Joo T2008.05.01. 15:43

Üdvözlök mindenkit újra a Dublini körképben....

Nos először is bocsánat mindenkitől, aki esetleg rendszeres olvasója lenne a blogomnak. Bizonyos körülmények miatt nem tudtam írni. Hogy mért is? Mindjárt részletezem.

Nos hát az egész ott kezdődött, hogy. Ahol most vendégeskedek, oda kijöttek 6an. Rokonok, szülők, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy szűkös lett a hely. Igy átköltöztem egy hétre egy másik lakásba, ahol viszont nem volt net, szóval nem nagyon tudtam megosztani a tapasztalataimat veletek.

Na de most itt vagyok, és ez a lényeg. Ma költözök át az albiba. Kicsit félek azért a dologtól, mert hát meg kell hogy valjam, sosem laktam még együtt idegenekkel. Pláne nem idegen ajkuakkal, vagyis nem magyarokkal. Nem tudom, hogy említettem e már valamit az albiról, de akkor most megteszem.

Hát természetesen ez is egy családi ház. Van benne egy nagy nappali, egy étkező, és egy hatalmas konyha, kisebb kerttel. A fenti emeleten pedig négy szoba. Két kisebb, ezok közül az egyiket bérlem én, illetve két nagyobb. Elvileg 4en leszünk, akik közül tudom, hogy az egyik egy olasz leányzó, és a másik egy belga srác. Sajnos nem tudom ki a negyedik, ugyanis amikor mentem, két szoba volt kiadó, és hát én voltam az első bérlő.

Hát ennyit az albiról, majd biztos lesznek érdekes sztorik amiket megoszthatok veletek.

A másik a meló. Ugye elvileg part time-ba vettek fel, ami heti 30 órát jelentene. Ennek ellenére a héten is egy szabim van, a mai, valamint vasárnap 12 óráztam. Ja, vasárnaptól szombatig van a hét a melóba. Szóval heti 40-46 órákat nyomtam az elmúlt egy-két hétben. Ami kicsit sok, bár nem nagyon bánom, mert legalább megvan a lóvém. A héten is lesz vagy 450 körül a fizum. Persze meg is dolgozok érte. Annyiból rossz, hogy nem nagyon tudok elmenni így a fitness klubba, mert egyszerűen nem nagyon van rá energiám. Ma szabis vagyok, de ma meg költözök, szóval...

A melóban amúgy semmi különös nincs. Szép lassan megtanultam mindent. A menedzsert nem csipázom, de ezzel nem vagyok egyedül. Teljesen ki tud akasztani. Olyan, mint az ír időjárás. Egy napon belül többször is változik. Reggel általában morcos, és dul-ful. Mindig eldarálja a teendőt, és közben úgy néz az emberre, mintha hülye lennék. Aztán egy kis idő múlva meg tök kedves, meg megkér, hogy vigyem ki a szemetet, és elnézést kér, de hát én vagyok most az egyetlen fiú bent, és nehéz. Szóval nem lehet kiigazodni rajta. Na mindegy, nem szeretek vele dolgozni. Ja, ami teljesen ki tud akasztani, az meg hogy állandóan kell valamit csinálni. Ha nincs vendég, ami kb. max egy percen keresztül szokott tartani, mert mindig jön valaki, akkor neki kell állni valamit csinálni. Tök mindegy mit. Takarítani, mosogatni, stb. De amint jön valaki, akkor dobj el mindent, hagyj ott mindent a helyén, és szolgáld ki a vendéget. Ami ok, érthető, csak az a baj, hogy ilyen műanyag kesztyűt kell hordani, amibe mindig beleizzadok. És hát jön a vendég, le kéne cserélni, de az újat felvenni meg nagyon nehéz, és akkor ott szenvedek másodpercekig a vendég előtt, stb. Na de mindegy.

Szóval hülyeség az egész. Ki kell takarítani már reggel 7kor azt a részt, ami 10 perc múlva tiszta dzsuva lesz, mert jönnek reggelizni a munkások. Majd elmennek, megint kitakarítja az ember, és megint tiszta dzsuva lesz. Persze most nem azt mondom, hogy takarítani nem kell, de szerintem elég lenne egy papírtörlővel letisztítatni mindig, és du. amikor nincs akkora pörgés, akkor letisztítani frankón. De nem. Na de mindegy, ezt kell csinálni, ezt csinálom. Már nem keresek logikát a dolgokban, mert nincs is.

De azért hogy ne csak panaszkodjak, a többieket nagyon csipázom. De tényleg. Mindenki tök jó fej. Van pl.: egy állítólag 42 éves nő. Hát én még mindig nem hiszem, hogy 42, mert nem mondanám többnek 30nál. Na de a lényeg, hogy ő mindig vidám. Én nem tudom hogy csinálja, de mindig fülig ér a szája, mindig énekel, stb. Teljesen kész. Azt van egy másik, aki meg csak egyszerűen nem normális. Persze a jobbik értelemben. Aztán vannak néger lányok srácok. Szinte mindenki máshonnan. Szóval érdekes dolgo, hogy szép lassan megismersz más kultúrákat, de majd erről is írok részletesebben.

Na most lépek, mert ki kéne próbálni a az új GTA-t. :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==