Klónozni nehéz, még ha csak játékról van is szó. Az eredeti siker-receptet lemásolni, új formában prezentálni, friss ötletekkel megszórni, átgyúrni, ismét fogyaszthatóvá tenni - a legritkább esetben sikerül. A kilencvenes évek közepén megbuktak a direkt Doom-klónok, megbuktak a Command & Conquer-t szolgai módon másolók, és azóta is megbukik szinte minden, amit a copy / paste receptúra alapján kevernek ki a tehetséggel kevésbé megáldott, de nagy pénzekre szomjazó stúdiók. A mögöttünk álló generáció nagy sikersorozatát, a Grand Theft Auto-t sem sikerült klónozva beelőzni, vagy akár csak megközelíteni: próbálkozások voltak, szolid sikerrel (Saint’s Row, Scarface...), de többségében inkább abszolút sikertelenül...
A Crackdown talán éppen ezért maradt sokáig a radar alatt: az eredeti (első, kettődés, felülnézetes) GTA megalkotásában oroszlánrészt vállaló, aztán saját stúdiót alapító Dave Jones játékát a többség egy legyintéssel intézte el - GTA klón, rendőrrel, meg autókat lehet emelgetni benne, kinek kell ez?
Tévedés tévedés hátán. A Crackdown nem GTA klón, nem rendőrt domborítunk benne, hanem Ügynököt (ja, így, nagybetűvel), nem csak az autóemelgetésről szól, és a közönsége is meglesz. Mert átkozott jó játék.
Jones és csapata ugyanis ahelyett, hogy mindenféle hangzatos bővítményekkel látta volna el a GTA “szabadon nyomulsz egy bazi nagy városban” alapformuláját, inkább lecsupaszította azt, kihajítottak minden olyan játékelemet, ami nem ment át a “szórakoztató, vagy nem szórakoztató?” vizsgán, aztán hozzátették a maguk kis újításait, szintén a szórakoztatás jegyében. Mert mit is szeretünk a GTA-kban? Elsősorban a szabadságot. Biztos sokan vagytok velük úgy, mint én: csinálgatom a küldetéseket szépen lassan, de a játékidőm nagy részét mégis a barangolás, a felfedezés teszi ki. Motorozgatok a városban, belerohanok egy kamionba poénból, bevágok egy gránátot a közlekedési dugóba, elkötök valami sportkocsit, és átugratom a folyót. Rosszalkodok, na. A videojátékok végül is valahol mind erről szólnak: műveld azt virtuálisan, amit a valós életben nem tudnál, nem mernél, vagy mindenféle morális megfontolások tartanának vissza a végrehajtásától.
A Crackdown pedig erről szól, a szabadságról. Tedd azt, amit akarsz, és tedd úgy, ahogy akarod. Kapsz mellé szuperképességeket is, hogy még élvezetesebb legyen. Az alapfelállás: adott egy elképzelt metropolisz, termetes darab, három nagy szigettel, meg kisebb földhasábokkal. A várost a bandák uralják: a Los Muertos latin bűnszervezet, a Volk kelet-európai banda (leginkább oroszok), a Shai-Gen pedig erősen távol-keleti beütésű high-tech népség. Őket kéne megrendszabályozni nagyon, és kíméletlenül. A csavar: nincs kijelölt út az utcák megtisztítására. Az Ügynökség a feneked alá tol egy szuperautót (három típus közül választhatsz: sportkocsi, terepjáró, kamion), megmutatják a Los Muertos szigetre vezető alagutat, a többit pedig rád bízzák. Nincsenek hagyományos értelemben vett küldetések, nincs kötött sztori, és nincsenek korlátok sem - a hidak nyitva állnak, oda mész, azt csinálsz, és azt a rosszfiút fenekeled el, akit / amit csak akarsz. A Nagy Söprés persze nem lesz ilyen egyszerű, a lineáris történet helyett a józan ész szab határt a cselekedeteidnek: az egyes körzeteket (szigeteket) úgy tudod visszafoglalni a törvénynek, ha másvilágra küldöd az őket uraló Főnököt. Ez pedig nem lesz egyszerű. A háromféle társaság eleve három nehézségi fokozatot képvisel (a fent tárgyalt sorrendben, a Los Muertos a leggyengébb, a keleti fiúk meg a legdurvábbak), így érdemes a latinoknál kezdeni. További probléma: nekimehetnél ugyan kapásból a Főnöknek is, de... valószínűleg nagyon gyorsan otthagynád a fogad. Az egyes bandák több Kisfőnökből állnak, más-más specialitással. Van, amelyik a fegyverekért felel, egy másik az embereket képzi ki, a harmadik robbanóanyagokkal látja el a rosszembereket, és így tovább. Őket kell ügyesen kinyírni, és voila, már nem is olyan kemény az a Főnök, utánpótlás, morál és fegyverhiányban szenved az őrség, lehet menni beleket ontani - lehetőleg az övét, nem a tiédet. Nem maga a Főnök a probléma, ő csak egy, a normálisnál (sokszor) több életerővel ellátott gonosztevő, ha elékerülsz, nem gond kinyírni - hanem az őrség. Azok úgy tenyésznek, mint a nyuszik tavasszal, jönnek csoportosan, folyamatosan, autóval és gyalogosan, lentről és fentről, lőnek, rakétáznak, gránátot dobnak. “Egy a száz ellen” - mondanám, ha szponzorálna minket a hasonló című vetélkedőműsort futtató tévécsatorna, de mivel nem szponzorál, maradjunk inkább az “egy a rooohadtsoook ellen” megjelölésnél. Hogy bír ezekkel, hogy bír ennyivel egy Egyszerű Ügynök?
