playmore2013.12.19. 12:15

TWD02 - All that Remains

Zombit fogtam, nem ereszt...

*Az eredetileg kis független képregénynek induló The Walking Dead széria az utóbbi évek zombilázának köszönhetően egész kis franchise-zá nőtte ki magát. A siker nagy részben a Telltale gondozásában megjelent játéksorozatnak köszönhető, mely kiválóan építkezett a kilátástalan világ, a kiválóan felépített karakterek és a játékos elé állított kegytelen döntések keverékéből. Nem is volt ezek után kérdés lesz-e folytatás, inkább csak az, hogy a fejlesztők tudják-e majd tartani a színvonalat.

A második évad az időközben (koravén) tinivé érett Clementine irányítását adja a kezünkbe, immár nem (pót)szülőként hanem önálló túlélőként kell róla gondoskodnunk. A keserű prológus ennek szépen meg is adja az alaphangulatot, azonban a későbbiekben a történetírók nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, hogy az első évad motorja, az ártatlan, félénk kislány megóvása a múlté. Clem kőkemény, zombikat öl közelharcban (még ha persze "logikus" módon) és már már Larához hasonlóan tűri az elképesztő sérüléseket, majd olyan hangvételben fenyeget meg felnőtt embereket, hogy a helyükben már hívtam volna az Ördögűzőt. Ezzel szemben viszont esetenként pedig ügyetlen, figyelmetlen kislány akit meg is szidnak a gyerekességéért.

A játékmenet némi karcsúsításon esett át, bár több opciónk (és invertorynk haha) van mégis teljesen eltűntek még az egyszerű fejtörők is. Talán ennek köszönhetően a játék jóval kevesebbet szaggat, azt is leginkább az új helyszínek betöltésének elején. Így már nem maradunk le egy-egy válaszról amikor túl gyorsan akar váltani a kamera a beállítások között. A szoftver jellegéből adódóan ezt azért illett volna már megoldani.*

*Mégsem ez a fő probléma az első résszel, hanem hogy a karakterek és helyzetek teljesen érdektelenek benne. Megismerünk egy fél tucat új férfit és nőt, akikről gyakorlatilag semmit sem tudunk meg. Mindegyikük elmondja a maga kis monológját, hogy megkedvelt-e minket vagy nem és ennyi. Az egyetlen "kemény" döntési lehetőségünk az epizódban emiatt súlytalanná válik, senki sem igazán szimpatikus vagy érdekes, az ember legszívesebben lelécelne tőlük amint lehet. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni a tény mellett miszerint Az All that Remains nagyon hasonlít az első részre, mondhatni a főbb események szinte ugyanazok.

Bár összeségében a sorozat színvonalához képest ez egy meglehetősen gyenge kezdés, a második rész ezen még javíthat. A körülbelül 2 órás epizódban azért van legalább kettő, bizakodásra okot adó "Úristen!" jelenet és a következő rész előzetese is felveti pár érdekes csavar lehetőségét. Ha a Telltalenek sikerül egy nagyon erős folytatást kiadnia akkor még van remény az (ismételt) kultstátusz elérésére, de a Season 2-t így jelenlegi formájában csak hardcore fanoknak ajánlhatom.*

p34c3
Kedvencek temetője

2 napja
8

liquid
Emlékeztek rá

9 napja
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2