Játékadaptációt kap a Hang nélkül, bezár a Pieces Interactive - ez történt hétfőn

Játékadaptációt kap a Hang nélkül, bezár a Pieces Interactive - ez történt hétfőn

ne5hVáradi Dániel2024.06.18. 08:00

Játékadaptációt kap a Hang nélkül. A frissen bejelentett A Quiet Place: The Road Ahead a Stormind Games kezei között készül, hangulatában pedig igyekszik visszaadni a filmeket, bár nem azok történetét dolgozza fel. A The Road Ahead egy spin-off lesz, melyben egy fiatal nőt kell terelgetnünk a túlélése érdekében. A single-player horror kaland a tervek szerint még idén megjelenik PC-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Jövő héten jönnek a Graven konzolos portjai. A Slipgate Ironworks fantasy FPS-e PC-n már egy ideje elérhető, nemrég pedig bejelentették, hogy a jövő héten, egészen pontosan június 25-én a PS5 és Xbox Series változatok is befutnak.

Újra bemutatkozott a Captain Blood. A Seawolf Studio és a General Arcade fejlesztése aligha mondható friss alkotásnak, első feltűnéséig a 2010-es éveking kell visszamennünk, azóta pedig több változáson is átesett. A jelek szerint azonban sikerült elnyernie végső formáját, a kalózos kalandjáték ugyanis a tervek szerint ősszel megjelenik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series-re és Switch-re.

Bezár a Pieces Interactive. Ugyan az Embracer Group néhány hónapja arról számolt be, hogy véget ért a megannyi leépítéssel, stúdióbezárással és -eladással járó belső átszervezése, nemrég sikerült egy újabb nevet felírni a veszteségek listájára. Legfrissebb áldozatuk az idei Alone in the Dark rebootot is készítő Pieces Interactive. A svéd stúdiót 2007-ben alapították és többek között a Magicka sorozat is a nevükhöz köthető.

Készül a következő Uncharted mozi. A Sony a CineEurope keretében tartott prezentációban ismertette a közeljövőre vonatkozó filmes terveit, amik között felfedték, hogy már dolgoznak a Naughty Dog sorozatának következő élőszereplős adaptációján, részleteket azonban egyelőre nem közöltek.

Klasszikus autókkal bővült a Forza Horizon 5. A Universal Icons Car Pack keretében a filmstúdió ikonikus járgányainak volánja mögé pattanhatunk, így a Knight Rider, a Jurassic Park és a Vissza a jövőbe verdáival is mehetünk néhány kört.

Új adással jelentkezik a Nintendo Direct. A helyi idő szerint délután négy órakor jelentkező, körülbelül 40 perces adásban az év második felének Switch megjelenései kapják a hangsúlyt, a handheld utódjáról azonban még nem fognak beszélni.

Elkaszálták a Life By You-t. A Paradox Interactive Sims riválisának útja nem volt éppen zökkenőmentes, a csapat épp nemrég halasztotta el bizonytalan ideig a játék Early Access megjelenését. Nem ez volt az első csúszás, az eredeti tervek szerint a korai hozzáférés már tavaly ősszel elrajtolt volna, a stúdió azonban többször is eltolta a premier időpontját. A friss közlemény szerint azonban több halasztás már nem lesz, a munkálatokat ugyanis leállították. Arról egyelőre nincsenek információk, mi lehet a csapat következő játéka.

Készül a Lords of the Fallen folytatása. A CI Games nemrég bejelentette, hogy a hosszas fejlesztés után tavaly megjelent reboot második részén már dolgoznak, a tervek szerint pedig 2026-ban érkezhet PS5-re, Xbox Series-re és PC-re, utóbbi esetében az Epic-kel kötött együttműködésnek köszönhetően első körben csak az ő digitális boltjukban lesz elérhető.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

S.T.A.L.K.E.R.: Legends of the Zone Trilogy

13 órája
3

Heti megjelenések

17 órája
13

Apró bejelentések - ez történt pénteken

Benne: Resident Evil: Survival Unit, Dragon Ball Z: Kakarot, Q Collection, Sonic Racing: CrossWorlds, HellHeart Breaker.

