Az évtized filmes csalódásai

Nem tudom, hogy az Évtized filmjei sorozatot valaha befejezem (megszokott jelenség már), de most hadd trollkodjak egy kicsit.

Azokról a filmekről, illetve egy esetben sorozatról szeretnék beszélni, amik a legnagyobb csalódást jelentették nekem az évtizedben. (ami egyébként, szeretném megjegyezni 2010-2019-ig tartott, nem idén fog véget érni)

És mivel jelentkezők bőséggel voltak erre a kitüntetésre, itt vannak amik éppen nem kerültek be:

• Crazy Rich Asians

• The Disaster Artist

• Szellemírtók (2016)

• Darkest Minds

• Neon Demon

illetve a The Force Awakens, amit azóta már "jóra néztem"

És akkor amik nem úszták meg a bekerülést:

10. Witcher (sorozat)

Nem vagyok a Trónok harcának semmilyen rajongója, de remélem a vele való összehasonlítást senki nem gondolta komolyan.

Íztelen, sótlan, unalmas, vontatott valami. Mondanám, hogy Henry Cavill jól játszik, de igazából mit játszik? Egy morgó varázslót (vajákot)?

Igaz, nem játszottam sokat a játékkal, de én ez alapján nem találtam meg a szépségeit a sorozatnak, és lehet hogy a rajongóknak simán jó. Én sajnos nem tartozom bele ebbe a körbe.

9. Solo - Egy Star Wars történet

Van az a jelenet a filmben, amikor valami ügyintéző megkérdezi Solot, hogy kivel van, mire ő erre azt feleli, hogy egyedül.

"Értem. Solo."

Azt gondolom, ez jellemző az egész filmre.

Wikipédia (vagyis ez esetben wookieepedia) bejegyzésekből összetákolt, kifejezetten rossz fényképezéssel felvett darab, ami teljesen rosszul kezeli a Star Wars univerzum egyik legérdekesebb karakterét.

Talán ez utóbbi a legfájóbb.

Ez egy olyan karakter, ami még az Amerikai filmintézet szerint is (tehát nem valami geek fórum) minden idők egyik legjobb karaktere.

Hála istennek a film van elég jelentéktelen ahhoz, hogy ne azon járjon az agyam, amikor a New Hope-ot nézem, hogy azért a neved Solo mert valami hivatalnok azt találta ki neked az egyik ellenőrző kapunál, de a film ettől függetlenül igen kellemetlen élmény.

(és akkor a Landos dolgokat még nem említettem)

8. Good Boys

Ha Seth Rogen neve van egy tini vígjátékon, nekem akaratlanul beindul a nyálelválasztásom, gondolom az okokat nem kell ecsetelnem.

A Good Boyst ehhez képest kár volt végignéznem, mert semmi poén nincs benne, azon kívül, hogy adjunk a gyerekeknek drogot meg kergessük meg őket, az olyan vicces.

Azt gondolom a Superbad fél percében több poén volt* (és karakter) mint itt a teljes játékidő alatt.

A kivétel talán az üvegezős jelenet. Abból talán lehetett volna valami, jellemzően a film végén van.

*

7. Suicide Squad

Szerintem az utolsó alkalom, hogy DC filmre úgy ültem be hogy jó lesz az a Suicide Squad volt, a többi ezek után már szinte kellemes meglepetés volt.

Kusza, kibogozhatatlan, összevissza történet, kibogozhatatlan és kusza éjszakai jelenetekkel, amikből nem látni semmit.

Ez a film olyan mintha menet közben próbálták volna meg kitalálni és minél több dolgot elrontani benne.

Ez nagyrészt sikerült is.

A borzasztó az, hogy van benne egy jó Harley Quinn és egy elég jó Deadshot, de nem baj, ők vigasztalódhattak a Focusban (meg úgy hallom, a való életben is).

6. Steve Jobs

A Steve Jobs a világ legjobb filmje lehetne, ha

• nem Steve Jobsról szólna

• ha bárkiben bármikor felmerül, hogy nem árt, ha nem egy napon történik meg minden egy szereplő életében

A Steve Jobs olyan mint a 24 című sorozat anno, ahol mindig egy napon történt minden. Egy napon lett új igazgató, egy napon robbant fel a világ, egy napon derült ki, hogy xy-nak gyereke van..

Ez pont ilyen.

A Steve Jobs Steve Jobs életének a 24-esítése és három ciklusban elmesélése.

A borzasztó az (ezt mintha már írtam volna), hogy a harmadik etap nagyon jó. Ez az ahol Michael Fassbender teljesen eggyéválik Jobsszal és Seth Rogen is megcsillogtatja színészi képességeit.

De túl kevés túl későn, ahogy az angol mondja.

Danny Boyle nagyon jó rendező, Aaron Sorkin meg jó szövegíró(hogy a többieket ne méltassam, mint színészek és zene), de ez egy szerencsétlen egymásra találás volt.

5. Arrival

Elfelejtettem mondani, de ahogy megyünk előre, a növekvő (vagy csökkenő?) helyezések az egyre nagyobb csalódásokat jelentik, nem az egyre rosszabb filmeket.

(bár az elején az is lesz)

Én bevallom, nem értem az Arrivalt. Az emberek általában nem szeretik felvállalni, ha nem értenek valamit, de én most bevállalom.

Nem értem, hogy az egészet hogy kell elképzelni. És ami a még rosszabb, hogy a film nem is azokra a dolgokra koncentrál, amiket én érdekesnek tartanék.

A film elméletben nagyon nagyszabású, a filmvásznon azonban nem sok minden jön át ebből.

Szürke, lassú, rideg alkotás. Soha nem indul be, és soha nem fog meg igazán.

És amíg az Interstellarban értettem az ember vs mindenség kontrasztot és az ebben rejlő lehetőségeket, itt nem igazán.

Kár érte.

4. Dunkirk

Amikor Nolan bejelentette a Dunkirköt, a lelki szemeim előtt volt a film.

A főhős, amint bombatalálatot kapva bolyong a harcmezőn, találkozik idegenekkel és saját társaival, a valóság összekavarodik számára, és ez ijesztő és meglepő erkölcsi kérdésekhez vezet.

Nolan addigi filmjei alapján valami ilyesmit lehetett várni. A helyszín tökéletesnek tűnt ehhez, az időpont is.

Ehhez képest kb a Dunkirk a világ legértelmetlenebb filmje.

A felszínen nagyon izgalmas és állandó feszültség van a levegőben, de ezt semmi nem "földeli le", és a nap végén ott állsz egy dübörgő soundtrack-kel és pár látványos felvétellel, és úgy érzed, hogy nem történt semmi.

Kár érte 2.

3. Aladdin

Bár azt mondtam, az előrébb álló filmek nem feltétlenül szarabbak, de az Aladdin kivétel.

Az Aladdin szar.

Eleve átvágja az embert, hogy nem is Aladdinról szól. Amikor a Disney ilyet csinál, akkor általában átnevezi a darabot, lásd Demona.

De az, hogy nem a főszereplőről szól, talán a kisebb probléma. A nagyobb, hogy a film olyan, mintha megtalálták volna az összes jelenetet/szereplőt az eredetiben, ami a legkisebb jelentőségű volt, és addig nagyították volna, míg teljesen elveszik a lényeg

Kár is több szór vesztegetni. Az Aladdin a Disney remake-ek legrosszabbika szvsz.

Teljesen hiányzik belőle minden ami az eredetiben volt, és amit hozzátett, azért nem jár köszönet.

2. Death Note

Ide egy nagy röhögős smiley és egy elkeseredett ordítás kerül.

Ez volt a Netflix első botlása, amit még sok követett, de ez ment a leginkább övön alul.

MIÉRT?

