ARTURUS2013.03.23. 23:19

Super Mario Advance

A mai nap folyamán sikerült befejezni ezt az örök klasszikust. néhány gondolat róla beljebb!

A játék szinte biztosan mindannyitok számára ismert.

Első inkarnációja a NES-en jött létre a nagy sikerű Mario Bros folytatásaként.(1987)

Később része volt SNS-en a Mario All Star gyűjteménynek.(1993)

Végül a címet GBA-ra is porolták jelentős változásokkal.(2001)

Az eredeti NES verzió pedig tölthető a Nintendo virtual consol szolgáltatásában.(2007)

Az eredeti, ahogy annak idején én is találkoztam vele.

A felújított verzió GBA-ra.

A játékot igen vegyes vélemények övezik.

Ennek fő oka, hogy eredetileg ez nem egy Mario játék.

Nagyon nem részletezném hiszen a legtöbben úgyis ismeritek a storyt.

A lényeg, hogy az igazi és igen nehéz és az egyel igencsak megegyezö SMB 2 helyet egy japán Nintendo platformert poroltak át japánon kivülre mint Mario Bros 2.

Akit mégis érdekel és esetleg enm ismeri a legendás Irrate Gamer részt annak álljon itt a link:Click!

Aki pedig valahogy lemaradt volna az eredeti SMB2-röl és úgy érzi mindenképp pótolnia kell: Click!

Az Irrate Games show arra is felhívja a figyelmünket, hogy a GBA porton jelentősen javítottak, úgy külcsínben mint tartalmilag.

Erről korábban nem tudtam, ezért 3 évvel ezelött DS-en végigjátszottam a részt.

Azóta az Emlékek megfakultak, ezért most újra végigvittem WII-n.

A tapasztalat pedig az, hogy érdemes volt.

Az IGS-nek igaza van a játékot tényleg sokkal jobbra csiszolták.

Sőt megkockáztatom, hogy annak idején nem véletlenül választották ezt a játékot, hogy ráhozák a Mario bört.

Ugyanis ez a játék önmagában is jó.

Grafikailag és tartalmilag egyaránt többet nyújt mint az elő Mario.

A felújított változat pedig már a legjobb NES játékhoz a 3 részhez is mérhető.

De persze szentség törő nem leszek, csak mérhető de azért ha közelíti is nem hozza azt a szintet.

A főellenségek változatosak Birdokból valoban sokk van, de 3 fajtájuk is megjelenik(tojás,tojás/tűz,tűz) és ne feledjük, hogy a Mario 3 ban Bobombol is csak kétféle van.(repül nem repül)

Az egyetlen negatívum az ellenségek terén, hogy az első verzióban 3 Mauser is van a GBA verzióban 2.-at kicserélik a fent látott Robirdora.

Nem véletlen, ogy több ehez a játékhóz készitett lény is a Mario világ része lett:Birdo, Pokeys, Bob-ombs, Shy Guys csak, hogy a legismertebbeket említsük.

Új óriás ellenségek vannak benne, óriás powerupok társaságában.

Több és nagyobb(így könnyebben elkapható) szív gyorsabb és könnyebben összeszedhető csillag.

A kombo ütések is belekerültek melynek szív vagy élet a jutalma.

a játékba pont rendszer is bekerült és a játék végigjátszása után újra látogathatjuk a pályákat immár Yoshi tojásokra vadászva.

Emelet a korábban emilitett Audio-Video upgrade olyan jól sikerült, hogy konkréten jobban néz ki mint az SNES-re kiadott az Advance sorozatban második Super Mario World. Szemmel láthatóan jobban.

Szóval aki kihagyta és szereti a Mariot annak érdemes megpróbálni, akinek pedig annak idején nem jött érdemes egy új kört futnia vele.

Bár lesz némi szitkozódás van benne pár igen nehéz rész, de idővel ez ember megismeri a pályákat és az anyázást a győzelem édes öröme váltja fel:)

Aki kedvet kapott házzá: Click!

Necroman Mk2
Hovertank One

2 napja

p34c3
Titanfall 2 VR

6 napja
8

liquid
Kedvencz Zimmerek No.1

7 napja

CHASE
A 25 legjobb rockszám valaha

8 napja

Necroman Mk2
Yourself!Fitness

2026.10.01.
4

Krisz576
Infinity Vision: Végjáték Ráadás

2026.09.29.
4

p34c3
GOTY 1996-2025

2026.09.24.
11

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2026.09.19.
2

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPS-ek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
3

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20