Necroman Mk22016.11.06. 16:19

Costume Quest

Csokit vagy csalunk!

Lehet szeretni vagy nem szeretni az Amerikából október végén folyamatosan ömlő Halloween jelenséget (ami egyébként kelta eredetű), de az biztos, hogy lassan a világ többi részén is teret hódít e szokás. A Double Fine e témát felolgozó játéka az egyik Amnesia Fortnight névre hallgató programozói game jam eredményeként született meg, ami 2010-ben PS3/X360 konzolokon, majd kb. egy évvel később számítógépekre is megjelent.

A Costume Quest főszereplője egy amerikai fiú-lány ikerpár (a játék elején eldöntheted, kit irányítasz), akik Halloween napi körútjuk alkalmával egy igen nagy kalamajkába keverednek: egy Dorsilla nevű varázslónő elrabolja a (nem irányítható) testvérünket, így a fő feladat természetesen kiszabadítani őt, illetve visszaszerezni az ellopott cukorkákat. Ehhez három helyszínen (város, pláza, vidék) kell végigküzdenünk különféle koboldokon át, ám szerencsére a segítőtársak mellett a megszerzett jelmezeink varázserejének köszönhetően sikerrel vesszük az akadályokat.

A játék műfaját tekintve egy JRPG, de pár igen érdekes csavarral. Az egyik, hogy nincsenek a semmiből előtűnő, random harcok, ellenben a házak bejáratánál a szokásos "Csokit vagy csalunk!" mondat után nem tudni, hogy egy ellenfél vagy egy jóságos emberke jelenik meg, utóbbi cukorkával tömve meg a tarsolyunkat. Fontos kiemelni még, hogy a csaták során QTE-k is vannak, amik helyes elsütésével extra sebzést, illetve erősebb védekezést adunk karaktereinknek. Minden egyes maskarának más egyedi, ultimate képessége van, sőt, egyesek a nagy térképen barangolás közben is adnak valami extrát (gyorsítás, fény a sötétségben, láthatatlanság).

A sztori küldetések mellett különféle mini játékokban is részt vehetünk, amik mind-mind az ünnep jegyében fogantak meg. A Costume Quest egyetlen nagyobb gondja, talán a választott műfajból eredően is, hogy helyenként igencsak repetitív, s nem csupán a csatáknál. De mert cuki és gyakorlatilag minimális erőszakot tartalmaz, így megfelelő nyelvtudás esetén a fiatalabb korosztálynak is bátran ajánlható.

Pro:

  • aranyos játékdesign;

  • a Halloween kiváló megidézése;

  • az ünnep elemeinek ötvözése a JRPG-vel;

  • a gyermeki fantázia által ihletett animációk a harcok alatt;

  • a mellékküldetések és a minijátékok;

  • szerethető, fordulatos történet;

  • a Grubins on Ice DLC;

  • gyerekbarát;

Kontra:

  • szinkron hiánya;

  • túlságosan egysíkú karakterek;

  • a csaták lehettek volna picivel komplexebbek is;

  • a harcok alatti animációk idővel önismétlővé válnak;

  • az év más szakában nincs meg a hangulata;

  • unalmas ütlegelés a cukorkákért;

  • néhány kisebb bug;

Kiknek ajánlható?Még ha idegenkedsz a Halloweentől és/vagy a JRPG-ktől, november 1. környékén nemigen van nála hangulatosabb videojáték.

Necroman Mk2
Silence

4 napja
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

8 napja
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

8 napja
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

9 napja

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
5

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2