Cash Bacsi2020.07.07. 13:24

Hundred Soul: Last Savior - Teszt (iOS)

Száz lélek a világ megmentéséért, hosszú út vár még ránk.

A játék egy igencsak látványos bevezető animációval kedveskedik nekünk, amiben láthatjuk ahogy főszereplőnk csodálatos városát borzalmas szörnyetegek rohanják le és pusztítanak el mindent. Két bátor és hatalmas harcos veszi fel velük a harcot végül megmentenek egy kisgyereket. Eleinte nem értettem miért pont ezt a gyereket, de később kiderül, hogy ők leszünk mi az utolsó Megmentő avagy Savior. Ezek után a karakterválasztó képernyő következik, eldönthetjük hogy férfi vagy női karaktert szeretnénk, illetve egy egész kellemes perzonalizációval is találkozni fogunk, amin keresztül kedvünkre csinosíthatjuk, alakíthatjuk karakterünket. Ha megvan már jöhet is a játék maga.

Manapság már megszokhattuk, hogy a mobilos játékok grafikája egészen elképesztő tud lenni, de valahogy mindig jön egy újabb ékkő ami valamivel szebb a többinél. A Hundred Soul grafikája is ilyennek számít, egészen elképesztő és ahogyan harc közben mindezt rezzenéstelenül, szinte lagmentesen csinálja az is egészen döbbenetes. Az irányítás nagyon kellemes, pont kézreáll, de igény szerint akár választhatjuk az „EasyPlay” opciót is, ami a képernyő közepén alul jelenik meg. Ezt megnyomva emberünk teljesen magától megy és magától tolja az alap harci mozdulatokat is, nekünk csak a képességekkel, kitéréssel, az esetleges védekezéssel és a kísérőnk speciális képességével kell csak foglalkoznunk. A játék klasszikusan mobilra lett tervezve, ennek köszönhető az EasyPlay is, gyors, rövid küldetésekben vehetünk részt, tehát nem probléma a „csak pár percem van gyorsak felugrok” megoldás sem, de igény szerint akár órákon keresztül is el lehet mojolni a játékban. Igaz egy idő után azért fárasztó és repetitív tud lenni az állandó hentelés, ráadásul amíg nem váltunk helyszínt a környezet is szinte mindig ugyanaz, illetve a játékmenet miatt sokszor ugyanazt a pályát többször egymás után meg kell csinálnunk, lévén a cél az lenne hogy elég lelket összegyűjtsünk ahhoz, hogy a végén egy hőssel megküzdhessünk. Ezeket a hősöket legyőzve mellénk állnak, erősítik a csapatunkat, sőt mi több csata közben kísérőként erősítenek minket, eleinte csak egy lehet belőlük egyszerre, később már akár kettő is.

A fejlődés és item management meglepően egyszerűen ki lett találva, mégis a hardcore játékosok komoly mélységeket találhatnak benne. Alapvetően lesz egy fő fegyverünk, aminek van vagy fél tucatnyi fajtája, olyanok mint kétkezes kalapács, balta, egykezes kard, vagy kétkezes pallos, esetlegesen a kétkezes harcot is választhatjuk a hihetetlenül gyors Duelisttel. Ezek mellett lesznek a subweaponök amik némileg segítik a harcunkat vagy éppenséggel extra védelmet adnak mint mondjuk a Vanguard Shield. Aztán persze lesz egy testpáncélunk, majd jönnek a kötelező kiegészítő varázstárgyak, a nyaklánc, a gyűrű és az öv. Összesen ennyi dolog lenne amit fel tudunk aggatni a hősünkre, ezeknek a megfelelő kombinálásával és kiválasztva a harci stílusunkhoz passzoló kísérőket elpusztíthatatlanok lehetünk. Érdemes minimum egy sztori és egy Arena szettet is összeállítani, hiszen mondanom sem kell, hogy egészen más felszerelés fog kelleni emberi ellenfelek ellen. A fegyvereknek és subfegyvereknek vannak képességeik „skills” amiket külön is lehet fejleszteni, ezek a képességek kombinálva a kísérőkkel egészen elképesztő kombózási lehetőségeket nyújtanak, ezek határozzák meg magát a játékélményt is, amit érdemes a sztorin belül helyszínenként kicsit próbálgatni, tesztelgetni, hogy melyik a legmegfelelőbb a számunkra. Lesz például a hármas helyszín, a sivatag, ahol találkozni fogunk olyan főellenfelekkel, akik állandóan a földbe ássák magukat és onnan támadnak. Őket innen kiszedni csak az egyik segítőnk speciális támadásával tudjuk, Gigantic ilyenkor egy hatalmasat csap a baltájával a földbe, aminek következtében a hatalmas Boss csak tehetetlenül a levegőbe röppen. Ekkor mi utána ugrunk és borzalmasan megkombózzuk a levegőben, eközben Gigantic közben leér a földre, majd el kezd pörögni a baltájával, amivel pont elkapja a szerencsétlen Bosst, aki végre leérkezne a földre, de nem tud mert folyamatosan kapja az áldást. Ilyen és még sok ehhez hasonló brutális kombinációval fogunk találkozni a játékban, főleg hogy több mit egy tucatnyi segítőt unlockolhatunk, akik mind külön egyéniségek. Találjuk meg a számunkra legszimbipp segítőt, és a hozzá legjobban illő fegyvereket és legyőzhetetlenek leszünk.

