Paradise LostTeszt

Szymon édesanyja halála után jobb ötlet híján nekivág a kietlen lengyel vidéknek, mígnem egy hatalmas földalatti náci bunkerre nem bukkan. Mindössze egy fényképet visz magával, amelyen anyukája oldalán egy neki minden bizonnyal fontos, a fiú számára azonban ismeretlen férfi áll egy horogkeresztes zászló előtt, így aztán Szymon feltett szándéka kideríteni a férfi személyazonosságát. Más kérdés, hogy az egészen döbbenetes méretű és a sci-fi határát súroló technológiákat felvonultató bunkerben olyan válaszokra és szörnyű titkokra is bukkan, amelyekre semmi nem készíthette fel.

A hangzatos bevezető ellenére a Milton emberiség bukásáról szóló epikus költeménye nyomán elnevezett Paradise Lost egy kifejezetten lassú sodrású kaland, amelyben ámulatba ejtő helyszínek sorát járhatjuk végig olykor idegőrlően csigalassú tempóban, miközben írott szövegek és hangfelvételek alapján kirajzolódnak előttünk a bunker mindennapjai, illetve utolsó órái. A kezdetben nyomasztóan magányos bóklászást váratlanul színessé teszi egy Ewa nevű lány felbukkanása, aki rádión és a bázis más kommunikációs csatornáin keresztül veszi fel a kapcsolatot Szymonnal, és arra kéri, keresse meg és mentse ki az őt fogva tartó irányító központból.

A Firewatch-hoz hasonlóan egy másik, nem jelenlévő főszereplővel beszélgetés érdekes csavart visz a történetbe, ugyanakkor a kezdeti néma megfigyelésnek is hagy teret, miközben szép lassan a történet is három fő szálra bomlik szét, csak hogy a befejezéskor kielégítő módon összefussanak. Egyfelől egyre izgalmasabb Ewa kiléte, ellentmondásos viselkedése és a két főszereplő kapcsolatának mindig változó dinamikája, másrészt ott van Szymon édesanyjának titokzatos múltja, harmadrészt pedig egyre többet tudunk meg a németek által létrehozott utópisztikus földalatti társadalomról. Itt plusz adalékként bonyolítja az összképet az atomháborút túlélők társadalmi megosztottsága és a belső konfliktusok, amelynek főbb eseményeit archaikus számítógép terminálokon keresztül ismerhetjük meg. Ezek amellett, hogy érdekesek, egy komoly logikai gubancot vetnek fel azáltal, hogy a múlt (elvileg rögzített) eseményeit valamiért interaktívan játszhatjuk vissza, olykor döntéseket hozva a bunkert irányító AI számára, amelyek minimálisan még a történet kifutását is befolyásolják.

A még szláv pogány "vallási" vonalat is felvonultató cselekmény időnként a kelleténél kissé nehezebben követhetővé válik, a főbb fordulatok eléggé kiszámíthatóak, ráadásul a szereplők közti kémia sem igazán éri el azt a szintet, amit mondjuk a Firewatchban. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a befejezés az érzelmi katarzis elmaradása ellenére is felér egy gyomrossal. Mivel egy mindössze 3-5 óra alatt végigjátszható narratív kalandjátékról van szó, további részletekbe nem is mennék, de a rendkívül kreatívan felépített világ mellett a szemkápráztató grafika és a változatos helyszínek, valamint a párbeszédek által közvetített atmoszféra egészen magával ragadó. Ami néha elég zavaró, az a mesterségesen visszafogott tempó, ami szinte műfaji sajátosság: az andalgós gyaloglás mellett számtalanszor kell végignéznünk ugyanazokat a lassú animációkat, valahányszor felmászunk és lemászunk, lenyomunk egy kilincset, meghúzunk egy kart, vagy akár csak felveszünk egy darab papírt.

Bánatomra a környezet teljes felfedezésének a szándékos korlátozásában is bűnös a Paradise Lost. Erre a legjobb példa a történet vége felé egy helyszín, ahol három ajtóból csak kettőt nyithatunk ki, holott mindegyik szoba kulcsfontosságú információt rejt. Mivel manuálisan menteni és a korábbi fejezetekhez visszamenni sem lehet, ez nyilvánvalóan az egyébként teljesen lineáris kaland játékidejének a kitolásáról szól, vagyis ha mindent látni akarsz, kétszer kell végigaraszolnod a bunkert, miközben a kimaradó dolgok annyi pluszt nem adnak, hogy igazán megérje. Egyszer azonban mindenképp érdemes, mert tényleg egészen elképesztő világ tárul elénk és a fene sem gondolta volna, hogy egy földalatti bázis ennyiféle arcát ismerhetjük meg mindössze pár óra alatt. Ismét nem szeretnék poénokat lelőni, de vasútállomástól kezdve az indusztriális öntödén és vágóhídon át a német elit számára létrehozott mesterséges luxusvárosig van minden, a befejező helyszínek pedig egyszerre rém nyomasztóak és egészen meseszerűek.

Kár, hogy a kétféle befejezés és bizonyos történeti adalékok megismeréséhez nem túl elegáns, és kissé komótos módon kényszerít minket két teljes végigjátszásra a program, miközben bizonyos eltérések logikailag is nehezen magyarázhatóak. A Paradise Lost nem annyira a történetével és szereplőivel, hanem elsősorban az alternatív történelmi valóságot bemutató világából táplálkozó különleges hangulata és a részletesen kidolgozott, lenyűgöző helyszínei révén fog hosszabb távon megmaradni az emlékezetünkben.

Platform: PC (tesztelt), PS4, X | Kiadó / Fejlesztő: All in! Games / PolyAmorous | Megjelenés: 2020. március 24. | Ár: Kb. 4500 Ft