Death Stranding élmények az új Pro-mon

A blogot igazából már tavasszal meg akartam írni, de valamiért folyton halogattam, végül az utolsó hajrában a genváltással a nyakunkban összedobtam:

Több, mint 3 éve vágytam már egy 4K képes Playstation Pro-ra, és mintha direkt emiatt hanyagoltam volna is a gaminget… de aztán sorra toltam el a megvételét (hiszen PS4 birtokában kicsit luxus), míg végül a Babám meg nem lepett vele Karácsonyra, mikor látta mennyire szemezgetek egy Death Stranding csomaggal:)

Hideo Kojima kapcsán hadd jegyezzem meg, hogy hatalmas Metal Gear fan voltam PS1-en.

"A játék, amiben mindent lehet."

Egy játék, ahol a teljes bázis saját életet él, és kétségkívül nem láttam a Shenmue-ig (Dreamcast) hasonló szabadságot, interaktív környezetet és innovációt.

Igaz, hogy a későbbi Metal Gear részek, illetve maga a széria számomra már nem hozott olyan feelinget, mint anno a PS1 klasszikus (azt hiszem anno 8x vittem végig), de Kojima nevére akaratlanul is felkapja egy (régi motoros) gamer a fejét.

A Metal Gear Solid 2 mind a mai napig az egyik kedvenc intróm:

Azt is tudtam persze, hogy mennyire felemás lett a Death Stranding megítélése,

meg hogy állítólag erőszakosan minél magasabb átlagértékeléseket bundáztak ki neki, és míg egyes helyeken az év játékának tekintették, addig sokan unalmas "futár- vagy sétaszimulátornak", nem mellesleg jópáran még élettelen rondának is tituálták.

Én abszolút nyitottam álltam hozzá, és meg kell mondjam, hogy már az első pályaszakaszon elámultam a hatalmas nyílt mezőkön, völgyeken, hegyeken és vízesésen. A tűéles 4K grafika (még ha skálázottan is, de) nekem szinte nextgen élménynek tűnt, és első perctől abszolút elégedett voltam a grafikával, sőt nagyon tetszett!

Persze képminőség tekintetében mindig is maximalista voltam, a DS-t pedig 99%-ban egy Pana OLED-en játszottam végig, kiemelkedő kontraszttal, részletgazdagsággal, színvilággal, és mozgással.

Norman Reedus-t (Daryl - Walking Dead) jóideje kedvelem, és az introvertált, magának való, mégis tökös jelleme - párosítva a mély dörmögő hangjával - nekem abszolút eleme volt a játéknak, kiválóan alakította a mi kis futár "Sam"-ünket, aki nem csak hihetetlen rátermettségŕől és kitartásról tesz tanúbizonyságot, de eszméletlenül jó kondiban van, hiszen ki a fene tudna rajta kívül 100+ kg-os málhával megpakolva hegyeken-völgyeken át futni?? :)

CSAK FUTÁRKODÁS??

A tetemes gameplay alapot tényleg ez teszi ki, elvinni x darab cuccot A-ból B-be, és sorra bekötmni az egyes telepeket az ún. királis hálózatba, de ez a játék baromira több ennél. Kezdve a tipikus Kojima féle művészi történettel, amely szerintem most extra bizarr lett. Különösebben nem hatottak meg először a

"TALÁLKOZUNK A PARTON"

féle hangzatos klisék, de végül mégis megértettem ezt a fura történetet, amely ennyire az élet és halál közti mezsgyét vesézte ki (rengeteg cettel, mint szimbólummal a Föld élővilágát jelképezve),

sőt át is kezdtem érezni a sok karakter érzelmes történetét, és mint anno pl. a Snake Eater (MGS 3) végén, itt is megkönnyeztem a záró képsorokat, és ebben BB-nek, a velem tartó kis jelző-babának a sorsa is nagy szerepet játszott (meg ahogy ringatásokkal segítettem neki, nehogy újra meg újra autotoxémiás legyen szegényke a sok stressztől).

BB dala (kisebb spoilerekkel) :

A sztori abszolút érzelmes, nagy hangsúlyt fektet az egyes karakterekre és tragikus előtörténetükre, és bár sokan hangoztatták milyen unalmas kamu az egész, miszerint csak futárkodásról szól a játék, ez nem igaz, a gameplay-t is jó pár alkalommal megszakítják a jó öreg MGS féle boss harcok, és igen, ha már MGS, itt is állandóan hívogattak "codec"-en infózgatni:)

Itt is ugyanolyan ötletes megoldásokkal találkoztam, mint anno az MGS szériában, kezdve olyan hülyeségekkel, mint a kis és nagy vécézés, vagy zuhanyzás.

Valakinek az az extrém ötlete is támadt, hogy belepisilje a hóba a nevét:)

A futárkodás közbeni egyensúlyozás és fizika, akár gyalogosan, akár járművekkel, szerintem egész egyszerűen zseniális, akárhányan is fikázzák. Nehéz felmenni teherautóval egy csúszós hegyoldalon? Hát hogy a fenébe ne lenne az! Mindamellett ezek a mindenen átkelő járművek baromi hasznosak, na persze ki kell őket érdemelni idővel.

