CHASE2020.07.30. 15:25

Túlértékelt játékok

Ez az a téma amit az ember már csak akkor vesz elő, ha jobban unatkozik, mint amennyire szégyenli magát érte. Mindenesetre nagyon sok fok van kint, és most nem megyek sehova.

A "jó hír" az, hogy ebből a generációból egy játék se kerül be ebbe a listába.

Talán, nagyon talán a Bloodborne felsejlik előttem, mint a Dark Souls farvizén evező játék, amelynek egy picivel talán nagyobb volt a füstje mint a lángja. De ezen kívül azt hiszem csak egy játékot tudok megemlíteni, ami valamennyire ezen generációhoz kötődik.

Kezdjük is mindjárt ezzel.

(Ja és természetesen mindez csupán az én véleményem, semmilyen felelősséget nem vállalok érte.)

Life is Strange

Soha nem tudtam belemártani magam. Nem is tudom, hogy unalmas vagy inkább klisé, de semmi okot vagy késztetést nem érzek rá, hogy játsszak vele.

Egyszerűen semmitmondó, unalmas, sótlan.

Gears of War 2

Mindig utáltam a Gears of War 2-t. Egyszerűen amennyire az első résznek volt értelme (jókor volt jó helyen kb, fedezékrendszer mint újdonság), annyira nem értettem, ezt a viccet minek elsütni még egyszer.

A "hosszabb, vágatlanabb" itt nem érv, mert ennek a játéknak nem volt erénye, hogy milyen hosszú vagy hogy miről szól. Ahhoz hogy ebből egy tíz órás verziót adjanak elő, először a játékmenetet kellett volna kellőképp variálni ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen hosszabb verzióban gondolkodni.

És akkor a nevetséges sztoriról még nem beszéltünk.

God of War 3

Ez olyan, amikor túltolják a cerkát. Máig azt mondom, hogy az első két God of War a korának a csúcsterméke, videojáték non plus ultra, játékmenetben is, és produkciós minőségben is.

A God of War 3 arra példa, amikor valaki csak egy oldalát látja meg valaminek, és azt próbálja pumpolni ezerrel. Ami a God of War esetében a vér, a gore és ezek váltakozásai.

Szerencsére az új God of War rátért egy helyes útra (amennyire láttam), és már nem csak a pszichopátiáról szól.

Batman: Arkham City

Minden idők legmagasabbra taksált Batman: Arkham-ja valójában a leggyengébb, úgy gondolom. Felerészt még Arkham Asylum akar lenni, másik felében kísérletezik az open world formulával; csak igazán egyikre sem alkalmas már a játékstruktúra amit kitalált magának.

Az első rész a metroidvaniával a gadgetek megszerzéséről szól. Az Arkham: Origins elmélyíti a tartalmat és hardcore kihívást ad a játékosnak.

Az Arkham City a kettő között evickél, és igazából a legutoljára venném elő a szériából.

LittleBigPlanet

A LittleBigPlanet az a játék amire senki nem akar rosszakat mondani, és én se szeretnék. De alighanem a LittleBigPlanet profitálta a legtöbbet abból az újdonság igényből, ami az előző generáció elejét jellemezte.

Pont beelőzte az online forradalmat, hiszen ilyet már senkinek nem jutna eszébe dobozos játékként kiadni. (főleg, hogy az online tartalom jelentette a játék nagy részét)

De ezzel együtt is a LittleBigPlanet nem érdemelt ekkora ovációt.

Azzal, hogy aranyos, ötletes és kreatív, nem fogok vitatkozni. De hogy ez egy tíz pontos csoda, amit minden játékosnak tolnia kell...na ne. Több száz óra játékidő után mondom, hogy ez egy bullshit.

Bármelyik jobb platformjáték többet nyújt ennél, aranyos figurák vagy anélkül.

De ez azt hiszem ma már evidencia.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Comedian
Top 10 - 2020 legjobb filmjei

Sorra vesszük a tavalyi év legjobb filmjeit.

21 órája
2

Comedian
Batman: Gotham gázlángfényben

A viktoriánus kori Denevérember Hasfelmetsző Jack nyomában.

1 napja
1

Comedian
Pár dollárral többért

Eastwood-retrospektív #2: A fejvadász szakma szépségei.

3 napja

Comedian
Hulk: Világháború

Egy szabály mind felett.

3 napja
7

pendrivedealer
Még mindig AniMonológok!

Sziasztok! Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy csak a videókészítéssel, animációzással kapcsolatba írtam nektek, de időhiány miatt ez egy ilyen csonka bejegyzés lesz.

4 napja
2

Comedian
Batman: Az első év

A legenda kezdete...

4 napja
2

Cash Bacsi
Infinite Galaxy - Teszt (iOS)

Ki ne vágyna egy jó kis űroperára?

4 napja

Comedian
Batman: A gyilkos tréfa

Az őrület gondtalan, boldog szépségei.

2021.04.01.
12

Comedian
WandaVision

A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.

2021.03.31.
10

Comedian
Egy maréknyi dollárért

Eastwood-retrospektív #1: A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

2021.03.30.
2

CHASE
A 90-es évek legjobb filmjei

Én nem tudom olyan szépen megcsinálni mint Liquidék, de remélem így is megfelel.

2021.03.28.
27

p34c3
Videojáték zene TOP 20

Nemcsak játék, de egyéb tevékenységek közben is szívesen hallgatom a videojátékok zenéit, a kedvenceimből készítettem most egy top 20-as listát. A lista nem feltétlenül a dalokra vonatkozik, hanem a teljes albumra, egy játéksorozatból nem került be több rész zenéje, noha többször is indokolt lett volna.

2021.03.26.
15

c1b3rpunk
Dual Sense broken spring

Decembertől februárig bírta a PS5 kontrollerem R2 gombjának rugója.

2021.03.25.
3

Stadia HUN
Resi 8 és 7! - Stadia News #1

Aktuális hírek a Stadiáról. Atom bejelentések!

2021.03.23.
6

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2021

Újabb játékok a hallhatatlanná válás felé

2021.03.18.
3

p34c3
Az én Fantasztikus Négyesem

A Konnektor podcast istállójából, Warhawk prezentációjában indult el a közelmúltban egy új podcast, amelyet Fantasztikus Négyes címmel érdemes keresnünk és hallgatnunk, ha kíváncsiak vagyunk, hogy beszélgetőpartnerei számára melyek voltak azok a videojátékok melyek utólag visszatekintve formálták az ízlésüket, olyanok, melyek többé tették őket, melyek valamennyire meghatározták, ki is az ember, akit ma ismerünk.

2021.03.14.
34

vem
Az "inventory hell" jelenség

A mostani videóban arról mesélek, milyen mechanikák vezetnek ahhoz hogy tele leszünk haszontalan és/vagy nehéz dolgokkal, melyik játék hogy próbálta ezt kezelni és mit várhatnánk el joggal a jövő játékaitól.

2021.03.07.
10

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

2021.03.02.
7

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2021.03.01.
1

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

2021.02.28.
44