Így lesz idén ATARI karácsony

Így lesz idén ATARI karácsony

StingerCsere Krisztián Gábor2023.11.19. 08:11

Úgy nagyjából két évvel ezelőtt az Atari azt nyilatkozta, hogy ismét az AAA játékok felé nyitná meg a portfóliót. Ezt ugyan még nem látni egyelőre (leszámítva az új retró stílusú játékaikat), viszont azóta több gyűjteményes kiadvánnyal is elkészültek, melyek szépen ápolják a videójátékok kezdeti, legendákba illő korszakát.

Meglepő egyébként, hogy az eredeti méretéhez képest gyakorlatilag miniatűrizált vállalat mennyire igyekszik ápolni a hagyományokat: egyszerre többféle hardverpalettával is elérhetőek a piacon, melynek zászlóshajója kétségkívül az Atari VCS, amelynek valami egészen érthetetlen módon még mindig nincs hivatalos forgalmazása Európában, ennek megfelelően az alternatív beszerzési csatornák árai is rendkívül magasak. Az Atari VCS mellett létezik 3rd party által készített miniatűrizált, játékokkal telepumpált konzol is Gamestation Pro néven, ám a karácsonyi szezonra most egy majdnem az eredeti méretével megegyező modern Atari 2600+ típussal rukkolt elő a gyártó, amely teljes egészében kompatíbilis az eredeti játékokkal, így akár a saját meglévő A2600/A7800-as cartridge-okat is kezeli - noha belül azért modern komponensek találhatóak egy 8 magos HDMI 1.4-képes Rockchip és az Atari Stella-, illetve ProSystem nyílt forráskódú emulátorainak köszönhetően.

A kétségkívül 30+ és 40+ korosztályt, családapákat megcélzó kiadás ráadásul az Atari 2600 mellett a nagytesó 7800-as játékaival is kompatíbilis, kapott HDMI csatlakozást, szélesvásznú támogatást, egy CX40 típusú, az eredetivel megegyező Joy-t és a géphez csomagolt 10-in-1 játékválogatást is, melyek közt olyan címek találhatóak meg, mint az Adventure, a Combat, a Yars' Revenge, vagy a Missile Command - de az újrakiadott játékok között újakra is bukkanhatunk, mint a Berserk, vagy a Mr. Run and Jump. Külsőre a masina pontosan úgy néz ki, mint az ősapa - habár néhány centiméterrel kisebb, mint az eredeti 1980-ban megjelent négykapcsolós változat, cserébe szinte az összes klasszikus hardverkiegészítővel kompatíbilis, ráaádásul kapott egy tetszetős világítós Atari logót is.

Az Atari 2600+ ára a hazai piacokon ~45-50E forint körül mozog, már elérhető a nagyobb műszaki áruházakban - a játékgyűjtemények is kapnak egy-egy újabb kört a boltok polcain, az első csomagok valamikor november végén érkeznek.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Grand Theft Auto VI: az első trailer

7 órája
24

Laika: Aged Through Blood - az első motorvania konzolokra költözik

A megjelenés pedig szinte azonnali!

17 órája
1

Pacific Drive: autós kirándulás a zónába

Misztikus autó-rpg-thriller készülget. Trailert is tudunk mutatni.

20 órája
1

Flintlock: The Siege of Dawn - így küzdesz majd a hamis istenek ellen

Puskapor-punk, akció és mágia - friss trailer érkezett Új-Zélandról.

20 órája
2

A Banjo-Kazooie rajongók kiáltásait Phil Spencer Xbox fővezér is hallja

Lehet visszatérnek hamarosan a híres Rare-franchise-hoz?

20 órája
5

A Time magazin már elő is állt 2023 legjobb játékainak listájával

Game of the Year - a Time-nál ezek a GOTY játékok.

21 órája
33

Heti megjelenések

23 órája
6

Lake: Season’s Greetings DLC – Ünnepi andalgás

A fejlesztők 2021-ben debütált, Lake című alkotásában egy postást alakítva sétálhattunk komótos tempóban Providence Oaks kies városában, miközben a helyiek ügyes-bajos dolgaiban is elmerülhettünk. Most visszatérünk az 1980-as évekbe, és megnézzük, egykori hősünk apja hogy teljesít a karácsonyi hajrában.

1 napja
7

Dredge: The Pale Reach - Ez nem narvál!

Az idei év egyik legjobb indie címe a Dredge, efelől nincs kétsége annak, aki kipróbálta a játékot. A Team 17 / Black Salt párosától érkező hajózós RPG most friss tartalommal bővül, ami a jeges vizekre csábítja a ködben megrészegült hajókapitányokat.

2 napja
3

Egy váratlan fordulattal TikTok videón szivárgott a GTA VI

Még váratlanabb, hogy valószínű egy gyerekcsínyről lehet szó.

2 napja
15

Itt az új Fallout trailer

Mármint nem egy új játéké, hanem a sorozaté. Teljesen korrektnek tűnik első látásra.

2 napja
6

Super Crazy Rhythm Castle

A Super Crazy Rhythm Castle minden összetevőt tartalmaz ahhoz, hogy egy szuper szórakoztató és bájos ritmusjáték legyen. Tényleg az lett? Tesztben jártunk utána.

2 napja
2

Sokat ígér az új Cyberpunk frissítés

Metró, újrajátszható versenyek és minden más - teljesen ingyen.

2 napja
9

Baldur's Gate 3 gigapatch érkezett kibővített befejezéssel

Végre megkaptuk az epilógust, amit érdemeltünk, és egy csomó mást is!

2 napja
3

25 éves a Thief: ünnepeljünk új kiegészítővel!

A Looking Glass Studios legendás tolvajos játéka nem hivatalos kiegészítést kapott.

2 napja
2

Resident Evil: újra újrázás

A Capcom nem száll le a remake-vonatról.

2 napja
7

Kedden jön a GTA VI trailer

Vége az évtizedes várakaozásnak.

2 napja
8

Assassin’s Creed Nexus VR

Az Assassin’s Creed Nexus VR a Ubisoft első kísérlete arra, hogy saját szemszögbe, és ugyanazzal a lendülettel a virtuális térbe helyezze a szériát. Az eredmény meglepő.

3 napja
14

Új tartalmakat kap az Atari 50 kiadvány

Hivatalos Atari 2600 játékok, prototípusok, homebrew finomságok jönnek a platformra.

3 napja

Resident Evil 4 (Remake): érkezik a VR Mode!

Alig pár nap múlva már PlayStation VR2 headsettel a fejünkön is beléphetünk az idei év egyik legkiválóbb felújításának világába.

4 napja
4

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIiLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvIiwiaWQiOjV9