Transformers - Fall Of Cybertron - Teszt

Az alakváltó robotok történetét hosszú idő Michael Bay elevenítette fel a mozivásznon, egy pár évvel ezelőtt nem is kis sikerrel. Bay mintha ezzel megindított volna egy feltámadást. Új rajzfilm sorozat, filmjáték adaptáció (meh) és persze különálló videó játékok sora. 2010-ben a High Moon Studios vállalta föl, hogy készít egy filmektől távolálló egyedi történetet felvonultató játékot. A War For Cybertron egy előzmény az általunk 80-as és 90-es években megismert rajzfilmhez képest (ha lehet ezt mondani, mert tulajdonképpen mindenhez előzmény) volt. A folytatás továbbviszi a történetet és az autobotok menekülését mutatja be. Rengeteg játék és rajzfilm változat volt Armadától kezdve a mai sorozatig ahol inkább hagyjuk ki mivé alakul át. Ha említenem kéne egy játékot, ami igazán jó volt az a Transformers Armada az előző generációban, de a War For Cybertron ismét fölkeltette bennem a reményt, hogy lehet még jó játékokat készíteni az ötletből.

A történet igazából követhető bárki számára, hiszen a laikusok ugyanúgy élvezni tudják egyes robotok megjelenését, mint a nagy öregek kik azt is tudják ki kicsoda még így 20 év távlatából is. A játék a G1 alapötletből merít, tehát az eredeti alakváltós történethez próbál meg hátteret generálni. A rajongók természetesen egy-egy név, mint például Grimlock (Mogorva) és dinobotok jelenléte teljesen mást jelent, mint azoknak, akik nem ismerik mélyrehatóan a rajzfilmet. A jó fiúk (Autobotok) és az Álcák (ki gondolná, hogy gonoszok) évszázadok óta dúl a háború, az otthonukként szolgáló bolygó a Cybertron hamarosan elpusztul, a Optimus Autobot Fővezér és csapatai vesztésre állnak. Egy megoldás van tehát, a menekülés. Megatronnak azonban más tervei vannak, és a végsőkig elmegy csak, hogy veszni lássa az autobotokat. Senki ne várjon mélyre ható regénybe illő drámát, de a történet ebben az atmoszférában tökéletesen megállja a helyét.

Grafikailag a játék ugyan fejlődött, de nem sokat. Az Unreal 3 már így is végét járja (már ami megújulásokat érinti), ez persze nem azt jelenti, hogy csúnya a játék, sőt kifejezetten jól néz ki. A látvány összességében tényleg visszaadja, milyen lehet egy háborúban álló kibernetikus bolygó felszínén megpróbálni életben maradni. A főbb karakterek kidolgozása továbbra is eszméletlen részletes és precíz, azonban a sima közkatona ellenségeken látszik, hogy a tömeggyártás áldozatai lettek. A szín világot mindig ki szoktam emelni az Unreal 3-nál mert nagyon gyakran mindig ugyanazokat az árnyalatokat vélem fölfedezni. Ezt z előítéletemet éppen a Fall of Cybertron elődje és a Enslaved törtét szét. Rettentően korrekt színjáték folyik a képernyőn, egyszer sem érezzük a „fém” ürességét. A robbanás és egyéb harci effektek jól néznek ki, de semmi kiemelkedőt nem látni benne. Lehet szebbet is találni, de csúnyát annál többet. Azt mondanám rá, hogy talán egy picivel jobb mint az átlag.

A gameplay hű maradt az elődhöz, magyarul egy TPS shooter érthetetlenül űrjárgányokká alakuló robotokkal. ez önmagában nem gond, de az ember várja valami jobbat (pl. Darksiders 1 és 2 közötti hihetetlen különbség). Ha akkorát nem is kapunk, de azért vannak új dolgok. Ilyen a fegyver- és karakterfejlesztés lehetősége a kampány módban. Lehetőségünk lesz a hihetetlen mennyiségű arzenálból válogatni és tuningolni. Ehhez azonban különböző tervrajzokat kell megtalálnunk az elrejtett titkos szobákban. Magam részéről ezt pozitívnak találom, a mai lövöldözős játékokban már alig találni változtatási lehetőséget, nem hogy titkos ajtókat és puskákat. Emellett karakterünknek különböző perkeket vásárolhatunk az ellenfelek megöléséért járó helyi valutáért ezzel növelve esélyünket a túlélésre, ami nem árt, hiszen a játék normál nehézségi szinten abszolút nem adja könnyen magát. A pályák egytől egyig karakter specifikusak, tehát mindegyik különbző. Optimus megkapja a pusztító szerepét kisebb feladatokkal, Cliffjumper lopakodik, és eszméletlen látványosan darabolja az ellenséget és akkor mondjuk Jazz pedig agilis képességeinek megfelelő platformugrálásba kezdhet. Egy pálya hosszúsága változó, de olyan átlag 30 perc környékére tenném. A probléma, hogy ez a látvány orgia gyorsan egy picit egyhangú menetelő lövöldözésbe torkollik 13 fejezeten kívül. Rettentően látványos momentumok mellett igazából az ember hiányolja a nagy járműves részeket és még több válaszható robotot és több single pályát. A dinobot bejelentéséből, pedig kapunk egy Grimlockot akivel bár igazi életérzés megsemmisíteni az ellenfelet, mégis egyhangúvá válik a pálya.

A több játékos mód azonban élvezetes. Gyors, pörgős és hangulatos. Szinteket lépve fejleszthetjük fegyverarzenálunkat és változtathatjuk robotunk kinézetét. A gond csak az, hogy a matchmaking lazán bedob egy kezdőt egy 29-es játékosokkal teli szobába ahol gyakorlatilag az esélytelenek teljes nyugalmával vághatunk neki az online gépi háborúnak. Cserébe ha túllendülünk a kezdeti nehézségeken és a különböző osztályok közül (lopakodó, gyógyító, katona, pusztító) kiválasztjuk a nekünk leginkább megfelelőt, olyan élményben lehet részünk mely szinte egyedi. A hordamód, az Escalation is sokat változott, de nem előnyére. Limitált pályák előre megszabott válaszható karakterekkel igen keményen visszavetik az előd által nyújtott szabad csatározást kooperatív játékmódban. A túlélésre épülő módban sajnos nehéz megtalálnunk azt ami az előzőben jó volt mégpedig azt, hogy azt csinálunk amit szeretnék és jó stratégiával szétzúzzuk az ellenséget. Idén semmi más teendőnk nincs, mint kiválasztani bárkit, túlélni 5 hullámot (ez egyedül is teljesíthető, hát még csapatban) és megvenni az igazán erős fegyvereket majd beállni spártázni egy sarokba.

Összességében a Transformers Fall of Cybertron nem egy rossz játék, de nem is kiváló. Valahol a kettő között van. A látvány szerelmesek igazi csemegét kapnak, az átlag játékosok és rajongók pedig kifejezetten élvezik majd, de az utóbbiakban azért fölmerül majd a kérdés: Hol vannak a többiek? Tőlem kap egy szép 7 pontot, mert vannak azért hiányosságai amiket pont méreg drága letölthető tartalmakkal próbálnak kompenzálni.