The ValiantTeszt

Akik a jelek szerint maradtak a kaptafánál. Nem csak szimplán az RTS zsánernél, de a csapatalapú, limitált egységgel és nyersanyaggal, építkezés nélkül operáló taktikai alfajnál. A díszlet viszont teljesen új: középkor, keresztes lovagok, kultúrákon és országokon átívelő sztori, némi okkultizmussal keverve. Hősünk, Theoderich von Akenburg a kereszténység nevében világ körüli turnéra indul bajtársával, Ulrich von Grevellel, ám egy szent helyen fellelt ereklye (egy darabja) törést okoz régre visszanyúló barátságukban. Ezután nem csak belőle, de a vallási köntösbe bújtatott háborúból is kiábrándul, ám 15 év múlva a múlt elkezdi kísérteni.

Ennél többet már csak azért sem érdemes mondani, mert a narráció klasszul sikerült: a szinkronszínészek és az átvezetők jól átadják a történetet. Úgyhogy rá is térnék a lényegre, a játékmenetre. A kampány 16 küldetésből áll. Az első kettő érthető módon prológusként szolgál, ám fölöslegesen elnyújtottak, nem túl szerencsés első benyomást keltve. Utána szépen lassan bővül a képesség, hős és felszerelés repertoár, de a hangsúly a lassún van. Érdemi választék ugyanis csak a kampány vége felé halmozódik fel. Mentségére szóljon, hogy mindez egy NG+ újrázásban már az elején elérhető, de a vanília kampány elbírt volna egy bőkezűbb fejlődési ívet. És ha már ívek: a három nehézségi fokozatból a normál egy tapasztalt játékostól aligha fog komolyabb erőfeszítést igényelni. Kivéve néhány (nem túl organikus) nehézségi tüskénél, amivel még nem is lenne komoly baj, ám ha azt is hozzávesszük, hogy manuális mentésre nincs mód, akkor a végeredmény olykor fölöslegesen frusztráló, nem pedig a jó értelemben nehéz.

Az sem segít, hogy a kihívást nem az AI, hanem az ellenség számbeli fölénye jelenti. Ellensúlyozhatta volna, ha a küldetések előtt legalább azt sejtetné a játék, hogy mire lehet számítani az ellenség kompozícióját illetően, hogy érdemben össze lehessen válogatni (az amúgy szűk, egy számjegyű) csapatunkat, hogy a klasszikus kő-papír-olló mechanikából a legtöbbet lehessen kihozni. Ehelyett vakon, vagy puszta szimpátia alapján történik az egységek és hősök szelekciója, ami aztán vagy működik, vagy nem (ám ismétlem, normal fokozaton ennek nincs sok jelentősége).

A prezentációra viszont nem igazán lehet panasz. A pályák vizuálisan változatosak, amiért cserébe még csak nem is követel sokat a hardvertől. A már említett (angol) szinkron mellett a zenei aláfestés is rendben van, és miután honi fejlesztésről van szó, a magyar felirat sem maradt el. Mindez nagyjából 1x órán keresztül, ami szintúgy decens tartalomnak mondható. Ám ha ezzel megvagyunk, az NG+ pedig valamiért elrettent (például a merev mentésrendszerével), akkor sokat már nem tud nyújtani a játék. Igen, elméletben ott a skirmish, multiplayerben pedig a kompetitív PvP és a kooperatív “Last Man Standing”. Csakhogy az előbbi a suta AI miatt kérészéletű szórakozás, az utóbbi pedig játékosok hiányában kvázi nem létezik. Kár érte, mert potenciál lenne benne, de többszöri, perceken át tartó keresés után sem találtam embert a rengetegben. Barátokkal persze áthidalható, de ez azért nem egy alapértelmezett szcenárió.

Ez még mindig nem tragédia. A kampány javarészt szórakoztató, kb. az első harmada után az intenzív mikromenedzsment is beindul, vagyis szó sincs arról, hogy a The Valiant egy rossz játék lenne. Csakhogy az említett problémai mellett van még kettő, ami per pillanat elég nyomasztóan tornyosul felette: az egyik az ára, a másik pedig a konkurencia. Kár cifrázni, egy hozzá legközelebb álló Ancestors Legacy kevesebb pénzért többet nyújt. Persze legyünk fairek, a szóban forgó vetélytárs már négy éve megjelent… de mit van mit tenni, a kritika a jelennek szól. Momentán sajnos ha csak néhány hajszál híján is, de nem tudta nálam megütni az ajánlott kategóriát. Ám ha megmarad a fejlesztői lelkesedés, továbbra is jönnek a patchek, az ára pedig konszolidálódik, akkor nyomot tud hagyni ebben az amúgy méltatlanul alulprezentált műfajban.