Brave: The VideogameTeszt

A (ki)futó konzolgeneráció egyik apróbb, de mindenképpen értékelendő eredménye: az utóbbi években jobbak, szórakoztatóbbak lettek az elsősorban gyerkőcöknek szánt, az éppen a moziban futó animációs filmek alapján készült játékok. A javulásnak mondjuk volt helye, a korábbi színvonal javarészt gyalázatos volt, lehetett hová fejlődni. A fejlődés kézzel fogható jele, hogy az éves kínálatban most már általában megjelenik egy darab olyan animációs-filmes játék, ami meglepetést okoz, és túlmutat az általában megcélzott közepes minőségen. Az idei arzenálban a Brave-é ez az érdem: meglepően jól összerakott, egyes elemeiben és egészében is szórakoztató játékról van szó.

Ha még nem láttad a játék alapjául szolgáló Pixar-filmet, bátran ajánlom a „Merida, a bátor” (hazai cím) megtekintését. Technológiai szempontból kifogástalanul kivitelezett, szerethető karaktereket felvonultató mese a szülő-gyermek kapcsolatról, és a kimondott érzelmek erejéről. Ahogy a fentiekből nyilvánvalóan kiderült: magát a játékot is ajánlom, szigorúan a film után. A szigorúság oka: a játék nagyjából a film történéseinek közepén indít, és villámgyorsan elszpojlerezi a film első felét, és meglepetés-fordulatát is. A játék sztorija egyébként ezután már egyáltalán nem film-hű, az irány némileg hasonló, a megközelítés alternatív, a játékverzióban Merida öt perc alatt harcol annyit, mint az egész filmben összesen. A filmhűség elkerülése érthető, az „új” sztori teljesen jól funkcionál, de a film érzelmi erejének nagy részét feláldozza a videojátékosítás oltárán. (Szigorúan zárójelben: ezt speciálisan a Brave-en számon kérni már kritikusi szemétség, egyetlen műfajtásra sem ugrotta meg eddig a lécet ebből a szempontból.)

Mitől működik mégis jobban a Brave, mint a hasonszőrű társai? Például abban, hogy mer mindenféle lenni, nem a szokásos, akcióval helyenként felturbózott ugrándozást kapjuk, hanem egy ízlésesen kevert akció / platformer / RPG / puzzle koktélt. Merida a kelta mitológiából előugró rémségekkel harcol, kardot suhogtat, ugrál, és nyilaz is vadul. Plusz: a Brave az akción felül teljesen korrekt, a potenciális (offline) koop partner számára is fejlődési lehetőséget kínáló fejlesztési rendszerrel is rendelkezik.

A három alap-játékelem (közelharc, lövöldözés, ugrálás) kezdetben egyszerűcskének tűnik, túlságosan bonyolult soha nem lesz egyik sem, de magukba szívnak annyi pluszt, hogy hosszú távon se váljanak unalmassá. Hősnőnk közelharcban és távolsági hadviselésben is effektív tud lenni, a két harci lehetőség közül mégis a nyilazás az élvezetesebb, talán azért, mert ezt szolid duplaanalógos lövöldözés formájában kínálja a játék. A harc onnan válik élvezetessé, ahogy megkapod az elementális a fegyverekhez köthető támadásaidat: ezekből négyféle van, a különféle ellenfeleken keresztül (igen, mindenki másra érzékeny) a Brave szépen beleszövi őket a harcrendszer fonalába, és helyenként az ugrándozásba is.

Az ugrálás kezdetben kevésbé hangsúlyos, később nagyobb fókuszt kap, és az erős automatizáltsága ellenére is szórakoztató pillanatokat tud okozni. Vannak a játéknak belassultabb részei is, a három (csakazértseszpojlerezemel a filmet) kismackó főszereplésével. Nem, ne spanglit adnakj körbe (majd a folytatásban, amikor tinimackók lesznek), hanem a Merida útját gátló „egyáltalán nem nehéz, de azért megmozdítja az agyad” kategóriás rejtvényeket oldják meg. Feltűnik még Merida anyukája is, de mivel csakazértseszpojlerezek, ez pedig az, az olvasó fantáziájára bízom a kedves mama játékbéli szereplése mikéntjeinek és hogyanjainak összeillesztését. Valószínűleg izgalmasabb lesz, mint ami a játékban van, mert a Brave leggyengébb eleméről van szó. Elnézést, mégsem: a leggyengébb elem a Move / Kinect nyilazós minijáték, ami gyanúm szerint kizárólag azért került a játékba, hogy rá lehessen írni a dobozra.

Kissé hosszúra sikerült a rövid(ebb)nek szánt válasz - mert a fenti két bekezdés a válasz arra, hogy miért élvezetes a Brave. Azért, mert egy egész jó „felnőttjáték”, gyerekszintre visszaskálázva. Jó a zenéje, jók a hangok. Grafikai vonalon inkább erős közepes, néhány helyen (indokolatlan) framerate-problémákkal. Hosszúnak annyira hosszú, mit amennyire az ilyen játékok szoktak: két délután, aztán még kettő a gyerkőccel koopban. Pozitívumokat és negatívumokat egy asztalra dobva: jó játék gyerekeknek, nyugodt szívvel felírható a potenciális karácsonyi ajándékokat tartalmazó listákra.