Hunk22012.03.07. 16:57

30 év, a 3 X korában.

Töredékek visszatekintve 30-at betöltve.

Betöltöttem a 30 évem, de nehéz kimondani!XD

Ez alatt az idő alatt nagyon sok játék megfordult és volt amelyik hagyott valamit hátra és mai napig szívesen előkotrom vagy ha már nem szerezhető be előveszem kalóz énemet.

Először nem volt semmilyen gépem jártam a Soproni utcákat és felfigyeltem egy táblára melyre Boszorkány pince volt a neve, a helységen belül csomó jatték gép volt és rengeteg nálam idősebb de korom béli fiatal is.

Számomra még sose látott furcsa dolgokkal de ez talán 9-10 éves Csévharaszti paraszt gyerek aki életében a fekete fehér TV kívül más nem is ismert igazán lenyűgöző volt. Volt egy ismerős és avval kezdtem beszélgetni és egy katonás játékkal játszott a gépre egy UZI volt szerelve a képen meg kis zöld katonák és helikopterek is repültek néha.A fegyvernek volt súlya és lövéskor keményen rezget is kár hogy le volt rögzítve meg épp hogy csak fölértem, nem tudom mi lehetett az a piros gombot megnyomtam akkor gránátot is lehetett dobni.

Már nem emlékszem rá mi lehetett a címe de általánosban egyszer az egyik számítógépen is feltűnt Technika órán.

De kezdjük avval ami megmaradt a Játéktermi gépek szakaszomból mivel az ilyen helyek 2-3 évnél tovább nem igen működtek.

Mortal Kombat 1

Még mindig emlékszem a kivégzésekre.

Szerencsére könnyebb is volt behozni őket mind a Konzolos verzióba köszönhetően a Piros nyalóka joy-nak. XD

Metal Slug 1

A csoda, olyan játék amibe valamiért én egyedül játszottam csak,a rekordom

hogy 2 barna 20 forintosból kivittem az egész játékot!

Emlékszem 3 hónap után kicserélték a játékot és 50-es el működött.:(

STAR TREK

Egy flipper játék volt és már 50 forinttal működött!

Jaj de imádtam millió meg millió pontot vittem bele, mondjuk egyszer bele is rúgtam TILT képernyőt kaptam.XD

Igaz egy játékot akartam csak felsorolni de az igazi etalon mi mai napig bennem maradt nem hagyhatom ki és ez a Cadillacs and Dinosaurs ennél jobb játéktermi játék nem igen akadt kár hogy csak ketten játszhattuk!

Amiga volt az első gépem ha igaz,floppy lemez használata mintha kötelező lett volna. Lassú kis gép volt és ronda is, még egy iskolai kiárusításon vetem.

Floppy lemezen szereztem be játékokat az első ilyen játék olyan Popey címet viselte és elkellet jutni a magasban lévő kis hölgyig, tiszta DK érzés.

Erre mondtam azt hogy 4 kockából álló főhős sokszor neki álltam.

Nem szólva hogy saját magam is össze tudtam dobni hasonlót de mivel amit csináltam nem lehetett játszani így nem erőltetem.XD

A gép 1 évig volt nálam és utána egy fickó megvette tölem 5000 forintért.

Ezután egy fekete gépem lett kis sok sárga kazettával.

Made In Kina felíratol és furcsa kínai betűk voltak rajta.

A legjobb hogy a piacon szereztem be, volt hozzá egy műanyag

Star Trek utánzatú fegyver is, amúgy pont azok a játékok voltak a kedvenceim mikhez a pisztoly kelet, volt egy olyan hol egy banditával álltam szembe és amikor megcsillant a szeme akkor kelet lelőni, imádtam és órákon keresztül a TV előtt álltam és úgy csináltam mintha én és bandita lennék.XD

A pisztoly elég sokáig kitartott ez nem mondható el a Joystikról amit minden héten egyszer szerelnem kelet!XD

A másik érdekessége a a sárga kis lemezek, mert az ember nem tudta hogy mit vesz. Így amikor megvetem egy James Bond felírató játékot kaptam egy kém játékot de UFO-kat kelet lövöldözni a fő hőst Drake volt a neve és kifejezetten jó játék volt de k***va nehéz is. A többi játék ellenére nagyon szép volt a játék a főhősünk egy szökés barna erőteljes férfi volt, és kék/fehér mintás űrruhába futkározott. Tudott guggolni,hacher-ni,tárgyakat gyűjteni, lőni, mászni, gurulni.

