#GamerGate

Először is: nem feltétlenül egy ilyen kis magánvélemény jellegű bejegyzést szerettem volna csinálni. Oknyomozó újságírás, az ám, lazán! Két óra jegyzetelgetés, idővonalak összeegyeztetése meg fejrázás után arra a következtetésre jutottam, mint amire a Community Deanje, hogy bizony ez nem is annyira könnyű. Nem véletlenül tanítják is. Én meg nem vagyok újságíró. Játék-kritikus szeretnék lenni, talán, meg hobbifejlesztő, igen. Befűtött lakásból a semmibe méladva játékokról beszélő. Régi klasszikusokról ködös szemmel elmélázó, igen.

Na, az én gyomromnak ez a #GamerGate, hogy is mondjam...nehezen emészthető volt. Az egy dolog, hogy ha a magyar fórumokon liberálisként, a nőket és a melegeket abszolút a fehér férfiakkal egy szinten lévő élőlényként kezelve mozgunk, akkor már kialakult bennünk egyfajta plusz immunitás az ilyen problémák és beszélgetések iránt, de mégis... a #GamerGate egy nehéz ügy, na. Akármelyik oldalán is állsz ennek a problémának. És persze nem, nem két oldal van. Én minimum ötöt összeszámoltam, de talán többet is, ha az átfedéseket és a vadhajtásokat számoljuk.

Akikkel most nem szeretnék foglalkozni, azok a "trollok". Másokat feltörő, valós veréssel vagy gyilkossággal, megerőszakolással fenyegető emberek, akik az anonimitásukat kihasználva tesznek tönkre embereket - nos, ők nem érdemlik meg azt, hogy beszéljünk a dologról. Szomorú, hogy erre is lehetőség van napjainkban, de az ő vállukon nem fogunk társadalmi előrehaladást elérni, ez már egyszer biztos. (Aztán max megint kiderül, hogy rosszul látom a helyzetet. Na bumm.)

Foglaljuk elsőként össze a #GamerGate mozgalom lényegét. Elvileg, kifelé kommunikálva arról van szó, hogy a friss "botrányok" (vagyis: Zoe Quinn, egy indie játékfejlesztő kapcsolata az ipar különböző szereplőivel, vélt vagy valós hálók, amik a Depression Quest névre hallgató játék megitélését vagy tesztpontszámait befolytásolhatták) folytán kipattant egy mozgalom, aminek célja, hogy meghúzza azokat a virtuális vonalakat, és professzionális játékújságírást követeljen meg a szereplőktől. A GamerGate nagyjából egyharmad rész személyes támadás, egyharmad rész valódi probléma, egyharmad rész közvetlen vita az ipar prominens egyenlőségért kűzdő alakjai és a konzervatívabb gamerek között. Lehet, hogy azért támogatod az ügyet, mert:

*

• Szerinted teljesen jók a mainstream játékok, és jó lenne, ha a feministák leszállnának a kedvenc játékaidról

• Szerinted már eltúlzott az a titkolózás és belterjesség, amivel a játékújságírók a közösségükhöz közelednek

• Szerinted van valami szakrális a "játékos" fogalomban, és elég volt abból, hogy a témához csak felszínesen kapcsolódó szereplők megpróbálják befolyásolni az iparág trendjét

• Szerinted az indie és a mainstream játékfejlesztők és kiadók egyaránt hajlamosak arra, hogy minden erejükkel befolyásolják a tesztelők pontszámait és véleményét, és ez épp elég régóta tart már, hogy több kárt okozott, mint amit a játékosoknak el kéne tűrni. *

Ebből a halmazból alakult ki egy Tökéletes Vihar a Képzeletbeli Csészében (twitter/reddit/facebook/gaf/whatever) - hiszen nehéz lenne olyan embert hozni, aki minden fentebb említett ponttal egyetért, vagy épp egyikkel sem. És mivel ezek nem ugyanazt a témát érintik, nem csoda, hogy sok a vita arról, hogy mit is kellene tennünk, vagy hogy lehet-e egyáltalán tenni valamit.

Ilyen különös entitás tehát ez a #GamerGate, amire aztán viszonylag gyorsan (sokak szerint már a kezdetekkor) ráakaszkodtak a szokásos piócák, például konzervatív hírességek (Adam Baldwin, hogy csak a legfontosabbat említsem), aki szerint rögtön a demokraták által űzött sajtós elnyomás(?) ismétlődik meg, csak épp gamer fronton. Jöttek, akik pénzt akarnak csinálni abból, hogy majd jól levadásszák Anita Sarkeesian Sötét Titkait. Jöttek, akik szerint Zoe Quinnnek nincs joga az élethez, és azonnal mozgósításra kerültek azok is, akik szerint ÁlFeministák akarják csak kihasználni az egész gamer-ügyet, és valójában minden rendben van. A botrányt pedig megpörgették azok a lapok, akik most döntöttek úgy, hogy elhatárolódnak a játékok fogalmát és definícióját kapuőrként őrző "hímsoviniszta kockáktól", akik anyuci lakásából, a kényelemből osztják az észt.