Sehogy, de szerencsére a Crackdown nem egy egyszerű ügynököt, hanem egy Überbrutál Szuperembert ad az irányításod alá. Neve nincs, múltja nincs, jelene van neki, meg reményteljes jövője, Az ügynök már alapból nagyot ugrik, vascsöveket hajigál, pontosan lő, nagyot robbant és jól vezet - de ez még csak a gyengus, harmatos kezdet. Fejlődni fogsz. Durván. Ügyesség, erő, lőfegyverek, robbanóanyagok és járműhasználat - ezek a kategóriák, ezeket lehet fejleszteni, nullától négy csillagig. Minél több, annál jobb vagy - nagyobbat ugrassz, jobban lősz és robbantasz... Gondolj a szerepjátékok tapasztalati pont rendszerére, hasonló szisztéma. [Nincs vége, katt a lenti oldalválasztóra a folytatásért...]
Ügyesség? A zöld gömböcskék gyűjtögetésével (minél magasabban van, annál jobb) nyomod fel, plusz lehet a háztetőkön ugrálva versenyezni az idővel, ezért is jár pluszpont. Az eredmény: gyorsabban futsz és úszol, és egyre nagyobbat ugrassz. Pontosabban: iszonytatóan hatalmasakat ugrassz, a Pókember nyugdíjba menne, ha látná. A Crackdown-ban minden mászható, a hegyek, az épületek, a vidámpark óriáskereke, az oszlopok, a felhőkarcolók, az Ügynökség impozáns dupla tornya ... minden, tényleg. Háztetőkön ugrálni élvezet, a felhőkarcolók tetejére kúszni, kapaszkodókat, réseket, mászható felületeket keresni százhúsz méter magasságban meg dupla élvezet.
Erő? A hajigálás és a közelharc művészete. Rúgj szilánkos törést az ellenfél bordáiba, emelgess tárgyakat és járműveket, aztán dobd el őket - így fejlődik. A végén buszokat emelsz a fejed fölé, és egy csapással végzel az eléd pattanó bűnözővel.
Lőfegyverek? Ezt a legegyszerűbb fejleszteni. Nem kell mást tenned, mint lövöldözni. Lövöldözni lehet bele a vakvilágba (kevésbé hatékony), lehet használni a bal ravasz auto-lock-ját (hatékonyabb), és ha már úgyis rá vagy állva a célpontra, az analóg karral célfelületet választhatsz magadnak (fej, kéz, láb, autók esetén gumi, tank, utastér). Szuperhatékony! Az arzenál is széles, a maroklőfegyverektől az automatizált rakétavetőig - utóbbi mondjuk már inkább robbantós kategória...
Robbanóanyagok? Gránátok, rakéták, aknák. Használd őket sokat, és fejlődik a tulajdonság. Van köztük távolról robbantható, repeszeket köpködő, és darabjaira szakadó, egy egész területet beborító cucc is. A játék második felében nagy hangsúlyt kapnak, a keményebb ellenfél-csoportok szinte könyörögnek egy jól (az arcukba!) elhelyezett gránátért vagy rakétáért...
Járművek? Vezess, és ölj. Üss el minél több rosszfiút - így fejlődik. Vagy teljesítsd a városban elszórt időfutamokat, vagy ugrass át a stunt-karikákon - így is fejlődik. Talán ezt lehet felnyomni a leglassabban, leginkább azért, mert nem vagy rászorítva a járműhasználatra - megfelelő ügyességgel az épületek tetején egy kategóriával gyorsabban (és céltudatosabban) közlekedsz, mint ha az aszfalthoz lennél kötve. Ennek ellenére érdemes időt fektetni bele, a jutalmat nem csak a biztosabb járműkezelés, hanem az Ügynökség fokozatosan brutalizálódó autói jelentik - a sportkocsi négy csillagnál például átmegy Batmobil-ba (tisztára úgy néz ki...), és gépágyúzhatsz is vele.
Ami mindent fejleszt: a kék gömbök, azaz a Rejtett Gömbök - ezeket nehezebb felkutatni, viszont minden tulajdonsághoz adnak egy kicsit.