A legnagyobb hibája hogy egy lövéstől meghal sajnos az ellenségnél nem működött, a cél az volt hogy A bejáratól eljutni a B bejáratig.

Míg az elején csak simán elugráltunk odáig addig a későbbi pályán már vagy 10 feladatot meg kelet csinálni ugyan ehhez.

Ezután kaptam egy fekete gépet a neve SEGA gépet és életem első játékát rá a Sonic-ot,de később megkaptam és mai napig rajongó vagyok a Resident Evil játékot. A gép nem volt rossz de a városban volt 3 ember akinek volt ilyen gépe

így megszabadultam tőle, pedig a RE játék nagyon a szívembe nőtte magát!

Ezután jött Super Nintendo korszakom ami nem is olyan rossz volt,

ezt a gépet sokan ismerték és sokan is játszottak vele.

Először még csak 250 forintért béreltem egy napra ki plusz a játék megint 250, aztán lett egy sajátom is. Játékaim Super Márió vagy Metroid de a polcomon volt a Donkey Kong Country is , kölcsönöztem mindig helyi konzol boltból, 2 vagy volt hogy egy hétre is kivetem egy játékot így volt időm végig vinni is.

.Magyon sok szép emlékem fűz hozzá nem szólva a nagyon sok játékról mit kivittem még nem volt konzol melyen ennyi játékot végig vittem mint a Super nintendon.Kemény 4 évem vette el a konzol ami nagy szó én részemről.

Elégé N párti voltam ilyenkor és csak RE evil meg egy két gép miatt nyultam PS felé, PS meg DC gépek igy csak a kölcsönzés árán jutottak el hozzám.

Emlékszem amikor a boltba megérkezett a PS gépre a RE2 akkor egy egész hétre kikölcsönöztem, nem kevés pénzem fájta a dolgot de megérte.

Ugyan ezt megtettem DC a Shenmu miatt mai napig emlékszem hogy a játszótéren gyakorolom a mozdulatokat csak úgy idő öltésként!

Nem sokkal később egy N64 tulajdonosa lettem egy ez a gép a mai napig megvan és porosodik. Nem használom igaz működő képes még de a Joy mondjuk már megfáradt.Erre is sok játékom volt de inkább amire jobban emlékszem azt említem meg egy mi mélyebb nyomott hagyott!

James Bond 007 az a játék mi nagyon jó és emlékezetes marad örökké.

Hihetetlen izgalmas és látványos volt a multi-t órákon keresztül játszottuk

taktikákat találtunk ki és igazi profiknak számítottunk.

Egy sör egy kis chips vagy ropi a jó öreg koala is megvolt.XD

Olyan játék volt mit jó volt játszani egyedül is meg a haverokkal is, sose fulladt unalomba vagy épen sose lagolt vagy lassult be.XD

N64 a legjobb FPS címet mindenképp ő viszi.

Természetesen írhattam volna a Turok sorozatot vagy a mestermű és a N64 halál órájában kijött Perfect Dark ami tényleg mai szemel is példát lehetne venni!

Ezután lett egy Gameboy-om mit a húgom eladott!:(

Egy tetris gépem mit az iskolában elloptak.:(

Egy Gameboy Color mi nem volt rossz de beadta kulcsot a játékokat eladtam és az árából elmentem akkoriban egy vízitúrára!

És természetesen egy Gameboy ADVANCE is megjárt nálam és ő volt a leghosszabb élet vitelű 3 évével a míg be nem döglött!

Remek játékaim voltak rá és vannak most is- Majd eladom őket vagy ingyen oda adom.

Nem sokal később elmentem Német országba dolgozni egy évre és ott a Media Mark-ban láttam egy Gamecube és Zelda kombot bele szeretem főleg a Zelkda miatt és megvetem. Ő róla lenne szó és a m,ai napig megvan és játszok is vele.

