[Teszt] Remnant 2

Remnant 2

ne5hVáradi Dániel2023.07.27. 16:00

A Gunfire Games egyike azon kevés csapatnak, akik úgy tudtak a soulslike formulához nyúlni, hogy azt ne pusztán csak másolják, de valami egyedit, maradandót is alkossanak az ismerős és népszerű alapból. A Remnant from the Ashes az újratermelődő ellenfelek és kihívást nyújtó boss-ok hadát ötvözte a külső nézetű lövöldék akcióival és fejelte meg mindezt némi procedurálisan generált világgal, így biztosítva, hogy a játék még órák tucatjai is után tudjon újdonsággal szolgálni. Négy évvel az első rész után pedig elérkezett az idő, hogy a stúdió egy magasabb szintre emelje ezt a formulát.

A Remnant 2 bár történetileg erősen kapcsolódik az előző részhez (és annak második, Subject 2923 névre hallgató kiegészítőjéhez), felépítéséből adódóan kedvez az új belépőknek is. Nem pusztán azért, mert a fontosabb karakterek után-útfélen reflektálnak az előzmény történéseire - akár elhúzódó, részletekbe mélyedő monológokkal -, de még az egyes helyszíneken felbukkanó NPC-k is ügyesen űznek tréfát a veterán játékosokból, akik egy-egy quest miatt tértek vissza újra és újra és azokból is, akik nem is tudják, honnan kellene emlékezniük az adott arcokra.

Míg az első Remnant egy biztosan megtervezett ívre fűzte fel a különböző világok felfedezését és a bennük található fő narratíva mindig ugyanaz volt, addig a folytatás lép egy nagyot ezen a téren és még lazábbra veszi ezen a téren a megkötéseit. Bár a játék világait ezúttal is egyesével fel kell keresnünk, nem pusztán ezek sorrendje, de a bennük található objektíva is játékosonként változhat. Emiatt megtörténhet, hogy két, egymás után indított kampány nem pusztán állomásainak sorrendjében, de feladataiban is teljesen különbözni fog.

Ennek pedig azért van nagy jelentősége, mert ezáltal kevésbé érződik monotonnak egy újbóli végigjátszás, ezáltal nem csak az egyes helyszínek teljesítésével megnyíló Adventure mód lehet vonzó azoknak, akik a Remnant 2 minden apró titkát fel akarják fedezni. És a készítők nem túloztak azzal kapcsolatban, hogy ilyen felfedezni valókból bizony nem lesz hiány.

Az első rész is ügyesen építkezett a procedurálisan generált biomokból, amik így nem csak új boss-okat tartogathattak, de új küldetéseket is, kiegészítve azzal a csavarral, hogy megtörténhetett, hogy egy küldetésnek bár a megbízást adó NPC-jét megtaláltuk, de a teljesítéshez szükséges tárgyat nem vagy pont fordítva. Halmozottan nehezítette a dolgot, amikor több területnek és elemnek az együttállására volt szükség ahhoz, hogy egy-egy ilyen küldetést lehúzhassunk a teendőink közül.

A folytatás ráadásul oly' mértékben ráerősít erre, hogy komplett kasztok, ezáltal képességek és perkek lehetnek ilyen questek mögé rejtve. A játék indulásakor rendelkezésünkre álló archetípusok mellé még legalább ugyanennyit találhatunk meg a játék különböző zónáiban bizonyos feltételek teljesülése mellett, ha pedig számításba vesszük, hogy ezek bármelyike kombinálható egymással, sőt, még a kezdő kasztunkat is megváltoztathatjuk idővel, akkor könnyen látszik, hogy a fejlesztők a lehetőségeink terén is eggyel magasabb fokozatba kapcsoltak.

Sajnos ez egy olyan negatívumot is hozott magával, hogy a Remnant 2-ben a karakterünkre aggatott páncélok pusztán a védelmünk nagyságát és a kinézetét befolyásolják, az előző részből megismert szettbónuszok eltűntek. Helyüket a jóval nagyobb számban hordható kiegészítők és a fegyverekbe, valamint a nálunk lévő relikviába pakolható modok vették át, ezzel biztosítva, hogy még inkább sokoldalú karaktert alkothassunk meg.