Hiába lennének szuperképességeid, ha nem lehetne hol használni őket. De lehet. Pont ez a jó a Crackdown-ban: egy problémának többféle megoldása létezik. Mondok egy példát. Van egy Kisfőnök, aki egy világítótorony tetején lakik, és onnan lövöldöz - mesterlövész puskával. Első megközelítés: fogsz egy durvább autót, betöröd a kaput, keresztülgázolsz az első, nyitott területen, felhajtasz a lépcsőre, a szétcincált járgányt belerobbantod a tömegbe, lőtávolba kerülve pedig szétgéppuskázod a célpontot. Második megközelítés: kapu berobbant, az első őr-tömeget lekezeled gránátokkal, futás fel a lépcsőn, gyors rúgások az ott ácsorgóknak, a maradékot elintézed egy benzines hordóval, és szétgránátozod a főgenyát is. Harmadik lehetőség (én így csináltam): hátulról támadsz, odaúszol a torony aljához, lekapod a szikláknál bámészkodó két őrt, felmászol a torony hátsó részén, adsz pár fejlövést a főnöknek, aztán lehajítod a hulláját az odalent bambán nézelődők közé. Csak hogy tudják, hogy ott jártál...
A Crackdown csinos képregény-köntösbe csomagolja a mészárlást, és az egész csomagot nézve roppant látványos játék. Látványos, mert a város jól néz ki, a látótávolság pedig nem köt kompromisszumokat - egy megfelelően magas épület tetejéről mindent belátni. A napszakok váltakoznak, a naplemente / napfelkelte különösen szép. Tetszett, hogy a játék nem próbál ultra-reális lenni, a rajzos füzetek világára hajazó vizuális stílus nagyon jól passzol a választott szuperügynökös témához. A három körzet más stílusú, a kezdőterület mutatja a klasszikus nagyvárosi képet, az oroszok ipari környezetben teszik a rossz fát a tűzre, a Shai-Gen pedig a város ultramodern, acél-üveg felhőkarcolóit és betonkomplexumait uralja. A város ráadásul “él”, nappal rengeteg a járókelő, akik kiabálva rebbennek szét, ha felugatnak a fegyverek.
A rombolás mértéke és megvalósítása szintén figyelemre méltó - erre különösen nagy hangsúlyt fektettek, a város káosz-módban működik, minden sarkon áll a bál, a rendfenttartó erők harcolnak a bandákkal, gyakran előfordul, hogy a békés rohangálást / ugrálást géppuskatűz, robbanások, aztán egy fejed felett átrepülő, lángoló busz szakítják meg...
A felvonultatott vizuális mágia csak helyenként nyomja rá a bélyegét a sebességre: a Crackdown az esetek 98 százalékában jól fut, az igazán durva tömegjelenetek (csoportos tűzharc, rakéták, fél tucat robbanó autó - egyszerre), és néha az online kooperatív hancúr (szintén tömeges rombolásnál) esetén figyelhető csak meg szaggatás.
Zenék is vannak (csak járműben), közel 100 szám közül lehet válogatni - a legjobbak a mexikói rap/metál elborulások. Érdemes megelíteni, hogy a Crackdown teljesen magyarul kommunikál (ha úgy akarjuk), feliratokkal, szinkronnal. A magyar narrátor hangfekvése ugyan egy fokkal talán kevésbé karakteres, mint az eredeti angol hang, de ez legyen a legkevesebb - korrekt és lelkiismeretes magyarítást kapott a játék.
Minden szép, minden jó? Majdnem. Egy igazi problémám van a Crackdown-nal: viszonylag rövid. Ha nekiülsz, egy hosszú hétvége alatt kivégezhető az összes főnök, és visszafoglalható a város. Van benne co-op multi (ami nagyon jó poén, iszonyatosan jókat lehet marhulni ketten), javíthatod a versenyeken elért időidet, nekimehetsz még egyszer a Főnököknek (Time Trial mód), és... és nagyjából ennyi. Hiányoltam még a karakter-kialakítást. Több előre letárolt figurából választhatsz, extrémebbnél extrémebb alakok, szétvarrva, kifestve - jól lett volna, ha én alakíthatom ki a saját emberemet. A későbbi letölthető tartalom tervbe van véve (négy újabb karakter már most húzható, grátisz), kíváncsian várom, hogy mit pakolnak bele...
A Crackdown-t három hónapja még sokan csak a mellékelt Halo 3 béta lehetőség (ami benne is van) miatt akarták a magukénak tudni. Ha az eddigiekből nem derült volna ki: magában is megállja a helyét, sőt, az utóbbi idők egyik legjobb játékának tartom. Nem bonyolít túl semmit, szabadon enged, és csak ott fogja a kezed, ahol szükséges. Nagyon régen láttam már ennyire jól összerakott, gondosan megtervezett játékot. Leülsz, elindítod, és fél percen belül SZÓRAKOZOL, jól érzed magad. A legjobb Robotzsaru-játék, Robotzsaru nélkül. A leglátványosabb szuperhősös cím, amiben nincs maszkos igazságosztó. A Crackdown szereti és jutalmazza azt, aki játszik vele - sokan tanulhatnának tőle.