![[Teszt] Demon Turf](/~thumbnail/demonturf_lead.jpg.cvsak.k.article-00-17-yz.2i1qdfk.jpg)
Néha előfordul, hogy "műfajon kívül" merészkedek - bár oldschool Mario/Sonic fanként azért szerettem azt a tévképzetet dédelgetni magamról, hogy azért nekem bejönnek a platformjátékok. Aztán amikor felmerült, hogy van ez a Demon Turf című játék, és megnéztem a trailert, megcsapott valami abban a másfél percnyi képanyagban: gyanússá vált számomra, hogy ezek a fejlesztők szintén valami oldschool világból jöttek, ahol nagyon fontos az aprólékos, de 100%-ban megbízható, "rendben lévő" ugrás-mechanika a játékban. Emiatt döntöttem úgy, hogy teszek vele egy próbát.
A Demon Turf egy, történetét tekintve faék egyszerűségű játék, némi misztikus, underworldös cuccal nyakon öntve: főhősünk egyenesen a sátán pozíciójára pályázik, ezt pedig változatos pályákon és bandaháborúkon keresztül kívánja elérni, egyenesen a túlvilági dimenziók bugyraiban. A konkrét gameplay mindezt egy püfölgetős, és egy platformjáték rész ötvözetével valósítja meg - ebből a püfölés konkrétan használhatatlan, abból a fajtából, amit el fogsz felejteni abban a pillanatban, ahogy kikapcsoltad a játékot. Cserébe viszont az ugrálás... na, az rendben van. Van itt minden, mint egy Mario játékban: a falról elpattanás, a dupla ugrás, a levegőben pörgés - és ezek egy bizonyos, nem feltétlenül szabadon kombinálható variációja is megjelenik, amivel egészen nagy távolságokat lehet kiszámítható, reprodukálható módon megtenni. Arra persze nem számítottam, hogy ezekre a tulajdonságokra ekkora szükség lesz...
A Demon Turf ugyanis bizonyos szempontból eléggé szivatni akar. Van ugyan egy dinamikus (de nem mindenhová lerakható) waypoint-mechanikája, azért gyakorlatilag elég, ha eltalálnak, vagy ha rossz helyen ugrasz félre, és kezdheted előlről az előző waypointnál - ez pedig gyakran jelenthet akár 30-50 másodpercnyi ugrándozást is, mielőtt visszatérsz a kínos ponthoz. Nem mondom, hogy manapság ez már nem elég, de két lehetőség van erre: most vagy szórakoztatóbbá teszik ezt azzal, hogy a nehezebb szekvenciák előtt tényleg magunktól lerakhatjuk bárhová a checkpointot, vagy igyekeznek kevéssé backtracking-orientálttá tenni a pályákat. Egyik sem sikerült, így a játék kihívása már viszonylag rövid idő után frusztrálóvá tud válni.
Egyébként a prezentáció rendben van: bár valaki joggal jegyezte meg rá, hogy "hát, ez egy prototype", azért a 2d art vegyítése a 3d-vel egészen korrekt lenne, ha maga a gameplay nem akarna mindenáron megszivatni. A zene is okés - de ott van a voiceover, ami, nos.... nekem alapvetően mostanra lett elegem abból, hogy a játékokban a szövegírás kimerül abban hogy "hehe, figyelj, össze tudok rakni pár mondatot, beszólnak egymásnak a karakterek! Olyan mintha egy bandázós klip szövege lenne, yo!" (nem olyan). Ha nem ez lenne a harminchetedik olyan indie cím, ahol a slendrián szövegírással próbálnák divatossá tenni a párbeszédeket, lehet hogy valaki értékelné, én így csak megemelem tőle a bal szemöldököm. (és ezzel együtt a jobbat is, mert féloldalas szemöldökfelhúzó szuperképességem nincs).
A Demon Turf "szódával elmegy", stabil alapokkal, és a nap végén megkérdőjelezhető pályadizájnnal. Ha egy-az-egyben kivennék belőle a harcot, csak nyerhettünk volna vele - így azonban akkor tudom maradéktalanul ajánlani, ha tényleg nincs jobb dolgod, és ugrándozni akarsz.