Like a Dragon: Ishin!Teszt

Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő - idézhetném. A „legújabb“ Yakuza... akarom mondani, Like a Dragon játék esetében több nézőpontból is találó a fenti örökbecsű, hiszen olyan érzés a vele töltött idő, mintha régi, jól bejáratott színészeket néznénk, akik feudális (egészen pontosan japán késő edó-kori) kosztümökbe bújva adnak elő egy királydrámát. Komédia és tragédia egyszerre, a nagyérdemű sír, nevet, tapsol és néha bizony ásítozik.

A Like a Dragon: Ishin! halmozottan hendikeppel indul, hiszen egyszerre remake és remaster, ráadásul nem tagja a sorozat fősodrának. Mégis, ízig-vérig Yakuza játék, azok minden jellegzetességével (hibáival, ugyanakkor hangulatával és játékmenetbeli megvalósításával) együtt. Az eredeti Ishin! még a PS3 éra végén jelent meg (olyannyira, hogy egy tényleg inkább remaster szintű, HD-ra felhúzott PS4 verziót is kiadtak), de kizárólag Japánban, 2014-ben. Valószínűleg a széria váratlan és elsöprő nyugati sikerének köszönhető, hogy a számozott részek felmelegítése és széles körben elérhetővé tétele után a vadhajtások közül az Ishin!-t választották a stúdiónál következőként. Na de várjunk, mert nem volt elég a látványt a kor elvárásaihoz igazítani, valamint (végre!) lokalizálni. Az egész játékot átpakolták Unreal Engine 4-re, így valamelyest időtállóbbá téve a klasszikust. Hibák, kisebb bakik persze akadnak, sőt, a játéktér geometriája egy-az-egyben a régi, így a grafikai fidelitás hiába magas, olyan érzés a helyszíneken futkosni, mintha azt a röpke tíz év fejlődést kihagytuk volna, csak nem bántja annyira a szemünket.

Az archaikusság körüllengi azonban a játék minden porcikáját: a történet során sokat kell Kyo városában ingáznunk, még szerencse, hogy rengeteg (rengeteg!) apró mellékes tevékenységgel szórták be az utcákat - még akkor is, ha ezek jó része viszonylag egyszerű minijáték, vagy ún. fetch-quest. Lehet a lusta cicát hallal etetni! Vagy a hangos kutyust csontokkal nyugtatni! Lehet a tofut halálosan unó kisgyereknek (bármilyen) zöldséget adni! És a gésa hölgynek (bizonyos adottságokkal rendelkező) zöldséget adni! Természetesen itt van a mahjong, a karaoke-szerű táncikálós ritmusjáték, segíthetünk fát aprítani, vagy beállhatunk a ramenező pultjába éhes szájakat tömni, esetleg leveleket kézbesíteni... És az „Another Life“ kertesház-menedzselős mókáját még nem is említettem! Utóbbi leginkább a megszokott (?) bár/hoteltulaj falusi verziójának tűnik: kertészkedhetünk, építhetünk és szépíthetünk. Csupa jópofa tevékenység, melyek a főszálat hivatottak színesíteni, amire amúgy nagyon is szükség van.

Ugyanis a fő sztori egyenetlen tempóval bontakozik ki, eszméletlen sok párbeszéd és közjáték során, brutális mennyiségű pofozkodással megszórva. És pont a harcok során kerültem szembe a Yakuza játékokra oly jellemző erőltetett menet-szerű mélypontokkal. Habár a rendszer szerteágazó, számtalan lehetőséget kínál és többnyire valóban élvezetes, egy idő után nagyon szembetűnő az átlagos és a boss-csaták közötti különbség. Előbbieknél szinte alig kell gondolkodni, taktikázni, úgy siklunk át rajtuk, mint kés a vajon. Kis idő után belesüppedünk az általunk kedvelt harcmodorba, szinte ugyanazokat a kombinációkat ismételgetjük és legnagyobb ellenfelünk maximum a szűk tereken botladozó kameranézet lesz. Aztán viszont jön egy keményebb ellenfél, szép hosszú életcsíkkal, aki pillanatokon belül elkalapál, mi pedig végre alaposabban megnézzük, milyen lehetőségeink vannak. Négyféle küzdőstílus között váltogathatunk, akár menet közben is, amiket legfőképpen a fegyver (vagy annak hiánya) jellemez: pusztakezes, kardos, lőfegyveres, illetve a pisztolyt-kardot egyidejűleg használó „táncos“. Mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai, valamint mindegyikhez külön fejlesztési fa (korong) tartozik a menüben. Ezeken a korongokon lévő foglalatokat fogjuk fokozatosan megtölteni a játék során begyűjtött gömbökkel, melyek legtöbbje a négy stílus egyikéhez tartozik, de akad közöttük olyan, ami szabad felhasználású. Minél jobban „kiépítjük“ ezeknek a korongoknak a hálózatát, annál jobb és erősebb kombinációkkal gazdagítjuk a harcokat (természetesen a Yakuzák őse a Virtua Fighter, így ez aligha meglepetés).

