Továbbra is messzemenőkig értékeljük Chris Darril erőfeszítéseit, aki első körben kollégistaként, konkrétan RPG Makerrel állt neki a Remothered trilógiának (amiből végül kanyarított egy külső nézetes horror-kaland játékot), de sajnos a második felvonás sem lett sokkal jobb, mint az első. A történet továbbra is szuper, noha az első rész nélkül csak annyi fogunk tudni, amit a játék elején kérhető összefoglalóból megtudunk. Ha kimaradt a Tormented Fathers, vagy nem volt tiszta, hogy mi a szitu, akkor mindenképpen vegyük igénybe az "Előző rész tartalmából" opciót. Amúgy is jó ötlet, hogy ilyen van. Sok más esetben sem lenne haszontalan.

Miután felvettük a fonalat, nagyjából két és fél percen belül olyan szinten kezdenek el zajlani az események, hogy az zavarbaejtő. Főleg a suta mozgással-irányítással, ami kissé megnehezíti majd az egész ügymenetet. De nem baj! Rogyásig van skriptelve a játék, szinte eldönthetetlen, hogy éppen bugos, beszorultunk vagy mi is történik valójában. Általában script történik, de ez sajnos nem segít a továbbra is nehézkes interakciókon. Ami annyiban nem lesz zavaró, hogy nagyjából semmit nem kell csinálni, olyan sok mindenre nem is lesz szükségünk, hogy érdemes legyen kinyitogatni mindent, csak kerülgessük a folyamatosan nyakunkba lihegő ellent. Ez kissé zavaró, és nem a horrorjátékoktól elvárható értelemben és mértékben. És ehhez jön a suta irányítás.

A Tormented Fathers alapvetően jó hangulatú játék lett volna, kellemes enteriőrrel, részletgazdag kidolgozottsággal, kimondottan érdekes történettel, hagyományosnak ígérkező játékmenettel és rengeteg klasszikus utalással: Clock Tower, Bárányok Hallgatnak, Rosemary Reed pedig szerintem kiköpött Jodie Foster, némi Dana Scully beütéssel, a névválasztást meg nyilván a Rosemary gyermeke ihlette. Most sincs hiány utalásokból. Szinte biztos vagyok benne, hogy Andrea-t a Tortúra, Kathy Bates által játszott Annie-je ihlette, a helyszín pedig erősen Ragyogás utánérzésű, mármint kocepcionálisan. De.

A játékmenet monoton, volt és most is az, az érdekfeszítő történet ellenére inkább demotiváló és gyakran irritáló a változatosság hiánya, dinamika és AI pedig konkrétan nincs. Az új karakter amúgy szerethetőbb, személyesebb és egyedibb, mint Rosemary Reed (akit inkább most fogunk megismerni), csak ez nem sokat segít az összképen. Komplexebb feladatokra nem kell számítani, a cselekvés kimerül abban, hogy A-ból B-be rohangálunk dolgokért az egybites feladatokhoz és próbáljuk kikerülni a kivédhetetlen, meg néha a ritka ostoba ellensége(ke)t. Az egész játék erre épül, semmi egyéb koncepció nincs, noha lett pár úgynevezett boss fight. Ez roppant nehézkessé teszi az élményt, főleg az akadozó, darabos irányítással, lomha mozgással és gyakran nem működő interakciókkal, ami nyilván végzetes. A nettó három és fél órás játékidő így tud akár a duplája is lenni valódi tartalom nélkül.

Mindamellett a grafika sem kifejezetten erőteljes, mondjuk úgy tíz évvel ezelőtti szint, pedig a térhatású hangok, a hanghatások és a karakterek hangjai kitűnőek. Külön szerettem Jennifer (javarészt mi vagyunk ő) már amerikanizálódott, de még mindig erősen brit akcentusát (úgy tűnik, ezzel simán meg lehet venni, lásd: Amnesia Rebirth), de a képi megvalósításhoz és színvonalhoz képest erősen túljátszottnak érződik a szinkron. A nyelvezet is kissé disszonánsnak érződik a látottakhoz képest, de az enteriőr és a ruhák ellenére tudjuk, hogy a '70-es években vagyunk. Sajna a tizenéves lányok is káromkodnak, úgyhogy ez nem akkora probléma. Viszont az arcok már az előző részben is félelmetesebbek voltak technikailag, mint az egész játék en bloc, most viszont közel komikus a diszharmónia a látvány és a beszéd között, a szájra illesztés pedig, ami ugye nincs, ebben a kontextusban nem is értelmezhető. Az már szinte fel sem tűnik, hogy az átvezetőket sem sikerült úgy összerakni, hogy legyen valamiféle textúra, fizika, netán arcjáték, hovatovább szájmozgás, ha már beszél a karakter. Mr. Ashman simán belesétál egy asztalba. Az átvezetőben. Wow. Ettől még persze lehetne jó a játék, de nem ettől nem jó.

A történet viszont tényleg érdekes, egyrészt mert egyszerre játszódik a múltban és a jelenben, egyfajta előzmény és folytatás is az előző részhez, ami jó ötlet. Ki is aknázzák a tartalmi lehetőségeket, csak az időrendiség követhetetlen. Viszont történet alapkoncepciója még mindig nagyon penge, ami a Broken Porcelainnel egészen komplett és jól megkonstruált képet mutat. Még egy nagyon visszafogott, csak manapság kissé kötelező körnek érződő momentumot is sikerült úgy belerakni, hogy ne erről szóljon a játék. Csak játékként nem nagyon funkcionál. Majd, ha lesz harmadik rész, bár, hirtelen nem látom, miből lehetne, inkább megnézzük akkor is majd az "Előző részek tartalmából" összeállítást. Emiatt nem feltétlenül érdemes végigszenvedni az elvileg folyamatos javítás alatt álló, de mindig rettentően bugos, monoton és nehézkes játékmenetet. Ahogy Mrs. Lipton mcmacko mondja mindig, egy jó producer csodákra képes. Chris Derrilnek mondjuk még egy rakás programozó, grafikus és pályatervező is kéne mellé, de történetet írni kétségkívül nagyon jól tud.

4/10

AliceWake

Remothered: Broken Porcelain | Fejlesztő: Stormind Games | Kiadó: Modus Games, Darril Arts, Maximum Games | Platform: Nintendo Switch, PC, PS4 (tesztelt), Xbox One | Megjelenés: 2020.10.13. | Ár: kb. 10.500 forint