Hosszasan részletezhetném, mennyivel nagyobb szabadságot és változatosságot kapunk a karakterfejlesztés terén, de legyen elég annyi, hogy a fejlesztők könnyűszerrel duplázták, sőt, inkább triplázták meg az előd lehetőségeit. Helyette fontosabb megemlíteni, hogy a játék világa is lépett egy szintet előre. Na nem az alapok, azok továbbra is ugyanazok, az egyes világokat felkeresve kapunk egy procedurálisan generált leosztást két nagyobb köztes zónával, amikből nyílnak a kötelezően teljesítendő és az opcionális dungeonök. Mind az összekötő területek, mind a dungeonök több elemből állhatnak össze, ezért megtörténhet, hogy egy már teljesített dungeonbe lépve más kialakítást, ezzel együtt ellenfeleket és akár tárgyakat is találunk.

Amiben jelentősebb előrelépés történt, az az egyes világok nagysága. A Remnant 2 egy-egy zónája képes nagyobb játéktérrel és ezzel együtt tennivalóval szolgálni, mint az elődnél egy komplett világ. Ha pedig ezeket említettem, bár Yaesha képében egy visszatérő világot találunk és a sivatagos N'Erud is mutat némi hasonlóságot az előző rész Rhom-jával, a teljesen új területnek számító Losomn, illetve a jóval nagyobb mértékben felfedezhető labirintus könnyűszerrel kompenzálja ezeket. Arról nem is beszélve, hogy a megnövelt méreteknek köszönhetően a játékban található titkok és rejtvények száma is ezzel arányosan nőtt, így aki a folytatás minden zugát fel akarja fedezni, annak bőven tartogat elfoglaltságot a Remnant 2.

STEAM DECKEN AZ ÉLET

Meg kell mondanom, ha csak next-gen konzolokat látok a megjelenési platformok között, akkor a Deck kapcsán már sok jóra nem számítok. A Remnant 2 ugyan Deck Verified játék, de kompromisszumokat követel. Nagyjából fél órát csak a hangolgatással töltöttem, és találtam egy módszert, ahol stabil 30 FPS-t lehet tartani. Sabilat, ahol sem a fényes jelenetek, sem a városi hub, sem a randaságokkal kicsipkézett folyosók nem fogják meg a tempót. Ezt 960x600p-s felbontásban tudtam elérni magas FSR vagy XeSS beállítással, nagyjából low-medium beállítások mellett. A kép sajnos ilyenkor már elég kásás, ami nekem hosszabb távon fárasztónak hatott. Viszont van egy másik út is. Akár 720p körül, medium-high beállításokkal már lehet tiszta látványt kihúzni a játékból, de időnként beesik 20-30 FPS közé a mutató. Ha nem vagy az állandóan bekapcsolt benchmark függője, akkor ezt a beállítást javaslom. Így a hetedik konzolgenerációra sok szempontból emlékeztető játékot kábé úgy lehet játszani, ahogy a hetedik konzolgeneráción játszottuk a TPS címeket.
(macko)

KHAREX SZERINT A VILÁG

A Remnant: From the Ashes annak idején 2019 egyik legnagyobb meglepetése és legjobb játéka lett a szememben, így enyhén szólva is magas elvárásokat támasztottam a folytatás irányába. Nem csalódtam. A fejlesztők ugyanis teljes mértékben értik, hogy mi tette az előző játékukat olyan sikeressé, és nem is féltek még jobban ráfeküdni az erősségeikre. Legyen szó az átdolgozott kasztrendszerről, a sokkal változatosabb fegyverekről, az elmélyített újrajátszhatóságról vagy a látványosabb és monumentálisabb főellenfelekről, a Remnant II-ben minden megvan, amiért az ember az első részt szerette, csak éppen átgondolt, továbbfejlesztett kiadásban. Ha mindenképp panaszkodnom kéne, talán annyit vetnék fel, hogy az első pár órában kicsit soknak érződik az átvezető, és nekem jobban bejött anno a From the Ashes megközelítése, ami a játékmenetet helyezte mindenek fölé, de ez igazából csak szőrszálhasogatás. Lényeg a lényeg, ha a nagy nyári pangásban csak egy játékot vesztek meg, szerintem mindenképp a Remnant II legyen az.

