keviny2012.11.26. 22:06

A Wii nagyjai - Verse IX.

#10-6

Kedves nézőink,

lassan, de biztosan sorozatunk végére érünk, egészen pontosan már csak négyet kell aludnunk a WiiU érkezéséig, addigis lássuk az abszolút elitek klubjának tagjait.

Lien a múltkor finom célzást tett arra, hogy ne nagyon vagdossam meg a kis mondókáit, mivel azok olyanok mint Russel Crowe bunyója: egy művészet, ami nem tűr cenzorokat. Értettem, Uram! Na, lássuk a mai termést:

#10 - New Super Mario Bros Wii

Utólag vizsgálva a napnál is világosabb, hogy a 2D-s platformerek nem azért tűntek el a nagy 3D forradalom idején, mert nem rendelkeztek támogatottsággal. Szép példa erre a New Super Mario Bros. sorozat a fejenként laza 30 millió eladott példányával. Az újramelegített széria eddigi egyetlen nagygépes adaptációjáról bagszi, Lien és friedmannt értekeznek.

bagszi: "A Mario játékok megunhatatlanok és szuperek, de a NSMBWii játék képes volt még fokozni is azzal, hogy egyszerre 4-en tudunk szerencsétlenkedni a pályán. Egyedül is remek játék, de ha többen játszuk, mindig sírva röhögés lesz a vége."

Lien: "Egy újabb Mario spinoff, de sebaj, ezt kell szeretni. (Erről a mondatról Horn Gyula és Szanyi Tibor magasröptű beszélgetése (klikk) jut eszembe: "Hogy mondtuk ezt?" - k.) 20 óra alatt cosmic Mario mentesen vittem végig, ami egész jó, bár tudom, hogy ennél jóval gyorsabban is végig lehet vinni a játékot."

friedmannt: "Szuper 2d-s platformer, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Semmi forradalom, csak biztonsági játék, de a szokásos zseniális Nintendo pályatervezés azért itt is tetten érhető. A 4 fős multiplayer bizonyára zseniális, de én még nem próbáltam. Ja és eléggé nehéz, főleg mert Mario csúszik mint a rosseb (értsd: futsz, majd felengeded a kontrolleren az irányt, Mario még fél-egy másodpercig csoszog, szép lassan, gyakran pont bele a szakadékba)"

nesman is itt van az ultimate érvével: "csak mert"

#9 - No More Heroes

Suda Goichi a játékipar fenegyereke, aki öncélúan szembepislant a trendekkel és retyón, "mentés közben" szüli meg játékai alapötleteit. A killer7 után egy jóval emészthetőbb, ám agybajban nem szegény produktumot tett le az asztalra, erről mesélnek most a srácok:

Krisi92: "Sokan tudják, hogy Suda51 nem épp hétköznapi játékokat készít: a No More Heroes sem kivétel. Egy hihetetlen életszerűtlen játék, ahol fel kell küzdened magad egy bérgyilkos-ranglistán, miközben a városban napi teendőket látsz el, és olyan hétköznapi munkákat vállalsz el, mint a fűnyírás vagy a gyümölcsszüretelés. Az alapkoncepció és a főellenségek erősen emlékeztetnek a Scott Pilgrim képregénysorozatra és filmre, de ez valószínűleg csak azért van, mert mindkettő egy videojáték-paródia érzetét kelti, még úgy is, hogy a No More Heroes tényleg egy játék."

Lien: "Amikor először hallottam a játékról mondtam magamban, hogy ezt bizony ki kell próbálni, amit természetesen nem bántam meg! Az a sok szabdalás, vér remek hangulatot adott nekem is meg a játéknak is." (A játék is jó hangulatban pörgött? Ez az igazi win-win szitu! :) - k.)

stk: "Killer7 utáni Suda agymenés, Suda stílus ami sudár :D. Beam katana + Travis... fckyeah!"*

#8 - Metroid Prime 3/Trilogy

A Prime Trilógiát lezáró epizódról valamint a Wii-re áthegesztett első két részt is magába foglaló Trilogy-ról csavar és friedmannt mesélnek:

friedmannt: "A három játék valójában egy nagy, 90 órás opus. A második rész kicsit nehezebb, a harmadik rész kicsit könnyebb a többieknél, de a pályatervezés zseniális, az irányítás szintúgy, célozni a wiimote-tal kell, aki ezek után analóg karral céloz, az magára vessen. A hangulat zseniális, félelmetes, és magányos egyszerre, a terek hatalmasak, az épületek hol növénnyel befutottak, hol futurisztikusak. A multiplayer (a metroid prime 2-ből) igazi mézesmadzag. 4-en egy képernyőn, offline, szűk terek, és változatos powerup-ok. Ha a multiplayer online lenne, akkor maga a mennyország lenne, így csak egy prospektus a mennyországról."

csavar: "Számomra a második legjobb FPS a Wii kínálatából. Szeretem, de lehetne pörgősebb, vagy lehetne kevesebbet "utazgatni"...ez a bajom az összes eddigi résszel a sorozatból (egyet kivéve: Other M)."