A pályák farmolásával más és más nyersanyagokra tehetünk szert, ezek ahhoz fognak kelleni hogy a felszerelésünket fejlesszük, minden szinthez más és más nyersi fog kelleni, ha elértük a +10-es szintet akkor kategóriát fog ugrani. Ez egy nagyon érdekes módja a fejlesztésnek, lévén a legalapabb fehér cuccból is lehet atom durva legendary gyilkológépet gyúrmálni, az egész csak idő kérdése. Persze amint elérhetővé válik a „Pandora” ahol magunknak készíthetjük a felszereléseket (ha rendelkezünk hozzá kellő nyersanyaggal természetesen) lévén itt random kapjuk a cuccokat ugyanannyi esélyünk van arra, hogy valami egészen elképesztő cuccot kapunk mint hogy semmit. A készítési időből már lehet sejteni, hogy valami jó cucc lesz, ha a játék olyan 9-12 órát ír ki, akkor már dörzsölhetjük is a kezünket. Egy típusú felszerelésből egyszerre csak egy lehet nálunk és mivel semmit nem adhatunk el, ezért a játék automatikusan beváltja nekünk egy olyan speciális nyersivé, amit az „Enchant” fülnél még további varázsfejlesztésre fordíthatunk, ilyenkor a cucc esetlegesen valami extra skillt is kaphat, de ami biztos hogy még erősebb lesz. Röviden ez lenne az item managemnet, persze gyakorlatban ennél sokkal komolyabb és mélyebb dologra kell gondolni, de jön ez magától játék közben, mindenki rá fog érezni, illetve mindent egészen pontosan el is magyaráznak nekünk, csak győzzük olvasni.

A történet magával ragadó, az izgalmas és látványos bevezető videóval mindenkinek a szívébe fogja lopni magát, de mivel japán játékról beszélünk ezért mondanom sem kell, hogy a szereplők között olyan sok és hosszadalmas párbeszédek lesznek, hogy igazán szerelmesnek kell lenni belé hogy mindet végig is olvassuk. Pedig érdemes, mert valóban nagyon jó a játék története és sokkal kevésbé fogunk belebolondulni a végtelen hentelésbe és farmolásba ha kicsit nyomon is követjük hogy mit miért csinálunk. A hosszú és tartalmas sztorin kívül viszont lesz pár egyéb tennivaló is a játékban, nevezzük őket napi teendőknek, amikkel ugyancsak nagyon jól el lehet ütni az időt. Az első ilyen a „Special Battle” lesz, ezen belül található a Tower of Summoning ami egyfajta Infinite Tower akar lenni, azzal a különbséggel hogy nem tudjuk a végtelenségi tolni, mert egyrészt egy idő után elfogynak a kuponok, másrészt meg nagyjából havonta resetelődik a progress. Itt egyébként értékes nyersanyagokat tudunk farmolni amik a Pandorába fognak kelleni. Az „Event Battle”-ben igen ritka nyersanyagokat farmolhatunk különböző eseményeken keresztül, ilyenek lehetnek például a kísérőkhöz való fejlesztő kártya, amikkel rangot tudjuk léptetni őket. A harmadik opció a „Multi Force Battle” ami sajnos nekem nem volt még elérhető pedig a karakterem már lvl30-as volt. Az „Arena” nyilvánvalóan a multiplayeres opció, itt viszont sajnos nem élőben fogunk harcolni a játékosok ellen. Ami abból a szempontból kellemetlen, hogy az AI egészen elképesztően profi, sose hibázik, villám gyors és nagyon keményen meg kell küzdenünk a győzelemért. Olyan ellenfélnek ne is menjünk neki aki magasabb szinten van nálunk, lévén sokszor még azt se tudjuk legyőzni aki alattunk van, az AI félelmetes, sose találkoztam még ilyen ügyes mesterséges intelligenciával.

A „Companion” fülecskét választva léphetünk be a kísérők menüpontjába, ahol sok érdekes dologgal fogunk találkozni, ezek közül csak az „Illusion Hallt” ragadnám ki, aminek a lényege hogy naponta három olyan illuzió harcot folytathatunk le emberünkkel karoltöve, amikkel különböző statokat tudunk növelni kedvenc kísérőnkön. Külön érdekességnek számít, hogy itt balról jobbra szkrollozós lesz a nézet, tehát nem hátsó kamerás mint normális esetben. Sose halasszuk el a lehetőséget hogy erősebbé tehessük kedvenc kísérőnket, főleg hogy naponta erre csak három kulcsot kapunk. Végül pedig nem szeretném kihagyni a „Novastone” fület sem, itt összesen hat féle statisztikát növelhetünk emberünkön illetve igény szerint a kísérőinken is (erősen javallot ezzel várni amíg meg nem találjuk az abszolút kedvencet közülük). Minden egyes statisztikának növelhető a szintje, ha az összessel elérjük a kettes szintet akkor kapunk egy fragmentet egy újabb speciális képességhez, a teljeshez mindegyiket ki kell húzni hatos szintre. Ha ezzel megvagyunk nehogy azt higgyük hogy vége, hiszen összesen nyolc teljes fával fogunk találkozni és mindegyik fa másért felel. A második például az életerönket növeli, a harmadik meg a Critical sebzés esélyét és így tovább. Már ebből is látni lehet hogy döbbenetesen sokat lehet játszani ezzel a játékkal, és annak ellenére hogy mindez gond nélkül játszható ráköltés nélkül is, attól félek, hogy a Novastone fa kimaxolásához bizony már bele kell nyúlni a zsebbe. Ember legyen a talpán aki képes ennyi követ összefarmolni ingyenes játékkal. De szerencsére nem olyan fontos része ez a címnek hogy érdemes legyen stresszelni miatta.