Amikből szintén tartogat a Remnant 2, az sajnálatos módon a játék megjelenésének körüli hibák. Már a korai hozzáférés alatt lehetett ezekkel találkozni, a legsúlyosabb kétség kívül a területek közötti utazásokkor előforduló összeomlás, illetve a tény, hogy PlayStationön a kooperatív mód csak idegenekkel működött, az ismerőseinkkel semmilyen módon nem lehetett közös lövöldözésre összeállni. A Gunfire Games természetesen elismerte a problémát, azonban a teszt elkészültéig nem volt elérhető ez a funkció a játékban, ami elég nagy öngól a csapatnak, tekintve, hogy alapvetően többjátékos élményként reklámozták a játékot, illetve vannak olyan questek benne, ami egyedül nem is teljesíthető. A megjelenés napján szerencsére rendeződni látszódtak a multiplayer ezen problémái, azonban elég nagy szégyenfolt ez az early access-re benevezők bizalmával szemben.

Ezek mellett már csak apróságnak számít, hogy dacára a választható megjelenítési módoknak (a szokásosnak számító 30 és 60 FPS-es opció mellett konzolon is elérhető az uncapped framerate), a Performance itt sem képes mindig tartani a stabil 60-at, ironikus módon a legnagyobb bezuhanásokat átvezetők alatt képes produkálni, cserébe legalább a harcok alatt viszonylag egyenletes teljesítményt nyújt, ennek kedvez az, hogy a harcok nagy része kisebb tereken zajlik, az összekötő régiók esetében találkozhatunk nagyobb ingadozásokkal.

A Remnant 2 továbbviszi az előd érdekes koncepcióját, teszi mindezt kibővített eszköztárral, nagyobb játéktérrel és még több titokkal, ami biztosítja, hogy a játékkal eltöltött temérdek óra alatt az ember folyamatosan találkozzon valami újdonsággal. Nyilvánvaló fejlődését sajnos beárnyékolják a megjelenés körüli technikai problémák, amik azért igazán zavaróak, mert a Gunfire Games egy vérbeli folytatást rakott össze.

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), Series S/X
KIADÓ Gearbox Publishing FEJLESZTŐ Gunfire Games
MEGJELENÉS 2023. július 25. ÁR 16990 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Wildgate

Manapság egyre inkább trendi a közös kalandozós stílus, aminek egyik legjobb képviselője a Sea of Thieves. A Wildgate le sem tagadhatná, hogy a Rare közel hibátlan üdvöskéje nagyon erős inspirációt nyújtott a fejlesztés során. Első imrpressziónk következik.

2 órája

THQ Nordic bejelentések - ez történt pénteken

Benne: Darksiders 4, Reanimal, The Eternal Life of Goldman, Sacred 2: Fallen Angel, SpongeBob SquarePants: Titans of the Tide, Fatekeeper, Wreckreation, The Guild: Europa 1410, Tides of Tomorrow, Gothic Classic.

4 órája
1

Killing Floor 3

Senki sem panaszkodhat, hiszen a bétateszterek már előre megkongatták a vészharangot – és valóban, a zedmészárlás láthatóan túljutott a csúcspontján. Tesztlaborban a Killing Floor harmadik része.

1 napja
2

Nintendo Direct bejelentések, Battlefield 6 bemutató - ez történt csütörtökön

Benne: Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection, Pac-Man World 2 Re-Pac, Cronos: The New Dawn, Once Upon a Katamari, Shinobi: Art of Vengeance, Plants vs. Zombies: Replanted, Octopath Traveler 0, Marvel Tōkon: Fighting Souls, The Adventures of Elliot: The Millennium Tales.

1 napja
3

Time Flies - legyünk legyek!

Egzisztenciális merengés? Paint.exe-ből fogant minimalista fricska? Zümmentésnyi világnézet és társadalmi kritika? A Time Flies egy kicsit mindegyik egyszerre.

