A FIFA nálunk a Mario Kart mellett a baráti összejövetelek egyik fénypontja. Minden évben tartunk külön FIFA partit is, ahol egésznapos bajnokságot játszunk. Itthon Series X-en pörög a game, de sokszor a munkahelyen és baráti nyaralás közben is csinálunk versenyeket, és ilyenkor a hátizsákba is kényelmesen elférő Switch-et viszem magammal. Gép kitámasztva, papír fecnis sorsolás és már mehet is a buli.

A kézikonzol tulajdonosai eddig a korábbi, legutoljára a FIFA 2016-ban használt, illetve a PS3 és Xbox 360-as verziókból ismerős Ignite motor némileg módosított változatával élvezhették (élvezhették? – mcmacko) a sorozatot. Kicsit lusta megoldás volt az EA részéről, hogy az elmúlt 6 évben az úgynevezett Legacy Edition-t hozta ki a masinára, azaz csupán a menü változtatását, a csapat és stadion frissítéseit adták hozzá, de ugyanaz volt minden szinte, mint a korábbi részekben. A tartalom sem változott, így a VOLTA féle FIFA Street szerű arcade focit is hiába kerestük, mert nem volt eddig játszható. A FIFA 17 megjelenésével váltott az EA a PlayStation 4-en és az Xbox One-on a Frostbite Engine-re. A sorozat átnevezése mellett most az EA Sports FC 24 résszel már a Switch tulajok is élvezhetik a Frostbite Engine adta előnyöket, valamint a tartalom is teljes mértékben megegyezik a nagytesókkal, így az „utcai foci” és az Ultimate Team mellett a komplett karrier mód is elérhető.

A program játékmenetben is megkapta az újdonságokat, így lényegében olyan lett, mint a PS4/One konzoljain, csak természetesen gyengébb látvánnyal. A felbontás még rendben is van (1080p dokkolva, 720p kézi módban), de a grafika butított (főleg kézi módban), így például a közönség csúnyább, kevesebb a tereptárgy, nincsenek lengedező zászlók, és a fű is sima síkfelületként van ábrázolva. Ellenben a játékosok és a stadionok látványosak, valamint az átvezetők is egy az egyben a Sony és Microsoft előző generációs konzoljainak változataiból ismerősek. A Pre-Match intro, a Hypermotion V, a Playstyles, az AcceleRATE 2.0, valamint a visszajátszásoknál a mindent részletező HUD (pld. lövés sebességének mutatása), a látványosabb animációk és átvezetők csak a Series gépeken és PS5-ön érhetőek el, így itt sem találkozhatunk velük. Másik csorba, hogy a játék sebessége csupán 30fps lett (crossplay hiánya is emiatt adódik), sőt a visszajátszásoknál többször ez alá esik a mutató.
Amiben még gyengébb a Switch változat, hogy a főképernyőn a menü ábrázolása nem dinamikus, valamint a karrier mód videói is csak állóképek. Amiben több ez az átírat, hogy például érintőképernyővel is lehet lépkedni a menüben, illetve menedzselhetjük a csapatokat is, sőt játék közben bármikor zoomolhatunk vele a fontosabb jelenetekre. Switch specifikus, hogy van lokális játék több gép összekapcsolásával is wifin keresztül, illetve a kis masina előnyt élvez abban is, hogy leszeded a kicsi joy-conokat a gép oldaláról, kitámasztod a gépet és máris ketten nyomhatjátok a gamet bárhol, bármikor.
Dicséretre méltó, hogy az EA Sports FC 24-el a gép lehetőségeihez képest kihozták a koncepcióból maximumot. A korábbi Switch-es részekhez képest tényleg generációs az ugrás, de azért csodát ne várjunk tőle. Nálunk most nagy az öröm, ugyanis eddig kézi módban elég elavult FIFA részekkel játszottunk, most meg a kis masinán,még ha kompromisszumokkal is, de élvezhetjük a jelenlegi kurrensplatformokon közelebb álló játékmenetet és tartalmat.