Little Big Adventure - Twinsen's Quest (Remake)Teszt

Az LBA visszatérése amúgy sem mai ötlet. A DotEmu már 2014-ben kiadta mobilra az eredeti játékot, a mostani kiadás előtt a 2.21 pedig egy jelentősen másképp kinéző felújítással dobta be újra a köztudatba Twinsen nevét. Raynalék közben újraindították az egyszer már elhasalt harmadik rész fejlesztését, de hogy ezen a téren mi az újság, arról nem hallottunk mostanában.

Őszinte vallomásomban azt is a világ tudtára adom, hogy a Little Big Adventure-t mindig tiszteltem és vadul bólogattam, ha baráti beszélgetésekben előkerült, de soha nem voltam képes végigjátszani. Mi több, szerintem órák hosszát töltöttem vele, de az első 1-2 szigettől tovább nem jutottam gyerek fejjel. A Twinsun bolygón eluralkodó diktatúra amúgy sem gyerekeknek való témákat feszeget, az elnyomás által sanyargatott Twinsen karaktere pedig távol állt a halivúdi ábrándos hősökétől; ebben a játékban a happy end szinte esélytelennek tűnt. Maga a világ sem volt barátságos, mi több, az LBA kalandjai során alig van zsebkendőnyi hely, ahol nincsenek katonák, őr-klónok, a riasztógomb felett reszkető besúgók, vagy más negatív karakterek. Na, ilyen közegben kellett egy hatalmas tehetetlenséggel, tank-mozgással lótó-futó lófarkas alien dudát irányítani, aki harci képességeivel sem tört át komolyabb gátakat.

Az LBA amúgy a színes-furcsa francia-belga sci-fi sztorik vonalára illeszkedik, és videójátékként is ezt az iskolát idézi. Látványa és zenéje teljesen egyedülálló. A mixtúrában ott van az a vonal, amitől a Beyond Good and Evil is kultikus lett. Tetten érhető benne az, amitől az Outcast is szokatlan az átlag fogyasztónak. De esküszöm a Babar meg a Tintin is eszembe jutott lépten-nyomon a játék során (már a maga korában is). Ennek megfelelően a furaság a játékmenet tekintetében, bizony, integrális elem! Keresgélő, atletikus és harcias pózok váltogatásával tudtuk Twinsent irányítani. A bolygót átívelő kaland során pedig utaztunk, templomok labirintusait túrtuk, városokban próbáltunk eligazodni sok-sok NPC és még több ellenfél között.

Kezdeném a remake pozitívumaival, mert hogy van belőlük bőven. A játék például hű és kifejezetten tisztelettudó az eredetivel szemben. A változások szerintem elengedhetetlenek a mai közegben, Twinsen húgának szála jópofa, a modernizált hangzású zene szerintem alap, bár tudom, ez az ős-rajongókat kellemetlenül érinti. A mai szemmel vállalhatatlan mozgáskultúra is rengeteget javult, nincs tank-forgolódás, simább a terep bejárása. A darabokra szabdalt eredeti izometrikus térképet itt közös 3D-térre szövik a remake-t készítő grafikusok, ez szintén jót tesz a játék flow-jának. Emellett szerintem jó a szinkron, és még mindig erős az atmoszféra. A hű rajongótábor szeretetét ezzel meg is nyerték szerintem, elég csak a remek Steam értékelésekre kattintani.

Sajnos a kettős nap (Twinsun) egyben azt is jelenti, hogy a jó dolgok mellé érkezik egy adag sötétebb árnyalat is. A játék nem fogja a kezed, amin még túl is tennéd magad, de a "signposting" (a következő feladat organikus jelölése) nem sokat fejlődött az elődhöz képest. A harc továbbra is borzasztó. A varázslabda dobása lassú és nem túl sok játékélménnyel kecsegtet, a közelharc pedig súlytalan. Mindezt tetézi a bekapott találatok utáni "idle", azaz tétlen, bukdácsoló animáció, amivel sebzés-hurokba kerülünk, ha épp úgy jön ki a lépés. Akárcsak régen. Mindennek tetejébe pedig egy riasztóan fapados felhasználói felületet kínál a játék, például olyat, ahol a mentés sikerességére nincs egy vizuális visszajelzés. Vagy említhetném azt is, hogy lépten-nyomon teljesen fix, statikus menük fogadnak, bárhová is kattintunk. Légyszi, ezt az első patchek között addresszálja a csapat - az első elriasztó tényező a játék teljesen merev főmenüje.

A folytatás valahogy a léptéket, csúnya angolsággal élve, a "scope"-ot is szűkíti. Vagy csak nekem tűnt hatalmasnak gyerek fejjel az LBA világa. Itt a tér sokszor inkább visszafogottnak hat, bár legalább nincs túl sok felesleges rohangálás. A szűkebb layoutot az ellenfelek szűk látókörével és rövidlátásával kompenzálják a készítők, ami örvendetes. Amúgy is eleget szívat a játék, a "peril" (azaz a veszély) érzet folyton a nyakadban liheg. Ezt egy idő után megtanulod kezelni, de a játék első 1-2 órájában át kell lépni ezt a küszöböt, és félek, sokan itt le is fogják majd tenni a játékot.