#7 - Super Smash Bros Brawl

Szedi: ""Tökéletesen" balance-olt game :D 4player, szép grafika És tökéletesen halott online rész... sajnos."

bagszi: "Ha Wii-s bulira megyek, nincs olyan, hogy nem Brawlozunk. Talán túlságosan Nintendo rajongó vagyok, de nekem igenis bejött ez a Nintendo karakter csihipuhi:) Külön örültem a sztori módnak, egyszerűen imádom és kész."

Krisi92: "Mindig is nagy Nintendo fan voltam, és mindig próbáltam egyre több játéksorozatot megismerni, így mindig is elég közel állt a szívemhez az a játéksorozat, ami tulajdonképp összegyűjt mindent, ami a Nintendo-t képviseli. Eben a harmadik részben pedig különösen sok a tennivaló: a fighter alapjátékon kívül tartalmaz egy hosszadalmas történet módot platform játékstílussal, shoot 'em up részt extrák megnyitásához, különböző megoldalndó küldetéseket, és még régi klaszsikusokból is kapunk játszható demókat. Ha valaki akár egy kicsit is érdeklődik a Nintendo iránt, ebben a játékban valószínűleg nem kevés örömöt fog lelni."

Lien: "2008 Július végét írjuk, 1 hónappal a SSBB megjelenési után, már alig vártam, hogy a postás meghozza a saját példányomat. Délután 1 óra, kibontom, zutty a lemez a Wii-be, majd a kampány mód elindítva. Valahogyan annyira lekötött, hogy nem ebédeltem de még csak WC-re sem mentem 9 óra 47 percig, mert igen, addig játszottam eme játékkal normál fokozaton amíg végig nem vittem a kampányt majd azután egy-két meccs online és bamm elájulni az ágyba a sok kockulástól. Ez volt az a játék, aminek a szavideje még máig is bírná, mert megunhatatlan. Az a rengeteg karakter, az a rengeteg képesség, mozdulat, pálya. Az a sok és élvezetes online verekedés ismerősökkel, barátokkal, hihetetlen mennyire hihetetlen volt! Mindössze annyira, hogy 300+ órát töltöttem csak az online részével. Ha felhangzott a Brawl, sosem tudtam nemet mondani, mindig mentem, mert ez a játék jelentett számomra mindent a Wii-nél, a lemezére is ennek vigyáztam a legjobban az eladása pillanatáig. Ha a helyzet adódna, bármikor bárkivel játszanék egyet vagy többet, mert annyira szerettem! Úgyhogy hívj ki, ha mersz. :D" (Lien megajándékozott minket egy-két videóval, amin ő bunyózik óraszám, csekk: klikk és dörk - k.)

nintendo fan: "Minden idők legtartalmasabb bunyós játéka, rengeteg lehetőséggel, karakterrel, játékmóddal."

#6 - Super Mario Galaxy 2

Kumite: "Nehéz, sőt teljesen lehetetlen erről a játékról úgy írni, hogy az ember ne tömje teli közhelyeknek számító jelzőkkel a mondandóját. És szerencsére ezt nem is kell megtenni, mert minden egyes kijelentés kompromisszumok nélkül, 110 százalékosan igaz. Egyszerűen nincs olyan pillanata, amikor valamit hiányolna vagy másképp csinálna az a szerencsés gamer, akinek megadatott a lehetőség. A történet szokásosan nem egy bonyolult darab, de azt hiszem mind a több millió, több tízmillió játékos nevében beszélek, amikor azt mondom: szerencsére. Annyira magával ragadó összképet képes nyújtani a játék, hogy nem lehet, nem tud az ember eleget játszani vele úgy, hogy ne akarjon belőle még többet. Szinte mindenki megkaphatja, amit egy videójáték csak nyújthat: önfeledt szórakozás, könnyebb és komoly kihívásokkal teli pályák, amelyekről sugárzik a kőkemény profizmus, az utolsó pixelig tökéletesre tervezés és az annál is tökéletesebbre csiszolás, hihetetlenül változatos világ és változatos játékmenet, különösen kiemelkedő minőségű és remek hangulatú zene. Még igen hosszan sorolhatnám, csak éppen előbb fogynék ki a szavakból és szuperlatívuszokból, mint amit erről a játékról mesélni lehet, mesélni kell. Függetlenül attól, hogy valaki melyik platformot, játékkategóriát, univerzumot vagy játékstílust preferálja, aki ezt kihagyja, az önmagát fosztja meg egy végtelenül óriási élménytől."

Lien: "Már az első részért is oda voltam, de amikor meghallottam az E3-on lévő sok-sok újítást hát majdnem lehidaltam. Ami a fantasztikus elődből kimaradt azt most pótolták a második részben. A pályák kiválasztása tisztább és rendezettebb lett, beletették Yoshit és még megannyi érdekes bolygót plusz képességeket, amik az első részben nem voltak."

stk: "Mert az első 10 pontos, az újra remixelt zenék, meg yoshi pedig 2x-es szorzó"

Záróakkordként pedig álljon itt az ultimate nesman érv: "csak"

Csütörtökön pontban éjfélkor jövök a Top5-el, addig is a legjobbakat!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==