Fefithewild2014.11.24. 15:00

Már megint a sör.

Lassan közelednek az ünnepek, így eljött az ideje a téli/karácsonyi sör elkészítésének.

Tavaly kihagytam a téli sörkészítést, mert fontosabb dolgaim voltak, az iker gyermekeimmel való játék, és foglalkozás :-) .

Idén eddig csak pálinkát főztem, mert ugye a nyár a gyümölcsök szezonja, de kell mellé valami kísérő is.

A lényeg, az idei söröcske alapvetően egy belga apátsági barna, ami egy kicsit meg van bolondítva. Visszaolvasva megtaláljátok az általam használt módszert, ugye sűrítmény, víz, cukor és porított maláta hozzáadásával készül a sör. Idén annyi változtatást eszközöltem, hogy nem sima répacukrot, hanem barna kandis-cukrot adtam hozzá. Ennek elviekben egy kis karamellás jelleget kellene majd kölcsönöznie, a sörnek. A másik változás hogy most két kg spraymalt-ot adtam hozzá, némi kényszer hatására, mivel lejárat közeli volt a szavatossága, a tavaly elmaradt főzés miatt. Ennek lesz annyi előnye, hogy kicsit testesebb lesz a sör (ezt már tapasztalatból tudom), illetve jobb lett a kihozatal. A sűrítmény eredendően 9 liter sörhöz lett volna elegendő, így viszont közel húsz liter lesz belőle :-) .

A kezdeti sűrűségem így 1.063 lett, ha sikerül 1.010-ig leerjednie, akkor kb. 7 % v/v alkoholtartalmú lesz. Ami jó jel hogy gyakorlatilag két órán belül elindult az erjedés, mondjuk direkt melegebb helyre tettem, hogy hamarabb leerjedjen, remélem hogy a hét végén már palackozhatom. Hivatalosan kb. 8 hét utóerjedés kellene majd lepalackozva, de ugye csak négy hetünk lesz Karácsonyig. Majd számolom a heteket, mint az Igazából szerelem-ben, és Karácsonykor lesz a happy and :-) .

Jelen tervek szerint egy 5 literes hordócskába, és a többit üvegbe fogom lefejteni.

Majd beszámolok a fejleményekről, persze ha az ikrek is úgy akarják.

Köszönöm ha elovastad.

Még kb négy hét Karácsonyig.......

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

8 napja

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7