carville2012.08.10. 02:32

A találmány: hazugság! (2009)

(The invention of lying) Nem mindennapi kritika egy nem mindennapi filmről, középszar magyar címmel megszórva.

„Hogyan lehet, hogy erről a filmről még nem hallottam?” Kérdezheti egy átlag magyar filmkedvelő, de a magasan képzett filmőrültet is meglephettem picit a magyar címmel, szóval szánjunk rá egy bekezdést, mielőtt rátérnénk magára a filmre.

A filmnek nem ez a magyar forgalmazásba bekerült címe. Ezt én találtam ki durván 10 perc igen erőltető gondolkodást követően, hogy bebiztosítsam magamat a fordító „nem volt időm jobbra, de ha ilyen jól tudod szidni, találj ki jobbat” álláspontja ellen. Mert amit Ő követett el, az csak azért nem nevezhető a magyar filmcím adás szégyenének, mert nálunk ez a fajta, az eredeti értelmet maradéktalanul kiirtó, filmet totálisan átpozicionáló címadás már standard. És akkor most nem a fordítót dicsértem, amiért hozza a magyar átlagot.

A Lódító Hódító (most írtam le először, és utoljára), egy X+1.-edik ötlettelen, dilettáns amerikai romantikus vígjáték címe. Abból a rózsaszín szirupos mázzal leöntött fajtából, tele vihogó csajokkal és vegetariánus vámpírokkal a gimi foci válogatottjából, meg persze 17 éveseket játszó 30 éves színészekkel. Az ember természetes előítélete ezt mondatja velünk, ebben nem lehet senkit sem hibáztatni, csak a fordítót, amiért ennyire megtéveszt minket. Hogy a tükörfordítás nagyon tagolt, monoton és emiatt unalmas, ezért választottad ezt a szép dallamos címet, drága barátom? És a fürdővízzel öntöd ki a kölyködet is fürdetéskor? Mert inkább olvasd el még egyszer azt a fenti címet, amit különösebb film fordítós tapasztalat nélkül találtam ki, annyi idő alatt, amennyit te is igazán rászánhattál volna a feszített tempó alatt. Találd meg a kapcsolatot az eredeti címmel, érezd a bőrödön ahogy a film egyediségét magában hordozza, majd ízlelgesd a nyelveden a dallamot, és végül értékeld a fordítói kreativitást, az átültetéskor hozzáadott pluszt, amivel ezeket eggyé olvasztotta, eredetitől eltérő jelentésben, de annak üzenetét tökéletesen megtartva. Majd ásd el magad jó mélyre, amiért ennek a közelébe se tudtál, vagy akartál kerülni, Mr. Hajléktalan = Hopeless! Aki ezek után még hajlandó szinkronosan megnézni a filmet, az érteni fogja, most milyen fordítási remekre utaltam.

Ezek után, kezdődjön a film.

The Invention of lying. Elgondolkoztatok már azon, ki és milyen körülmények között találta fel a hazugságot? Hisz legalább olyan meghatározó része az életünknek mint a kerék, és épp annyira ősi, hogy már senki sem tudja az eredetét.

És el tudnátok képzelni egy olyan modern világot, ahol a mai napig nem sikerült feltalálni a hazugságot, és senki sincs tisztában a nem-igaz-állítás fogalmával?

Mert ez a film egy ilyen alternatív valóságban játszódik.

Ahol senki sem állít olyat, ami nem igaz, vagy nem történt meg. Ahol mindenki őszintén megmondja, ki milyen rusnya. Ahol nincsenek mesék, mitológiák, regények. Ahol a politikusok őszintén kampányolnak, és a Coca-Cola is csak cukrozott víz, de legalább nagyon híres.

Mert ez a film Erről szól. És a főhősről, akiben megpattant az a szikra, hogy képes legyen hazudni. Egy hazugság mentes világban.

Ezzel a kivételes hatalommal válik a főhős a világ legnagyobb lúzeréből a leghatalmasabb emberré, a film pedig az emberi naivitás szatírájává, miközben tovább boncolja az eleje óta bennünket foglalkoztatott kérdést: Tényleg sokkal jobban éreznénk magunkat egy hazugságok nélküli világban?

Mesteri alapkoncepció. Egyben állítom, hogy soha senkinek nem sikerült volna ennyire tökéletesen lemodellezni egy hazugság nélküli világot, annak minden apró hatásait kivesézve. Sem azt, hogy mindez mennyire viccesen hat a mi valódi világunkkal összehasonlítva.

Sajnos azonban itt meg áll a film.

A hazugság túl nagy hatalom ahhoz, hogy egy ember kezében maradjon.

Emiatt főhősünk, bár elején a hazugságot arra használta, hogy élete a neki tetsző irányba haladjon, később mégis emiatt veszti el az irányítást a kezei közül. És ezzel együtt vesztette el a film is az irányítást saját maga fölött.

A filmnek van eleje, első fordulópontja, kis bonyodalma, éééés..... Ennyi. A vége már nem ez a film. Hanem ledegradálja magát egy újabb romantikus vígjátékká, ahol a kis lúzer élete szerelmére vágyik, de csak is akkor, ha az őszintén viszont szereti. Amikor pedig nem teszi, akkor megint lúzerkedik egyet, amíg össze nem kapja magát, és boldog Happy End lesz, míg meg nem halnak.

Sajnos Ricky Gervais képtelen volt mihez kezdeni a film bombasztikus első felével, nem tudta, hogy az így elkezdődött cselekmény miben csúcsosodjon ki. Ezért fogott egy sablon ötletet, majd ezt a filmet belerakta az amúgy zseniális filmkezdeményezése mögé, amolyan zárásnak.

Talán ez a kettősség okozta, hogy a film sehol sem lett átütő siker. Talán a túl intellektuális cím az oka, mert gondolkodni kell rajta, mi ez. Talán az alternatív világ felfoghatatlansága. Talán sok más tényező, talán mindegyik együtt.

De az biztos, hogy ilyen filmet nem láttál még, és ha utálod a sablonokat, ha valami újat akarsz látni, az elejét akkor is látnod kell, ha a vége miatt a fejedet fogod. Mert van ennél jobb film, rosszabb, akciódúsabb, romantikusabb, realistább, meseszerűbb, izgalmasabb, unalmasabb, átlagosabb, kimagaslóbb, akármilyenebb. De Ilyen film nincs még egy. Ez az igazság.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

23 órája
1

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2

p34c3
BolGOG Karácsonyt

2024.12.24.
21