Hogy lehetett minden idők egyik legjobb sorozatát ilyen szinten elrontani?

És nem, engem nem a fekete L zavart, bár hozzá kellett szokni (Lakeith Stanfield egy kiváló színész amúgy).

Felesleges karakterek, szar fordulatok, még szarabb színészek..

Van az az angol mondás, hogy vannak dolgok, amiket nem tudok nem látni (can't unsee).

Na ez ilyen.

NE NÉZD MEG.

1. Avengers: Endgame

És íme, ez az első helyezett.

Messze a legnagyobbat csalódtam az Endgame-ben az évtizedben, mert volt honnan zuhanni.

Hol is kezdjem?

Az Endgame olyan mint egy olyan egyenlet, ami nagyon sokat hozzáad az egyik oldalon, aztán nagyon sokat kivon belőle, aztán az egészet zárójelbe teszi (ez a humor), és ezt megszorozza nullával.

Ugye nem kell mondanom, hogy mi az eredmény.

Felesleges lenne boncolgatni, hogy mit rontottak el benne, mert nem arról van szó, hogy bármit elrontottak volna benne.

Teljesen ki vagyok békülve a Fat Thorral, az elcseszett időutazással, az értelmes Hulkkal, az elvadult Sólyomszemmel és így tovább.

Tulajdonképpen azon kívül, hogy én nem így csináltam volna, semmi problémám nincs a film összetevőivel.

A problémám az, hogy ezt így - sztem - nem lehet.

Semmi értelme a depresszív felvezetésnek, ha utána elpoénkodjuk a dolgot, és semmi értelme az elpoénkodásnak, ha utána véresen komolyan vesszük.

Olyan jelenetek mint a Skarlát boszi találkozása Thanos-szal ("azt se tudom, hogy ki vagy") vagy akár Thor mint a karakter maga olyan szinten zakatolnak a vicces és a drámai között, hogy az kimeríti a cringe fogalmát.

És mielőtt azt mondanád, hogy mindig ilyen volt a Marvel: nem ennyire.

Olyan a különbség, mint a Metal Gear Solid 1 és a 4 között.

Az 1 humorral oldja fel a drámai pillanatokat, egyáltalán az egész játék "túl komoly" hangvételét.

A 4, illetve az Endgame nem humorral oldja, hanem egész egyszerűen röhög azokon a dolgokon, amiken úgy érzem, egy sorozat, és egy egész saga utolsó részében talán nem kéne.

A film zavaróan komolyan vesz egyes traumákat (lásd Tony közel húsz perces búcsúztatása), miközben elvárja, hogy röhögjek olyanokon, akiknek pontosan ugyanilyen, ha nem durvább traumákat kellett átvészelnie.

Megemlíthetném még Black Widow furcsa, suta halálát, vagy Bucky teljes mellőzését, de a film azon dramaturgiai fordulatai is furcsák, amikor Hulk magára veszi a kesztyűt ("mintha erre születtem volna") és csettint vele, vagy az egész Nebula sztori.

Remélem átjön mi a problémám - ez nem egy rossz film az összetevőit tekintve: ez egy iszonyatosan értelmetlen film a szerkezetét tekintve.

Ennek legalább öt filmnek kellett volna lennie, ahol megismerhettük volna Sólyomszemet, Thort, a többi szereplőt, a depresszióba fordult világot, majd jöhetett volna az időutazás, pontosabban a tervek kiagyalása, mert ugye azt is úgy kellett végignéznünk, hogy fogalmunk se volt mit szeretnének, csak azt hogy mi a végcél.

Így végül is az egész film egy felületes popcorn zabálásba torkollik, ami nem az az irány, amelybe a széria haladt.

Mindenesetre ez az én véleményem. Legnagyobb csalódások a téma, tehát nem tudom túl jóízűen lezárni a bejegyzést, de remélem neked nem volt ennyi csalódásod mint az itt felsoroltak.

Amennyiben mégis - vagy mások voltak - írd le.