csill2008.08.28. 23:36

hátrányos helyzet

bizony rossz korba születtem

most számolgatom mikor nekem c64em lett akkor jelent meg az első Mário és bizony csúnyán kimaradt az életemből

komolyan eddig baráti ,ismertségi körben ,családban nem találkoztam olyannak aki bármit tudott volna a konzolokról

iszonyúúúú bután tudnak rám nézni mikor elmesélem miért is vettük a fehér csodánkat

persze a közeli család más ők legalább értik miért de ettől hihetetlen mennyire kevés embernek van bármiféle fogalma arról mi is az a konzol és valahogy van minden esetben egy olyan érzésem

mintha rosszat tettem volna mert erre tereltem a lányom

miért is irom ezt hát kicsilámyom egy másik oldal hirezője lett és ez neki oltári fontos , reggel ezzel kezdi a napot és óránként nézi mi a vélemény az ő hireihez ,2 nap alatt megtanult nulláról honlapra infót feltölteni mindenfajta szülői segitség nélkül pedig apukája honlapszerkesztéssel foglalkozik :P de nem kért belöle

és ezt megprobálta 2-3 felnötnek elmondani, akik ezért rám néztek csúnyán mi az hogy egy 13 éves lánygyerek konzolon játszik söt még erről is olvas szabadidejében inkább menjen az iwiw-re , volt aki a beszélgetés után csendben megkérdezte leellenöriztem e a gyerek milyen honlapra jár :(

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7