Nehéz ügy, na. Nyilván ugyanúgy nem lesz kézzel fogható hatása, mint bármilyen hasonló viharnak, de személyes szinten RENGETEGET lehet tanulni az egészből. Megismerheted a valódi arcát sok olyan fazonnak, akikről eddig csak feltételezhettél ezt-azt. Kiderülhet, hogy a Twitter valóban varázslatos, hiszen itt tényleg BÁRKI képes arra, hogy a fiatalkori félrészeg kocsmázások csúcspontját idéző módon, ocsmányan, rosszindulatúan válaszoljon mások (valószínűleg szintén hasonló állapotban született) támadásaira, beszólására. Mindenkiből állat lehet, ha eleget bökdösik!

Vannak dolgok azonban, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

1) Anita Sarkeesian. Gyermekeim az Úrban,ha egy "random" feminista megnézi a mainstream játékok legjavát, akkor szerintetek tényleg nyújtózkodnia kéne, hogy szörnyen egyenlőtlen állapotokat találjon? Ugyan már. A játékok - a mainstream játékok - jelentős része valahol a misztikus kilencvenes évek filmklasszikusait idéző metódosukkal bírnak, a "jövök és lövök, nagy tököm van" (mint a bátorság szinonímája) egyértelmű jelenség. A diverzitás alapjaiban van megfojtva, részben a dizájnerek ösztönös kiindulási pontjai, részben az öltönyös vezetők kérései miatt. Naná, hogy ha az eddigi nagy eladású játékok mind-mind kopasz/rövid hajú fehér férfit csináltak, akkor minden lead dizájner kétszer is meggondolja, hogy azt az egy darab ütőkártyáját, vita-indítóját a főszereplő karakterérére, vagy épp valamelyik fő játékmechanikára kell elhasználnia.

Anita nem az ellenségetek! Akkor sem, ha nem értetek vele egyet. A God of War nem lett volna kevesebb, ha ajtófélfaként nem egy emberi nőt (naná, hogy nőt) használtunk volna. WoW rajongóként értetlenül állok afelett, hogy egyáltalán még kérdés, hogy szerepeljenek-e női főszereplők: csak és kizárólag a mainstream 18+-os AAA-játékok problémája az, amit más zsánerek úgy tizenöt éve megoldottak, csuklóból, lazán, gondolkodás nélkül. És ha a múltba tekintek, olyan játékok felé, mint a Soul Reaver, a Planescape Torment, Oddworld vagy a Shenmue, akkor azt kell látnom, hogy a diverzitás, vagy a nem túl erőszakos megközelítés mindig is frankó volt a játékosok számára is. A kivételek évtizedét éltük meg az elmúlt időszakban, nem az örök normáét!

2) Szomorúnak és balszerencsésnek tartom, hogy a #GamerGate pont az "indie korrupciót" pécézte ki. Ahogy a gafen fogalmaztam: kiálthatsz te farkast, hogy XYZ (nő, indie fejlesztő) befeküdt szegény újságíró (férfi, Kotaku) ágyába, ha abban az ágyban már négy erősen izgatott állapotban lévő (férfi) PR-os lakik évek óta, megjelenés előtti teaserek teaserét teaselve, pre-review példányokkal csiklandozva, review embargókkal és büntetésekkel fenyegetve. Ha az indie valamiféle erkölcsi várat támadna, akkor kár a gőzért: az a vár már rég nem áll. Az igazi ellenség itt a kiadói érdekek és a gaming-média összefonódása. A megoldás egyszerű, csak senki nem hajlandó rá. Fizesd ki TE a tesztelőidet, hogy ne a kiadónak kelljen reklámfelületeket vásárolnia. Akkor Te befolyásolhatnád az irányt. Nyilván, megszűnnének a Day0/Day1 tesztek, de a valóságnak és a higgadt mérlegelésnek ára van. Ez utóbbi nem egyeztethető össze a vad, hypeból meghozott tesztek fellengzős hangulatával. Nyilván rá lehet kapni az utóbbira is, de kérdés, hogy mennyire segít az "iparon".

3) Nem volt már elég, hogy iparként gondolunk erre az egészre? Emberek vannak mögötte. Játékfejlesztő legendák. Amikor olyan nevek, mint Yu Suzuki, vagy Michel Ancel nem tudja folytatni az álmát (előbbi a Shenmueval, utóbbi a Beyond Good And Evillel), akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire számít az, hogy veri-e a blockbuster mozifilmek számait az aktuális GTA vagy COD megjelenése. NEKED van benne pénzed, részvényes vagy azoknál a játékoknál? Én nem. Jó dolog az eladási adatok és trendek elemzése, nyilván, de van az egésznek egy emberi oldala is. A diverzitáshoz, az egyenlőséghez (milyen gáz már, hogy hatalmi pozícióból egy társadalmi réteg az egyenlőséget is támadásként, vesztett csataként éli meg, nem?) szükség van az emberségességre. Egymás tiszteletére. Ebben a COD, a GTA, az AC nem fog segíteni. Akárhány milliót is adtak el belőle.

Phil Fisht nem hozzuk vissza egy nagyobb COD launchhal. Jenn Franket nem csábítjuk vissza egy frankó AC Unitys DLC-vel. Yu Suzuki nem fogja megcsinálni a Shenmue III-at, ha a GTAV-ben 1080p-s lesz az Xbox One-os verziói is. Meh.

Elfáradtam. Jó, hogy itthon a margóra került ez az egész, van itt vitánk amúgy is elég.