1 napja
5

Architect Life

Egy kor felett a Sims legérdekesebb része leginkább a házak megépítése, berendezése. Maga az életszimulátor már nem tud minket lekötni, elég a valódi élet… Erre jön az Architect Life és megforgatja az elvárásokat. Sikerül neki többet is letenni a tervezőasztalra? Lássuk!

2 napja
1

Frissítések minden mennyiségben – ez történt szerdán

Benne: Microsoft üzleti jelentés, Assassin's Creed Shadows, Clair Obscure: Expedition 33, Hell is Us, Nintendo Direct bejelentés, Drag x Drive.

2 napja
8

Wild Hearts S - a Switch 2 változat

A Capcom 2004-ben valami igazán különlegeset tett le az asztalra, mivel életre hívott egy új műfajt a Monster Hunterrel. A szörnyvadászós formula, amely elsőre talán rétegjátéknak tűnt, hamar megtalálta a saját közönségét és sokunknak lett belőle életre szóló játékélmény. Bár azóta sokan próbálkoztak a nyomdokaiba lépni, de igazán senkinek nem sikerült megragadnia azt az esszenciát, amit a Capcom annak idején megteremtett.

2 napja
9

Wonder Boy: Asha in Monster World - a legfrisebb generáción

A Monster Boy sorozat a SEGA ikonikus brandjének fontos tartópillére volt annak idején. A Wonder Boy/Monster Boy széria újrakiadott elemeit többször is teszteltük már, most a PS5 és Xbox Series X (valamint Microsoft Store)-ba megérkezett Wonder Boy: Asha in Monster World, ebből kaptunk friss tesztpéldányt.

3 napja
2

PlayStation Plus: az augusztusi hármas

Az utóbbi évek egyik legjobb soulslike debütálása. Egy masszív többjátékos cím. Némi anime csihipuhi. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

3 napja

Asterix & Obelix újból akcióban, Thunderful felvásárlás – ez történt kedden

Továbbá: Godbreakers, Cronos: The New Dawn, I Hate This Place, Slime Rancher 2.

3 napja
1

Tony Hawk's Pro Skater 3+4 - a Switch 2 változat

A Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 után sokan azt hittük, hogy az Activision már elengedte az újabb gördeszkás remake gondolatát, de egy új epizóddal lepett meg minket az Iron Galaxy Studios. Lássuk, hogy a Nintendo Switch 2 változatnak megy-e a kickflip!

4 napja
12

God of War-sorozat infómorzsák, Hollow Knight: Silksong életjelek – ez történt hétfőn

Továbbá: FlexStrike, Witchfire, Sony vs. Tencent.

4 napja
5

Heti megjelenések

5 napja
2

Bambas!

A sétaszimulátorok az indie-szcéna előretörésével virágkorukat élik, mégsem született olyan alkotás, ami _konkrétan_ a séta mikéntjére, a séta működésének mélyebb értelmezésére (...) helyezte volna a fókuszt - egészen eddig. Bár lehet meglettünk volna nélküle is.

5 napja
5

Songs of Conquest - Roots

Gyökereket eresztett a HoMM 3-ra hajazó stratégia második faj DLC-je, hogy kiteljesítse az élet körforgását. Zöldek, előre!

5 napja
2

Old Skies

Egy klasszikus point and click receptet követő lineáris, világépítés tekintetében mégis grandiózusnak ható kaland a Wadjet Eye Games legújabb címe, a korokon át is örökérvényű emberi érzéseket boncolgató Old Skies.

6 napja
5

Wolfenstein sorozat a láthatáron - ez történt pénteken

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Frostpunk 2, Dying Light: The Beast, Code Violet.

7 napja
1

Chinese Frontiers - épül-szépül a Nagy Fal

Van az úgy, hogy az ember belefárad a sok menekülésbe és folyamatos túlélési kényszerbe és valami nyugira vágyik. A SolidGames játéka megkísérli a kettőt elegyíteni: egy alapvetően feszített rendszert átültetni egy lassabb folyású keretbe.

8 napja
3

Battlefield 6 trailer, Sony-Namco partnerség - ez történt csütörtökön

Továbbá: Borderlands 4, Lollipop Chainsaw, Wuchang: Fallen Feathers, Invincible VS, Assassin's Creed Shadows.

8 napja
12