Ha hiszitek ha nem lehetne még írni a játékról bőven, de úgy gondolom elsőre talán ennyi bőven elég volt. Minden rajongó számára kötelezővé teszem a kipróbálását. Sőt, még olyannak is ajánlanám aki egyébként ezt a stílust nem is nagyon szereti, hiszen könnyen lehet, hogy számára még nagyobb lesz az élmény.

4/5

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

1 napja
6

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

2 napja
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém. (Nem kell aggódni, nem írok végig rímekben.)

3 napja
14

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

5 napja
7

liquid
We Fight For Love

Mivel vasárnap van, és nem történik semmi...

7 napja
8

Stadia HUN
Panzer Dragoon (Stadia)

A SEGA jó szokásához híven mindenre is kiadta a Panzer Dragoon Remake-jét. Jól sikerült a Stadia-port?

2021.01.11.
3

Cash Bacsi
A3 Still Alive - Teszt (iOS)

A tavalyi év igencsak jól indult, vajon így lesz ez most is?

2021.01.06.

Hwopapa
VR-vélemények 2 hónap után

Aki már régebb óta olvassa a blogom, megszokhatta, hogy rendkívüli módon tudok lelkesedni az új dolgokért / friss élményekért, amik néha hosszabb-rövidebb idő után elhalnak és ilyenkor kicsit objektívebben tudok/fogok nyilatkozni a témáról.

2021.01.05.
14

Necroman Mk2
Flash játékok 2021-től

Élet a kivégzés után, avagy az utolsó FlashFan bejegyzés

2021.01.03.
3

p34c3
A VR soha nem érhet véget

Ahogyan szemezgettem az év játéka szavazás helyezettjei között, nem túlságosan meglepve szembesültem a VR játékok szerény szereplésével, mindössze két címnek sikerült bekerülnie a legjobb harminc játék közé.

2021.01.02.
8

Warhawk
21 indie 2021-re

Nézzünk szét a radar alatt!

2021.01.02.
16

mcmacko
Készázötvenhat

MB, GB, avagy 16 év távlata egy ezres nagyságrend ugrásának szemszögéből.

2021.01.02.
8

Stadia HUN
Cthulhu Saves Christmas (Stadia)

Megérkezett a könnnyed karácsonyi JRPG Stadiára is. Teszt.

2020.12.30.
4

Necroman Mk2
2020. év dala

2020-ban ismét keresem az év dalát! Nem a legjobb zenét, nem is a személyes kedvencemet, hanem azt a slágert, amely adott esztendőben, nemzetközi szinten a legnagyobb hatást váltotta ki. Így ha azt mondom, hogy 2020. év dala, akkora válaszom:

2020.12.29.
4

vem
Retró kvíz (tuti Steam kulcs!)

Gyere játékosnak vagy nézőnek, olyan címeket nyerhetsz mint pl. a Duke Nukem: Forever a 2 DLC-vel vagy a Two Worlds: Epic Edition. December 31-én este 20.00-kor.

2020.12.26.

Idgn
SYNERGY

Sziasztok! 12 évvel ezelőtt fogant meg először a gondolat bennem, hogy készítek egy grafikus novellát. Idő közben az alap koncepció többször változott átalakult, míg végre olyan formát öltött, amivel meg vagyok elégedve. Az elmúlt 10 évben beutaztam azokat a helyszíneket, ahol a történetem játszódik és szorgalmasan fotóztam, videóztam, jegyzeteltem. Nem ezen a platformon szeretném elindítani ezt a projektet, de úgy döntöttem teszek egy próbát az új Gamer365 blogban is. Új oldalak hamarosan!

2020.12.22.
4

reptile
AMONG US - PERMANENS DISCORD

Gyertek játszani, link a posztban.

2020.12.20.
1

maktub
Destiny 2 - Beyond Light

Amikor a sötétség jelenti a fényt az alagút végén.

2020.12.20.
13

Necroman Mk2
Hijacker Jack

Gazdag. Híres. Körözött. (Részben) Magyar.

2020.12.18.
10

Warhawk
Alba: A Wildlife Adventure

Környezetvédelmi kisokos a napsütéses mediterrán szigetvilágban.

2020.12.18.
4