Véget ért a Concord pályája, bezár Firewalk Studios - ez történt kedden

Véget ért a Concord pályája, bezár Firewalk Studios - ez történt kedden

ne5hVáradi Dániel2024.10.30. 08:00

Bezár a Firewalk Studios és a Neon Koi. A Sony nemrég közleményben osztotta meg két belsős csapatának bezárását. A kettő közül a Firewalk neve lehet ismerősebb, hiszen az általuk készített Concord gyenge szereplése miatt két héttel a megjelenése után a kiadó eltávolította azt a boltok polcairól. A lépés után szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy valamilyen átalakított formában visszatérhet a játék, a friss hír tükrében azonban erre már nincs esély, a játékot végleg nyugdíjazza a Sony. A Neon Koi fejlesztése alatt lévő mobilos játéka sem fog tovább készülni, a cég pedig a közleménye szerint igyekszik az érintetteknek a többi csapatánál pozíciót találni.

Novemberben jön Ghostface. Legalábbis a Mortal Kombat 1 harcosai közé, a NetherRealm nemrég felfedte, hogy a maszkos gyilkos a Kombat Pack 2 tulajdonosok számára november 19-től lesz elérhető, a többiek egy héttel később, november 26-án küldhetik ringbe. A bejelentés mellé egy rövid előzetest is mellékeltek.

Masszív gameplay-t hozott a Metal Slug Tactics. Azt már a múlt héten megtudtuk, hogy a sorozat legújabb epizódja november 5-én érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series-re és Switch-re, most pedig azt is bejelentették, hogy a Game Pass keretében első naptól elérhető lesz. Mindezek mellé pedig egy majd' 20 perces gameplay anyagot mellékeltek.

Switch-re költözik a Xenoblade Chronicles X. A Monolith Soft és a Nintendo nemrég bejelentette, hogy a széria 2015-ös, Wii U-s epizódja a jövő évben Switch-re is ellátogat. A Definitive Edition alcímmel felvértezett kiadás a vizuális tuningon túl új történeti elemeket is tartalmazni fog, így azoknak is tartogat újdonságot, akik már korábban végigjátszották. A Definitive Edition március 20-án jelenik meg, 60 dolláros árcédulával.

Bemutatkoztak a Fairy Tail 2 kiadásai. A Gust gondozásában készülő adaptáció kapcsán nemrég a kiadó Koei Tecmo felfedte, hogy az alapváltozaton két bővített változatban is kapható lesz. A Digital Deluxe Edition elsősorban játékbeli extrákkal, így például különböző skinekkel lesz megtoldva, míg az Ultimate Edition a Deluxe változat extráin túl a játék season pass-át is tartalmazni fogja. Előbbi 85, míg utóbbi 130 euró ellenében lesz megvásárolható. A fentieken túl az introt is megosztották a december 13-án PC-re, PS4-re, PS5-re és Switch-re megjelenő játékhoz.

Bemutatkozott a Project ARC. A Krafton is belekóstol a taktikai lövöldék világába, hiszen a PUBG Studios következő játékát ők fogják kiadni. A Project ARC egy 5v5 összecsapásokat ígér, természetesen egyedi képességek használatával, mindezt madártávlatból. Az első trailer már befutott a PC-re készülő játékból, a megjelenési dátum azonban egyelőre nem ismert.

Csúszik a Path of Exile II rajtja. Már ami az Early Access prmeiert illeti, a Grinding Gear Games nemrég jelentette be, hogy az eredetileg november 15-re tervezett startot december 6-ra tolják. A halasztás oka technikai jellegű, a csapat közleménye szerint a szerveres infrastruktúra hadrendbe állítása több időt vesz igénybe, mint gondolták, emiatt döntöttek a halasztás mellett.

Decemberben jön a Mighty Morphin Power Rangers: Rita’s Rewind. A Digital Eclipse klasszikus beat 'em upja megkapta megjelenési dátumát, a csapat pedig azt is megosztotta, hogy ennek apropóján az előrendelők 15%-kal olcsóbban csaphatnak le a PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series-re és Switch-re érkező adaptációra. És hogy pontosan mikor is fut be? December 10-ét karikázza be a naptárban, aki első naptól harcolna a Rangerekkel.

Novemberben jönnek a Songs of Conquest konzolos változatai. A Lavapotion nemrég bejelentette, hogy körökre osztott stratégiai RPG-je november 12-től PS5 és Xbox Series konzolokon is elérhető lesz, amiket valamikor jövő nyáron követhetnek az iOS-es és Anrdoidos portok.

Kilép az Early Access-ből a Songs of Silence. A Chimera Entertainment nemrég osztotta meg, hogy a stratégiai játékuk november 13-án kilép a korai hozzáférés státuszból, ezzel együtt pedig a PC mellett PS5-re és Xbox Series-re is megjelenik.

Switch-re költözik a Chernobylite. A The Farm 51 túlélő FPS-e hamarosan új platformra látogat, nemrég ugyanis bejelentették a Switch portot, ami rögtön két változatban lesz elérhető. A Complete Edition az alapjáték mellett minden tartalmi frissítést magában foglal, míg a Premium Edition ezen felül digitális artbookot és soundtracket is tartalmazni fog, valamint néhány kosztumizációs extrát. Megjelenési dátumot és árcédulákat egyelőre nem közöltek.

Csúszhat az új Tomb Raider – ez történt pénteken

Továbbá: Kingdom Come Salvation, Xenoblade Chronicles 2 – Nintendo Switch 2 Edition.

8 órája

Wolverine sztori trailer, Aliens: Fireteam Elite 2 megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Marvel Tokon: Fighting Souls, Borderlands 4, Akatori, Constance, Dodo Duckie, Alpha Nomos, Sombras: Negative Frames.

1 napja
3

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

2 napja
16

Deathbulge: Battle of the Bands

3 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

3 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

4 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

4 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

4 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

5 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

5 napja
2

Welcome to Kowloon

6 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

7 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

7 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

8 napja
2

Star Fox (2026)

9 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

9 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

2026.07.15.
7

Copa City - szervezzük a focit!

2026.07.14.
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

2026.07.14.
2

Heti megjelenések | 2026 #29

2026.07.14.
2