jelenet. Itt is nagyon jól látszik szinte az egész teknő. Valahogy azonban nekem nem esik túl jól ránézni a képre.. Szerintem kicsi elsietett kép volt ez, nem is emlékszem, hogy fotóztál volna eddig lezúzott verdákat.

wodbear

Click!

Nagyon tetszik ez a szürke-fekete-vörös összhatás! Izzik a féktárcsa, ahogy megpróbálja megfogni a vasat. Bár magából a Karussel-ből itt sem látszik túl sok, azért valahogy mégis érezni, hogy ott suhan a gép.

heady91

Click!

Nagyon szép, letisztult, realisztikus hatású kép. Nem is tudok nagyon semmit hozzáfűzni. Egy picit talán kár, hogy nincs még a kocsi a megdöntött íven. Úgy kicsit izgalmasabb lenne.

Lunatic

Click!

A képen minden rajta van, aminek rajta kell lenni, mégis nekem kicsit snassz az egész. Nem érzékelem a sebességet sem, a kocsi is kicsit furán áll, az orra befelé a teknőbe, a kerekek az ellenkező irányban, mintha éppen ellenkormányoznál. Nem próbáltál meg semmi extrát nyújtani.

Ördög

Click!

Egy Merci a szokatlanabbik irányból. Itt is minden helyén van, a német gép, a Karussel, a fák meglepően élethűre sikerültek. Kicsit több sebesség fílinget rakhattál volna rá, meg a kép jó néhány helyen „ki van égve”. Kicsit még játszani kellett volna az expozíciós csúszkával.. Amúgy összhatásban nem rossz, jó ránézni.

Volt egy képed, ami szerintem itt sokkal esélyesebb lett volna (a just for fun-osokból a 3. )

A képeket a Bömösök és Audik uralták, a győztes mégis egy Mercis kép lett, amelynek készítője:

Click!

Köszi a nevezéseket!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==