Killing Time: ResurrectedTeszt

Mert a Killing Time ismét nem való akárkinek. A 3DO idejében, a Panasonic masinájára Doomot portoló fanatikus fejlesztők játéka ez, amely látványra és megvalósítási ötleteit tekintve egy korabeli, CGI-alapú erődemonstrációnak indult. És igen, jómagam is emlékszem, hogy a játékról készült screenshotok az 576-ban szinte hihetetlennek tűntek. Köszönhető volt ez annak, hogy méretes ellenfél-spriteokkal variáltak a készítők, és konkrét filmjeleneteket illesztettek a 2.5D világ terébe. Ami azonban nyomtatva kiváló benyomást kelt, az élőben ma már egy nagyon öreges és fura FPS élményét kínálja.

A Killing Time: Resurrected furcsa keveréke amúgy a korai PC-port, és a több tekintetben erőteljesebb 3DO változat szegmenseinek. A később megjelent PC verzió nagy, összefüggő és nyitott világa visszatér, de a játékban ott vannak a sokkalta dögösebb 3DO-s spriteok (amelyeket kapcsolóval lehet aktiválni), na meg az egész játék csilli-villi KEX-motoros gúnyát kapott. Fényekkel, 144 FPS-sel, CG-szerűre maszkírozott fali textúrákkal és feljebb tornászott sprite felbontással. A gont ott van, hogy a játék maga csupasz és poros, akár egy ódon sírkamra. A belterek jelentik a Killing Time fő gyengéit, ahol amolyan Wolfenstein-szerű labirintusokkal találkozunk, a kor szempontjából talán ötletesnek tűnő urbánus-valószerű környezettel. És sok-sok ismétlődéssel. A fegyverjáték nagyon üres, az ellenfelek sem jelentenek fondorlatos kihívást. Ha csak bent játszódna a KT (ahogy azt a 3DO változat tette annak idején), nos, bajban lennék az értékeléssel.

Szerencsére azonban a külső terekkel az egész élmény is megnyílik, még a zavaróan nagy sprite-fák árnyékában is jobb kétfejű kutyákra, méretes zümmögőkre meg ordas szörnyekre vadászni, mint a négyzetrácsos papíron megtervezett épületekben. A játék nyitottsága minimális szekvencialitást is hoz magával. No, nem kell semmilyen komolyabb dologra gondolni - a Powerslave kategóriákkal komplexebb ilyen téren -, de legalább próbálkoztak valamivel a készítők.

A már említett FMV-alapú megközelítésen túl érdekes amúgy a játék hangulata is. A gengszterkorszak közepébe repülünk, némi régészeti misztikummal, spirituális marhulással, a korszakra jellemző zenékkel, na meg a fura humorral, ami az egész játékot belengi. Viszont akármennyire is próbáltam úgy képzelni, ahogy a sajtóanyagok állítják (azaz, hogy a paródia-jelleg eredetileg is szándékos volt), szerintem csak az időbeli távolság szépíti meg a játék szeleburdiságát.

A játékkal kapcsolatos megítélés tehát két dolgon fog múlni. Ha játszottál annak idején az eredeti címekkel (akár PC-n, akár 3DO-n), akkor a nosztalgia miatt vissza fogsz térni, de itt tényleg az emlékek rohama lesz az, ami miatt a Killing Time: Resurrected történetén végigérsz. Ha csak egy boomer-shooterre vágysz, akkor viszont a történelmi vonatkozásra kell alapoznod, és utána tőled függ, hogy a különc körítésből mit tudsz értékként megtartani. Az viszont biztos, hogy a sok apró extra és a komoly, alapokig hatoló felújítás ismét a Nightdive mércével értelmezendő.