Nanditos2012.08.22. 21:18

Ki mivel játszik?

Minden, amin játszani lehet...

20 éves fejjel még mindig ámulatba tudnak ejteni a játékok. Az első PC-m talán 3-4 éves koromban várt rám a nappalinkban, azt sem tudtam mi a fene ez és hogy kell bekapcsolni, ám a nap végére már az Aladdin-t nyomtam.

Ez a gép hosszú éveken át volt velem, majd 10 évesen már egy újabbat nyűttünk a tesókkal. Még mindig nem tudtam sokat a számítógépekről, de a játékok világa beszippantott. 11 évesen aztán az első konzolom is meglett. Egy Sony Playstation 1-es. Az első játékom a Tekken 3 volt. Nem tudom mennyit játszottam vele, de nem pár óra volt, az biztos. Ezt később árva gyerekeknek ajándékoztam a játékaimmal együtt. Ugyanennyi voltam, mikor karácsonyra kaptam egy Nintendo Gameboy Advance SP-t. Gyönyörű volt, mindenhova magammal vittem. Soká váltam meg tőle, az első handheld konzolom. 12 évesen beszereztem az első komolyabb konzolt, az akkorra már kicsit öreg Sony Playstation 2-t. Nagyon sok játékom volt hozzá, mellette PC-n is játszottam, de sajnos egyik sem bírt olyan grafikai megoldásokkal, ami akkoriban már elterjedt. 2 év után megváltam tőle, sokat nyüstöltem. Jött az Xbox 360. Szép volt, egyedi ház, kevés játék. Nem tudtam hogyan is kezdjek hozzá, mi az a gamerscore, achievement. Nem sokáig volt nálam, egy Nintendo Wii-re cseréltem.

A mozgás közbeni játék lenyűgözött, az egész család szerette, főleg a barátnő :)

A sok Mario Kart felejthetetlen. Azonban a korábbi probléma nem oldódott meg. Nem volt jó a grafika, nem volt sok nagy cím.

Sony PSP-re cseréltem. Tetszett, hogy megint a kezemben a világ, de a grafika ugyanolyan volt, vagy talán még rosszabb. Megváltam tőle és eddigre már megjelent az "új" Xbox, a Slim. Beleszerettem. Nem érdekelt, hogy drága és hogy korábban nem tetszett, gondoltam teszek vele egy próbát. Jó gépem sosem volt, gondoltam legalább itt mindig olyan lesz a grafika, mint egy közepes teljesítményű számítógépen. Gyűjtöttem, gyűjtögettem és végül megvettem. Azóta ezzel játszok. :)

Közben persze volt számos telefonom, most például Samsung Omnia 7-em van, nem sokat játszok rajta, nagyjából semmit. Nemrég adtam el Az iPad-emet (2. gen.) amivel viszonylag sokat játszottam, aztán meguntam és csak a húgom játszott vele. Tetszett az App Store, a sok alkalmazás, de 1-2 hónapig tartott a varázs. Szóval az Xbox 360 jött, majd elment, de visszanézett és kiütéssel győzött.

p34c3
ÖT

8 napja
10

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
4

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5