Game Cubra is sok játékom volt és van is a mai napig.

Mostanság egy RE3 vadászok és találtam is egy helyet ahol még kapható csak méreg drága az édesem!XD

A The Legend of Zelda: The Wind Waker a mai napig nagyon jó játék igaz kicsit lassan indul be de a aki ki akarja max.-ni annak van teendője nem is kevés.

SSX3 a másik játék amibe nagyon sok órát bele nyomtam, sajnos a legtöbb balszerencsém is volt evvel a játékkal.

Előszór ráléptem és eltörött másodszorra meg az egyik barátom ellopta tőlem.

Ezután rendelni próbáltam innét és onnét is de nem sikerült mert eltűnt vagy az árú vagy a rendelésem úgyhogy hagytam a francba.

Mive nagy Resident Evil rajongó avgyok igy nem maradhatot ki sem a RE Remake/RE ZERO/ RE 4 vagy a RE Code Veronika mit eladtam pénz okok miatt a mai napig bánom.WAWE RACE2 mi az első része a mai napig etalonnak számít a második sem rossz de megbántam hogy megvetem teljes áron.

Ez időszak alatt kölcsönöztem PS2 a boltból vagy ismerőstől és vittem végig PS2-őn a RE Outbrake 1-et a Survivalt, Time Crisis játékokat és sok minden mást!

A Time Crisis 1 mai napig fantasztikus élményt nyújt akár PS vagy Játékteremben.

Ahogy telt az idő kijött az XBOX360 és a PS3 meg a WII nehéz döntés volt N párti voltam, de mivel sok ismerős XBOX360 vett így az került hozzám.

XBOX360 tetem le a döntésem és az első játékom hozzá a Gears Of War 2 mibe több száz órát nyomtam és több ezer ellenséget öltem meg, mind multiban és single meccsben. A lag ellenére mai napig a legjobb multi élményt nyújtja a játék és most is sokan játszanak vele én magam is előveszem a felidegesít a GOW3 szar multi része.

Sok játékkal játszottam ezen a gépen és mind eredeti volt, volt azért szerencsém chipelt gépel is játszani játékkal a mert elég sokan játszanak ilyen gépel a környékemben.

Egyik legjobb a LP2 vagyis a Lost Planet 2 kapcsolatos a játék nem volt rossz de már nincsen meg a multiba japánok ellen játszani olyan mintha az ember csaló gépek ellen játszana.

De igazán csak egy jelenet maradt meg bennem és ez a vonatos rész ilyen jól még sose éreztem magam, kár hogy minden más feledésbe merült szinte!

Talán hozz tehetem pozitív dolognak hogy megismer hetük a bolygón élő csoportokat!

Zombi rajongóként L4D sorozat is megvolt és a 2 része meg is van XBOX360-ra az első részével igaz inkább PC játszottam.

A L4D2 mai napig játszom és akinek kedve lenne játszani szívesen jöhet, meg úgyis hiányzik egy két multis achi is belőle!XD :P

PS3 igen ez a gép is volt vagy én látogattam meg vagy egy-két napra eljött vendégségbe. Így játszhattam olyan játékal mint a KILLZONE 2 vagy az Uncharted de jöhet még Hevy Rain mit az előző kettővel ellentétben sosem vittem végig aztán itt be is zárul a lista.

írtam volna hosszú sorokat hogy mivel játszottam vagy hoyg ez alatt az idő alatt még PC-én is játszottam nem is keveset.

De egy könyvet írhatnék de úgysem vasárnapi a kutya sem,de ki tudja.XD

Lényegében nagyon sok játék és gép legyen az konzol vagy PC valamilyen formában megjárta a kezem , az első Játéktermi kalandom mi után kaptam egy nagy pofont is a szüleimtől hogy gyerekként nem ilyen helyekre kel járnom.XD

Lényegében sok minden történt és még történni is fog. Való életben is játszogattam eleget legyen szó Tekézésről vagy épen Billiárd,de nőket sem vetem meg.:)

Befejezni nagyon nehéz így csak annyi.:

Tűnés játszani!! Kockák phüü!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==