Gears TacticsTeszt

A Gears of War szériát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni: a(z eddig) hat részt megélt sorozatot (plusz a mobilos Gears Pop!-ot) az Epic Games indította el útján, amit a Microsoft Studios vigyázó szemei alatt járt végig. Legyen szó bármelyik epizódról, mind húzócímnek számítottak Xboxon, a negyedik óta pedig PC-n is tiszteletüket tették. A folyamat lényegében egy nagy diadalmenet volt (leszámítva a korai PC-s átiratot), így tehát nem is csoda, hogy a sikereken felbuzdulva léptek egy merészet, és körökre osztott, csapatalapú taktikai spin-off fejlesztése mellett döntöttek.

Elsőre talán furcsán hangzik, hiszen a műfajról elsősorban a lassú játékmenetre és a sok menedzsmentre asszociálunk. A fejlesztő The Coalition (hajdani Black Tusk Studios) és Splash Damage páros viszont úgy gondolta, hogy ezek nem feltétlenül a zsáner alappillérei. És igazuk lett: egy körökre osztott játék igenis lehet pörgős és akciódús, ha a dizájn ravaszul variál a már jól bevált recepten. Lássuk, mik ezek! Ami máris szemet szúrhat, hogy a megszokottnál jóval gyakrabban, és darabszámra is több ellenféllel boldogítja a játékost. Ez biztosítja, hogy a küldetésekben ne legyenek üresjáratok, valamint szervesen kapcsolódik hozzá egy bátor mechanikai húzás: a földre került ellenség (emblematikusan brutális) kivégzésével az egész csapat (!) kap egy aranyat érő, ingyen akciópontot. A vízió nyilvánvaló mögötte: ölj, ölj, ölj! Jól működik, hiszen aktívan ösztönöz a közelharcra, a mozgásra, és úgy összegészében a teknős taktika mellőzésére. Persze ettől még a fedezékrendszer vitális elem, ahogy a távolból operáló mesterlövész kaszt sem maradt ki. De a filozófia egyértelmű és működőképes. A katonáknak bő kézzel szórja az aktív (és passzív) tulajdonságokat, ám ezek többsége is az egyszerű, de nagyszerű elvét követik. Nincsenek túlbonyolított képességek, melyek miatt túl sokat rágódnánk egy-egy szituáción, mégis stratégiai értékkel bír a többsége, amiknek helyes használatát látványosan díjazza a játék. Üdítő élmény például az, amikor egy szorult helyzetben nem a lépéseket kell percekig matekozni, hanem pl. egy rizikós szurony rohammal döntjük be az ellenség dominóját.

Ez az elgondolás pedig több helyen is tetten érhető. A saját életerő pontokat nem kell feltétlenül minden elé helyezni, ahogy ezt hasonszőrű játékokban már megszokhattuk. Több módja is van ezek pótlására, és bár a csapattagok halála végleges, ezzel nem frusztrál feleslegesen, ha csak nem csinálunk valamit nagyon rosszul. Mozgásban is elég megengedő, ha fedezékről-fedezékre akarunk mozogni, ahogy a találati esélyek is érezhetően a játékos pártján állnak (nem úgy, mint az erről hírhedt XComban). Talán rémisztő lehet a tudat, hogy a küldetések alatt manuálisan menteni nem lehet, de ez is csak azt propagálja, hogy ne mentésekben és újratöltésekben gondolkodjunk (aka savescumban). Ami valljuk be, a műfaj egyik nagy rákfenéje. Eleinte szkeptikus voltam, de a kampány vége felé járva is csupán két alkalommal éltem vele, és akkor is fair volt. Vagyis röviden nem szívatni akar, hanem egy kis hátszéllel a gördülékeny vérontás élménye felé terelgetni. Legalábbis a négy nehézségi fokozat második szintjén. Fentebb már értelemszerűen a kihívás is faktor.

A küldetések közötti szegmensek is inkább röpke boxkiállások, mintsem időigényes menedzsment teendők összessége. Építkezés nincs, a küldetés választó panel egyszerű és világos, a katonák felszereléséért felelős kezelőfelületen pedig ugyan kicsit érezni a multiplatform ízt, de a maga módján logikus és tanulható. Minden kaszt fix fegyverzettel rendelkezik, amiket több ponton is fejleszteni lehet a behúzott zsákmányokkal. Részben természetesen az alapvető statok feltornázásáról van szó (HP, sebzés, célzás, stb.), de nem ritkán egyedi passzív képességeket is ad a viselőjének. Utóbbiakból elbírt volna többet is a játék, de még így is lehet kielégítő kaszt buildeket alkotni a képességek és a felszerelések kombinációjából. Személyes favorit például a robbanóanyagokra specializált scout, aki kifejezetten alattomos, de hatékony és szokatlan értelmezése a kasztnak.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Gears Tactics a kampányra koncentrál. Nincs multiplayer, sem a klasszikus értelemben vett skirmish mód. Az amúgy meglehetősen középszerű és klisés, de tagadhatatlanul Gears sztori után elérhető a Veteran Mode, ahol újrafelhasznált küldetésekben lehet megszerezni a legjobb fegyvereket és páncélokat. Számomra azonban gyanús, hogy a jövőben ez bővülni fog (például DLC, vagy jobb esetben ingyenes frissítés formájában), hiszen hatalmas ziccerről van szó, amit most valószínűleg kapacitás hiányában hagytak ki. Mentségükre szóljon, hogy a kampány kb. 20-30 játékórával bír, ami igen korrekt. Még akkor is, ha beleszámítjuk a sztori missziók közötti, sajnos idő előtt repetitívvé váló (kötelező) mellékküldetéseket. Cserébe azonban több alkalommal is utunkba állnak egyre nagyobb és rondább főellenségek, ami ismét egy üdvözülendő újítás a kategóriájában.

Kisebb hibái és hiányosságai ellenére számomra egy kellemes meglepetés volt a Gears Tactics. A körökre osztott taktikai játékokat konzervatívan és mereven imádó (hehe) emberek talán hajlamosak lesznek egy lebutított fajtársnak csúfolni, de ha így lesz, nem értek majd velük egyet. Igen, sok elemet kihagytak, vagy áramvonalasítottak a dinamika kedvéért, de ettől nem lett kevesebb, sőt. Megmutatta, hogy lehet ezt másképp is csinálni, amivel minden bizonnyal új közönséget is szerez magának, ahogy (hozzám hasonlóan) a veteránok egy részét is ügyesen becsalogatja. Az egyetlen igazán nagy negatívumként az árát rónám fel neki, a 70 euró ugyanis PC-s körökben, még AAA tételek esetében is borzalmasan magas, de ne feledjük: most Game Passban is elérhető, sokkal olcsóbban. Szóval ha egy kicsit is érdekel, akkor a faramuci kliensen kívül nincs igazán jó indok arra, hogy kihagyd.