20 éves a Final Fantasy VII

1997. november 14-én, kereken 20 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg Európában a Final Fantasy VII. Életem egyik meghatározó és legjobb játéka. Mit jelent ma nekem a FFVII? Talán a maradandó WTF pillanatok játékát. Ez alkalomra összegyűjtöttem néhányat számomra felejthetetlen epizódot, amire még húsz év távlatából is borzongatóan katartikus visszagondolni.

Emlékszel, amikor először kijutottál Midgarból? Már vagy tíz órája játszottál, szuper kalandokat éltél át, motoroztál is egy jót, amikor kiderült, hogy csupán egyetlen városban jártál, és most kint vagy a világtérképen, mehetsz isten hírével! Mekkora méretű játék lesz ez, te jó ég!

Aztán jött a következő, nem is olyan sokára, amikor összefutottál a Midgar Zolommal. Másodpercek alatt elintézett, majd amikor sikerült egy Chocobóval átkelni, jöttél rá ara, hogy ez a Sephiroth nevű csávót oké, hogy üldözzük, de mi lesz, ha utolérjük, hisz most húzta karóba az elpusztíthatatlannak vélt ellenfelünk fejét.

Apropó Sephiroth! Talán minden idők legjobb FF és JRPG főgonosza. Fergeteges élmény volt végig élni vele azokat a perceket, amikor rájön a saját múltjára. Az első szereplő a JRPG történetben, akivel tökéletesen együtt tudtam érezni.

De a maradjunk a pillanatoknál. Mit éltél át, amikor észrevetted, hogy Yuffie elrabolta a materiáidat? És ami ezután jött! Legjobb rész az egész játékban, hogy a Turks-ökkel össze kellett fognod. A FFVII dolgozott a legjobb karakter gárdával (Vincent, Red XIII, Hojo és még sorolhatnám), ahol az öltönyös csapat humorával és stílusával is kiemelkedő volt.

Kikerülhetetlenül meg kell említeni Aeris halálát, amit nekem ugyan az akkori főnököm elspoilerezett, de ennek ellenére is ütött és onnan úgy játszottam, hogy ezt valahogy majd biztosan vissza lehet csinálni. Aztán jött a döbbenet, hogy nem!

A drámai pillanatok mellet ott volt a humor, mint például Don Corneonál, amikor nőnek kellett öltözni. És hát a FFVII az egyetlen játék, ahol földöntúli örömöt éreztem, hogy a három lány után egy szakállas néger csávót is sikerült elvinnem randevúra.

A hangulat, istenem, az fantasztikus hangulat! Gondolj csak a meteor feltűnésére, és Cloud eltűnésére. Világvége érzés, ahol átéled, hogy minden reménytelen és kiáltástalan. Vagy amikor rájössz, hogy Cloud csak egy klón, aki lehet, hogy nem is létezett soha, személyisége, identitása lopott, és minden, amit addig hittél a történetről és a játékról hazugság volt. Hogy aztán újabb fordulattal, kiderüljön, hogy egy egyszerű kék egyenruhás Shinra katona voltál, egy apró tégla a rendszerben.

Elképesztő volt az is, amikor a víz alatt úszkáltál, és egyszer csak megpillantottad a nagy zöld szörnyet. Menjünk neki, jó buli lesz, hogy aztán 30 másodperccel később bámuld a Game Over képernyőt. Emerald Weapon, így szeretlek! Én minden egyes erősnek vélt piros és zöld materia megszerzésénél neki mentem, mind hiába. Majd lefordultam a székről mikor kiderült, hogy 1 millió HP-ja van, aztán kiderült, hogy van nála egy még erősebb ellenfél, a Ruby...

És ha már Weapon-ök! Junon ostroma, a zenével, aztán a Sapphire Weapon fejbe lövése a hatalmas ágyúval felejthetetlen maradt, azt a jelenetet bármikor szívesen végignézem.

Az apró zöld színű szörny egy késsel és egy lámpással a kezében megvan? Neked is akkurátusan egyesével felszámolta a csapatodat? Pedig azt hittem, gyorsan ledarálom, de csak közeledett az embereim felé, és szépen ledöfte őket.

Mit éreztél, amikor végre kitenyésztetted az arany Chocobot? És mit gondoltál, amikor rájöttél arra a rengeteg titokra és apróságra, amivel tele volt a játék! Még manapság is felnézek a youtubra és találok dolgokat, amiket nem tudtam, pedig nyúztam rengeteget akkor. A harci és materia rendszer mélysége és ötletessége talán a FF széria csúcsát képviseli.

A harcok közül a kedvencem a Sephiroth-tal vívott utolsó küzdelem. Soha nem hallottam annyira inspiráló és fantasztikus zenét, mint ott. Persze amikor elsütötte a Super Nova támadását, végignézve a Naprendszer megsemmisülését (az FFVII ezek szerint egy párhuzamos Földön játszódik?) akkor tele lett a gatyám. Főleg, amikor az összes emberem béka lett, és elkezdett irányíthatatlanul forogni.

És hát zenék! Belinkelhetnék ide ezer számot, de minek. Ha akkor ott voltál elég annyit mondanom, hogy Cosmo Canyon, One Winged Angel, Turks Theme, Rufus Welcoming Ceremony és még sorolhatnám.

Lehet, hogy ez a kis áttekintés darabos és csapongó, de így hirtelen csak úgy leírtam, ami eszembe jutott a FFVII-tel kapcsolatban. Ez egy fantasztikus alkotás, nálam a FF széria csúcspontja, amit soha még csak megközelítenie sem sikerült egyetlen résznek sem.

Neked mi volt a kedvenc pillanatod, amire a mai napig szívesen gondolsz vissza?