2 napja

All-Star Superman: egy különleges kiadás

Mi az ott az égen? Egy repülő? Vagy egy madár? Nem! A legyőzhetetlen Acélember, ki szinte isteni hatalommal rendelkezik. És akinek most mégis a halállal kell szembenéznie.

3 napja
2

Rooftops & Alleys: The Parkour Game

Michel Losch hiánypótló alkotása bő egy év után kilépett a korai hozzáférés fázisából és vele együtt megérkeztek a konzolos portok is. Sikerült megalkotni a free running elemek "Skate" szintű evolúcióját? Tesztünkből kiderül!

3 napja
3

Leköszön az Anthem, törölt projektek a Techlandnél - ez történt csütörtökön

Továbbá: Helldivers II, Once Human, Destiny: Rising.

3 napja
17

Hatalmas leépítést jelentett be a Microsoft – ez történt szerdán

Továbbá: Bandai Namco újdonságok, 9 Years of Shadows, Donkey Kong Bananza.

4 napja
45

Rise of Industry 2: ráfér még az ipari léptékű fejlesztés

A Rise of Industry első része nem a legegyszerűbb menedzsment játék volt, viszont a kanyarban itt a folytatás, így megnéztük, mire juthat a fotel-businessman 2025-ben.

5 napja
1

VA-sztárok a Dead Take-ben, System Shock 2 utánpótlás – ez történt kedden

Továbbá: Donkey Kong Bananza, WWE 2K25, Day of the Shell, Quit Today

5 napja
3

Új kosárlabdás játék az EA Sportstól, 30 éves az Ace Combat – ez történt hétfőn

Továbbá: Fruitimo, Supervive.

6 napja
9

Ruffy and the RIverside - Kócos kis mackóördög

A 3D platformerek reneszánszát az indie fejlesztők bátorsága és tenni akarása indította be. Most itt a következő cím, ami egy chaotic-good beállítottságú, izgő-mozgó mackóval próbál a szívünkbe zuhanni. Teszt!

7 napja
4

Heti megjelenések

7 napja
1

Still Wakes the Deep: Siren’s Rest – Mélymerülés

A Still Wakes the Deep remekül fogta meg a tengeri terror atmoszféráját, most pedig itt a folytatás egy DLC formájában. Lássuk, merre pihennek a szirének!

8 napja
3

PS5-re költözik a Rennsport, konzolos verziókat kap a Delta Force – ez történt pénteken

Továbbá: Bubble Bobble: Sugar Dungeons, Super Mario Strikers, Turok Trilogy Bundle.

9 napja
9

System Shock 2: 25th Anniversary Remaster

Sokak szerint a modern FPS műfaj többet köszönhet a System Shocknak, mint a többi nagy öregnek együttvéve. Ezen persze lehet vitatkozni, de az tuti, hogy az első két Shock-játék tényleg őrületes innovációkat tartogatott.

2025.06.27.
5

Fókuszban a Capcom Spotlight – ez történt csütörtökön

Továbbá: Death Stranding 2: On the Beach, Spy Drops, Anger Foot, Two Point Museum.

2025.06.27.
4

Stellar Blade x Goddess of Victory: Nikke

A külsős együttműködés után ezúttal hazai pályáról kollaborál a Shift Up, és bővíti a Stellar Blade-et olyan módon, amit talál kevesen gondoltak volna.

2025.06.26.
3

Apróságok a hét közepére - ez történt szerdán

Benne: Senua’s Saga: Hellblade II Enhanced, Neverness to Everness, Everybody’s Golf: Hot Shots, Fatal Run 2089.

2025.06.26.
5

RoadCraft - szurkoljunk együtt!

A SnowRunner és MudRunner játékok neve sokak számára ismerős lehet; most itt a képzeletbeli folytatás, a RoadCraft. Lássuk, mire jutunk, ha aszfaltra megy a játék!

2025.06.25.
9

PlayStation Plus: a júliusi hármas

Egy legendás akció-szerepjáték sorozat legújabb része. Felejthetetlen hegymászás. Féktelen bunyók. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

2025.06.25.
14