Szimpla mezei kezdő gyalogosként kezdjük, de ha kitartóan futárkodunk, egyre komolyabb fejlesztéseket kapunk. Nem is tudom mi volt szórakoztatóbb, eljutni a számos csomaggal, vagy menedzselni a szállítmányokat?

Mindenesetre a végén azon kaptam magam, hogy hosszú órákig csak futárkodok, a mellékküldetéseket is kipipálva, és végül 80 órát belepakolok a játékba. Akkor annyira unalmas mégsem lehet :)

Számos akadállyal kellett szembenézni, nem csak az elmebeteg világpusztító Higgs személyében, akinek a megjelenése rendre bossharcokat generált, hanem kapásból ott vannak a seggarcú PV-k,

hogy Samet idézzem. Halott lelkek, akik le akarnak rántani a mélybe, majd egy óriás PV szörnnyel megküzdeni, szóval macera. Meghalni mondjuk nem lehet, mivel Sam ha jól emlékszem ún. „patrionált”,

avagy újra tud éledni, amit igen érdekesen oldottak meg.

A PV-k jelenlétét amúgy időzáporok előzik meg, ez gyorsítja az idő múlását, és az egyik fő segítőnk, Fragile szomorú sorsa is ehhez a borzalmas jelenséghez köthető. Konkrétan a szép arcán kívül az egész teste megöregedett, de hogy ez hogy történt, az egy drámai hősies történet.

Az eső ellen mi magunk ugyan védve vagyunk, de a járműveink vagy csomagjaink bizony nem.

Érdemes kikerülni a zivatart, ha az útvonalunk engedi (idővel precíz meteorológiai előrejelzést kapunk a 3D térképen), vagy fedezékbe vonulni, vagy speciális spray-vel regenerálni a csomagokat, a járműveket pedig megjavítani.

A PV-kkel hadakozni viszont mindig macera sajnos. Idővel persze egyre több eszközünk lesz ellenük, és egyes gócpontokon full ki is irtottam végül őket.

Az öszvérek egy szeparatista csoport, mely exfutárokból áll, de mára útonálló rablókká váltak. A területükre tévedve azonnal bepingelik a csomagjaim és igyekeznek elkapni. Az elején csak bunyóval kerekedhettél felül, vagy ahogy én csináltam: simán elcsaptam párat a kocsimmal. Azonban ha sokat vacakolok járművekkel, eltalálnak amolyan elektromos dárdával és rövidre zárják a teherautó aksiját. Sajnos maradtam már alul, ilyenkor alsógatyában kifosztva ébredek. Csak viccelek :) , de a csomagjaimat ilyenkor akkor is vissza kell szerezni. Sajna a lopakodás pont nem sikerült olyan jól itt, pedig egy Kojima játék bakker, de azért opció.

A bolavetővel a birtokodban már pofonegyszerű lesz őket legyűrni, de hiába is küldöd csicsizni a tábort (megkötözve belerúgva egyet mindbe), a biztonság kedvéért még át is hajtottam páron, de meg se kottyant nekik pár tonna, csicsiztek tovább és utána felélednek majd megint szívják a véred. Éppen ezért mikor éles fegyverem lett, próbaképpen kinyírtam egyet, de azonnal rám szóltak, hogy el kell égetni a testet, különben „kiüresedés” várható. Ez felér egy atombomba robbanással, úgyhogy nem erőltettem a gyilokot, és érdekes, hogy amúgy is rossz érzés volt.

Később már terrorista szintű öszvérek támadnak rám, de bezzeg azokat sem ölhetem meg, suttyóság. A kiüresedés jelenség hozzátartozik ehhez a globális pusztításhoz, amit a fennmaradó emberiség éppen megél.

A legnagyobb kihívást pedig leginkább azt jelentette talán, hogy épségben eljussak hegyen-völgyön folyón, havon át a célpontig csomagjaimmal. Annyira nagyon spoilerezni nem akarok annak, aki még nem élte át, de még durva hóviharokba is kerültem, és többek közt olyan realisztikus elemeknél tettem le a hajam, mikor a havas hegyekről hatalmas sziklák gördültek le.

Fogalmam sincs miért fogott meg az egész ennyire, de annyi féleképpen hajthatom végre a futárkodást és annyi mindenre kell közben figyelnem, hogy valamiért hosszú hetekre - sőt az esetemben hónapokra - leekötött. Képes voltam egyszerre akár 5-6 órán keresztül is csak futárkodni, kitaktikázni hogyan teljesíthetek minél több küldetést. Mindeközben haladtam előre ebben a szürreális, mégis érzelmes sztoriban, egyre jobban belemélyülve Kojima világába.

A segítőim, avagy a velem küzdő hősök egy külön hosszú esszét is megérnének, de most eltekintenék ettől, az viszont külön pluszpont, hogy Guillermo del Toro arcmodellként szerepelt (alias Deadman),

Mads Mikkelsen szereplése (BB „apja”) pedig külön értéket kölcsönzött a játéknak.

Azt nem állítom persze, hogy mindenkinek tetszik, sőt sokaknak egyáltalán nem jött be ez a futárkodás, de egyrészt ebben a játékban sokkal, de sokkal több van ennél, másrészt akinek az első helyszín szimpatikus volt, mire eljut a másodikra már imádni fogja, engem mindenesetre ez az „alkotás” terelt vissza év elején a komolyabb gamingeléshez.