Demon SkinTeszt

Az izmos, szőrös, dörgő hangú és ultramaszkulin Vándor, vagy ha úgy tetszik, Hős, egy sötétség erőivel örökös harcot vívó rend oszlopos tagja, és már az intróból kiderül, hogy démongyakás közben nem riad vissza semmitől, például teljes szörnyhadseregek egyszemélyes lemészárlásától sem. Pechére belefut egy kristály sötét erejét felszabadító démoni rituáléba, a meghiúsítási kísérlete pedig olyannyira kudarcot vall, hogy a felszabaduló energia démonná változtatja, a kristályt pedig ellopja egy gyanús nőszemély, akit a démonizálódástól megkopaszodott és összeszottyadt „emberünk” egy gyanús portálba vetődve követ.

A történetről ennyi több mint elég, a továbbiakban démonhangon dörmögő vándorunk úgyis mindig tájékoztat a fejleményekről, miközben a képernyőn balról jobbra haladva, változatos tájakon különböző fegyvereket lóbálva haladunk a nőszemélyig, aki a Vándort reményei szerint visszaváltoztatja emberré. Ennek gyakorlati megvalósítása meglepően összetett és élvezetes, ugyanis nem csupán a helyszínek szemkápráztatóak és változatosak, de a darálás mögött is van lehetőség taktikázásra. Fegyverből ha őrületesen sok nincs is, variálhatunk a gyors kardok és a lassú kalapácsok skáláján belül, illetve az sem mindegy, hogyan tartjuk az adott fegyvert. Három alapállás (stance) között kell szinte állandóan váltogatnunk, ha ugyanis az ellenfélével megegyező magasságban kalimpálunk a bökőnkkel, nem tudunk sebzést bevinni. A leölt ellenfelek után tapasztalati pontot kapunk, amelyből aztán léphetjük a szinteket négy alaptulajdonság között elosztva a pontokat, valamint kombókat és spéci fegyverekhez kötődő extra támadásokat is megnyithatunk.

Mindemellett a pályákon a linearitás ellenére olykor vannak ügyesen elrejtett zugok, ahol gyógyitalt és gyilkolóeszközt rejtő ládát, vagy akár az ellopott kristály egy szilánkját találhatjuk – utóbbitól a szintlépésen felül is erősebbek leszünk, vagy valamilyen képességet kapunk. Számomra kifejezetten érdekes volt, hogy a kezdeti generikus zombi-Kratos külsőnk a fejlődésünkkel egyetemben változik, és egyre combosabb szörnyszülöttként masírozhatunk az egyre nagyobb és számosabb dög felé.

Ami olykor frusztrálóbb a kelleténél, az némelyik ügyességi szakasz, ahol próba-cseresznye alapon szerencsétlenkedve és pár szánalmas kimúlást követően tudunk csak továbbjutni, pláne amikor nem is látjuk előre, hová kellene ugranunk vagy leesnünk. Karakterünk viszonylagos lomhasága is bosszantó, így a főellenfeleknél nekem többnyire az ősi Dark Souls módszer működött: gurul, gurul, fenékbe bök, gurul. Biztos van, aki nálam ügyesebb és ráérez az ennél taktikusabb megközelítésre, nekem mindenesetre végig jól működött a viszonylag gyors kardokkal fel-alá gurulás. A darálás egyébként roppant szórakoztató, a hangeffektek és a zenék is teljesen rendben vannak, a pályákon mindig történik valami (akár csak vizuálisan) váratlan, az acsikat pedig szorgosan kapjuk mindenért, ha esetleg enélkül nem lennénk elég motiváltak elverekedni magunkat az erősen nyitott befejezésig. Külön öröm számomra, hogy a játék világáról olykor egyik gyerekkori kedvencem, a Severance: Blade of Darkness jutott eszembe, amely a hivatalos honlap szerint valóban az egyik ihletforrás volt.

A Demon Skin egy nagyon rövid, ugyanakkor profin összerakott akciójáték, amely nem annyira bugyuta történetével, hanem inkább szép grafikájával, hangulatos pályáival és összetettsége ellenére is gyorsan elsajátítható és élvezetes harcrendszerével fog 2-3 órára lekötni. A záró képsorok láttán az embernek az az érzése, hogy játék helyett csak egy hosszabb prológus végére ért, annak viszont roppant szórakoztató.