2015 játékai - #1

Lassan általános törvényszerűség lesz, hogy a videojátékok a nyitott világba lépnek át, ma ennek van divatja, ezt szeretik az emberek. Sorban érkeznek a próbálkozások, de csak keveseknek sikerül elkerülniük az ilyen típusú játékok egyik rákfenéjét, az önismétlődést. Mert azt már senki sem vállalja be, hogy parlagon hagyja a kialakított gigászi területet, ugyanakkor a legtöbben nem alkalmasak arra, hogy megfelelően változatos tartalommal töltsék fel azt. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy a Witcher 3 végtelen típusú tennivalóval lát el, itt is meg lehet számolni a különféle tevékenységeket, de egyrészt ezek elosztása miatt ritkán érezni az önismétlést, másrészt sok feladat nagyon ügyesen érdekes sztorival felvértezett küldetésekbe van ágyazva. Ilyen volt a mogorva druida megbízása, aki tanoncnak fogadta Geralt-ot, és a közeledő rituálé elvégzéséhez szükséges anyagokat gyűjttette össze vele. Ez egy egyszerű fetch quest, de annyira élvezetes a tálalása, hogy fel se tűnt, éppen virágok után kajtatok. És meglepő, de ezt a játék végig, száz játékórán túl is fent tudja tartani.

Ugyanakkor, ha ez lenne a Wild Hunt legnagyobb érdeme, elkönyvelném egy ügyes illuzionistának, és eszem ágában se lenne kiosztani neki a személyes év játéka díjamat. A sokat kritizált, össze-vissza gurulós harcrendszert egy olyan könnyed, már-már táncszerű kardforgatás váltotta fel, ami nekem a híres-hírhedt Souls szériát juttatta eszembe. A Witcher nem annyira kegyetlen - bár a legnehezebb fokozaton oda kell figyelni -, de ugyanúgy ritmusszerűen, a megfelelő pillanatban kitérve és odavágva kell az ellenség felé kerekedni. És a harc nem merül ki a vagdalkozásban, az öt alapmágia és különböző főzetek, mérgek használata is célravezető. Utóbbiak nélkül is lehet boldogulni, de színesebbé és eredményesebbé teszik a játékmenetet, a jelek pedig éppen annyira Geralt harcmodorához tartoznak, mint a kardja.

Ha valaki egy szerepjátékban inkább a döntéseket és a beszélgetéseket szereti, nem pedig a csatározást és a pontok elosztását, az is jó helyen jár. A Fallout 4 esetében sokan siránkoztak a párbeszédrendszer „korcsosulása” miatt, itt szerencsére ettől nem kell félni. Egy beszélgetést bizonyos keretek között egészen sok irányba el lehet vinni - azért ne várjuk a hőskori CRPG-k gigászi regényfolyamait -, és nem egyszer kell súlyos, nehéz döntéseket meghozni. Olyanokat, amik a játék fennmaradó részét is befolyásolják. Nem győzőm hangsúlyozni, ez nem olcsó írói fogás, tényleg kézzelfogható következményei vannak a válaszainknak, tetteinknek.

Mindezt belepottyantották egy hihető, lélegző világba. A Witcher térképe kevésbé „játékszerű”, mint a Fallout 4 Commonwealth-je, sokkal életszagúbb, valóságosabb. Éppen ezért nem olyan nagy élmény felfedezőútra indulni, mert a Witcher más szempontból közelíti meg a nagyméretű területet. Ez a világ bombasztikus. Él a vadvilág, a szántóföldeken dolgoznak az emberek, a városokban a sárban üldögélve siránkoznak a koldusok. A vadont járva ámultam el először, rendben, itt van egy tényleg következő generációs játék. Tipikusnak hathat ez a felsorolásra építő lelkesedés, de Velen mocsarait vagy Skellige hegyeit járva sok más játékvilág ingerszegényebbnek tűnt.

Hatalmas teljesítménynek tartom, hogy egy ilyen hosszan tartó játékban ennyire magas szinten tudják tartani az írást. Az útmentén felvett küldetés utolsó senkijének is van mondanivalója, személyisége, nem csak iránytűként szolgál. A játék gerincét adó fő sztoriszál is szintekkel érdekesebb, mint a konkurencia, de ha valahol, akkor itt nagyon komoly mellékszálakba lehet belebonyolódni, amik kis túlzással saját játékként is megállnák a helyüket. A Witcher grandiózusságát jól mutatja, hogy egy-egy ilyen sztorira később visszagondolva elképedtem, milyen régen is történt, és még hol a vége. Cseresznye a tortán a kellemes és a gyűjtőszenvedélyt alaposan kihasználó gwent kártyajáték, mely „játék a játékban” bónuszként nem egy órámat rabolta el.

A Wild Hunt lett nálam 2015 játéka, mert egy tálalásában kimagasló világban nagyszerűen oldotta meg a sok másik címben unalomba fulladó melléktevékenységek problémáját, mindehhez pedig kompetens játékmenet, és egy nagyon hosszan tartó, magas színvonalú történetvezetés és egy ahhoz méltó szereplőgárda társul.