Amint a történet egy bizonyos pontjához elérünk, ez a rendszer még bővül egy új elemmel. Ryoma (azaz Kiryu, az ő karakterét és egész jellemét szinte egy az egyben átemelték, nemcsak külsejében hasonlatos a nagybetűs HŐS-höz) viszonylag hamar Kyo városőrségének vezetői közé emelkedik, valamint kap a nyakába egy egész osztagot. Ezek a katonák egyrészt külön menedzselhetőek, amolyan gyűjtögetős kártyajáték képében, toborozhatóak az utcáról, fejleszthetőek és bizonyos helyzetekben kimondottan hasznosak. Na, őket tudjuk egy-egy speciális támadás vagy gyógyítás erejéig behívni a hirigek során. Egyszerre négyüket tudjuk talonban tartani és aktiválni, amint betelik a szükséges méter.

Az átlagos összecsapások persze aligha okoznak majd fejtörést, csak sajnos rengeteg van belőlük - a fő sztoriszálat járva, de a városban ingázva ugyanúgy, és utóbbiak hiába véletlenszerűek, legtöbbször kikerülhetetlenek a szűkös utcákon. Ez a fajta játékmenet tényleg csak azért ennyire szembetűnő, mert a sztori fonalát göngyölítve legtöbbször két-három helyszín között futkosunk, és ha nem lennének a mellékes tevékenységek, ez a mára már avittas formula nagyon hamar unalomba fulladna. Az Ishin! lendülete még így is egyenetlen picit, középtájt leül, valószínűleg, hogy teret engedjen Ryoma tuningolásának, ami nélkül bizonyos helyzetek (harcok) szinte megoldhatatlanok.

Ha jól megnézem, az eddigiek alapján úgy tűnhet, csak szapulom az Ishin!-t, pedig igazából meglepően jól szórakoztam a vele töltött órák során. Olyan hangulatot képes teremteni a Ryu Ga Gotoku csapata, ami jóformán utánozhatatlan, nem is jut eszembe hirtelen ilyen kaliberű játék a közelmúltból, ami ennyire professzionálisan elegyíti a tipikus gengszterfilm sablonokból épített komoly(kodó) történetét és a tipikusan japán, tipikusan túlzó, már-már hisztérikusan nevetős helyzetekkel. A „konverzió“ is példás minden tekintetben, képes az egész játékot ilyen hűen modernizálni és kiegészíteni. Ugyan az angol szinkronba csak belekóstoltam, panaszra semmi okom; az általam preferált eredeti hangsáv és angol felirat kombó kvázi tökéletesen sikerült. Viszont a sorozat tradícionális részeit ismerők és kedvelők talán jobban tudják értékelni a Like a Dragon: Ishin!-t, gyakorlatilag egy olyan élményt, extra réteget nyújt számukra, ami az új belépőket elkerüli. Utóbbiak inkább a fősodorbeli darabok iránt érdeklődjenek, ez a rész főleg a rajongók számára készült (annak idején is, most meg pláne, az archaikus játékmenet irányába elnézőbbek lehetnek, lehetünk). Valójában ezt az egy dolgot róhatjuk fel neki, főleg a valóban időszerű, friss elemekkel telepakolt hetedik epizód után érződik egy lépés előre, kettő hátrának a szamurájos kaland. Majd’ tíz év kellett hozzá, de végre mi is átélhetjük!

PLATFORM PC, PS5, PS4, Xbox Series
KIADÓ SEGA FEJLESZTŐ Ryu Ga Gotoku Studio
MEGJELENÉS 2023. február 21. ÁR 20 990 Ft