gyuri122008.03.10. 22:39

Mai napom-Egy boldog nap:)

Nem történt ma semmi különös, egy teljesen megszokott dolgok történtek ma is. DE! Ezekből a jó dolgokból most nagyobb dózis jutott,és emiatt lett mégis különleges ez a nap.

Tehát,kezdjük sorrendben:

Ma, körülbelül 4-kor(hajnali négykor természetesen) ébren voltam. Teljesen, és nem is tudtam elaludni,így hát,hogy ne unatkozzak elővettem az irodalmat(majd elraktam) és a törit,amit tanultam kb fél óráig. Ezután nagyon nehezen elaludtam, és 6-kor már ébren is voltam.Irány a suli!

Első óráim két magyar. Irodalom,s nyelvtan. 90 perc szenvedés. Kb 4,5 A4-es oldalnyi cuccot kellett volna megtanulnom,ebből jó ha tudtam kb 1-et.Mivel 1-est kaptam a Himnuszra,emiatt tanulnom kellett volna,de én nem tettem(lusta dög vagyok:( ). Úgyhogy maradt a szorongás,és az izgulás.

Irodalom: Egész órán feleltünk, de mivel a tanár(megint) szarul osztotta be az órát,átcsúsztunk a nyelvtanórába. Azért feladott megint körülbelül 1 oldal A4-es lapnyi szöveget a TK-ból. Juppíí. Viszont nem feleltem.

Nyelvtan: Itt viszont igen. Irodalomból,mégpedig Petőfi életéből, 5-ösre, de a tanár nem adott rá jegyet! Inkább kaptam 3 piros pontot.:D

Tesi: Futi futi. Aztán foci lett volna,de nem volt kedvem. Bementem az öltözőbe(ami közvetlenül a lányoké mellett van). Odaátról önfeledt vihorászást hallottam, gondolta megnézem mit csinálnak a csajok. Nem csináltak semmitse, de viszont egy hirtelen ötlettől vezérelve átjöttek a fiú öltözőbe. Király,most rejtegetnem kell őket. Hoppá,jön egy tanár! Lassan benyit, én odaugrok az ajtóba,és mielőtt a tanár meglátná az ajtó mögött kuporgó 6 darab lányt, egy határozott mozdulattal bebaszom az ajtót,majd szépen lassan kinyitom,és "Mi az?"

-Miért nem jössz kiütőzni?

-Mindjárt megyek,csak leveszem a szemüvegem. :)

-Oké,de siess!

Ezután,egy "kedves" pillantást vetek a lányokra,akik mosolyogtak mint a tejbetök, és örültek,hogy megmentettem a bőrüket.

Ezután bementem a terembe, miután léptem kettőt, az egyik gyerek "Gyurcimurci"-utálom ezt a nevet!- felkiálltással tökön dobott. A lányok,akik éppen ezt látták, nem tudták eldönteni,hogy sírjanak,vagy röhögjenek. Inkább sajnáltak.

Ezután még egy kicsit lányoztam a lányöltözőben,majd ennyi.

Ja,meg megijesztettem 4 lányt, akik annyira sikítottak,hogy a portás ordítva futott hozzánk,hogy mit csinálunk:)

English lesszön:NINCS ITT A TANÁR!NINCS ITT A TANÁR! Visszhangzott a folyosó a csoportom hangjától. Mindenki boldog volt, jogosan. Majd amikor kiderült,hogy a 3.(leghülyébb) csoportnál "vendégeskedünk", az öröm az egekbe szökött. De csak a fiúknál. És miért? Mert a 3. csoport tanárnője talán a legszebb tanr,kit valaha láttam. Túl van a 35( de csak kicsivel) de mégis egy fiatal 30-asnak néz ki. És olyan szép feszülős gatyesz volt a formás popóján,hogy majd' ... szóval értitek.:) Ráadásul nem egyszer lehajolt,vagy guggolt, többször kikandikált a bugyi is... Jaaaajj istenem,miért nem ő az angoltanárom??!!

Ezután jött a töri. A vicces az,hogy ezt ugyanaz a tanár tartotta,mint az angolt(töri és angol tanár egyben). KIRÁLY. Viszont írtunk. Nembaj, még a kicsiny bánatomat is eloszlatta,amikor beállt mögém, és nekem dőlt(szerintem nem is vette észre) a popsijával. Férfi társaim tudják,hogy milyen egy gyönyörű popó mellett ülni,hát még ha a popó hozzánk is simul.:) Most már alig bírtam magammal... Majd beszették a dolgozatot,amit nem tudtam befejezni, a "zavaró" tényezők miatt... Ezután nem egyszer megakadt a szemem egy-egy "zavaró" tényezőn, de már leszartam. Majd óra végén jött a fekete leves. Tudni kell a tanárról,hogy díjazza a becsületességet( ennek a tanárnak pénzért sem hazudnék),de ha valaki tagad,vagy hazudik,az nagyot süllyed a szemében. És most pont én süllyedtem le... Ugyanis, óra végén (miután ellenőriztük a házit) mondta,hogy az álljon fel,akinek nem volt kész a házi. Most az egyszer kész volt,de ez nem tetszett az egyik osztálytársamnak,aki viccből elordította,hogy "Gyuriiiiiiii, álljál csak fel, nincs is kész a házid!Láttam,hogy a szünetben csináltad!" A tanár úgy nézett rám,hogy inkább felálltam volna,minthogy azt mondjam, hogy kész van. De inkább tagadtam,tagadtam,tagadtam. És végül elhitte. De azt a nézést sosem felejtem el, helyben lenyelt volna...

Újabb angol óra: ELMARADT! A csoportom most annyira örült,mint majom a farkának. Király volt na.

Úgyhogy röviden: Még mindig jó feneke van a töritanárnak.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==