Hagakure - Kötelező olvasmány

Kisebb koromban,mint minden gyerek szerettem a dínókat, az autókat, a fegyvereket, a westernt,és még sok minden mást is. Mint minden gyereknek,nekem is voltak példaképeim, a nagy katonák, a rocksztárok, az apám. És voltak valakik,akik tartották bennem a lelket a nehéz helyzetekben,akik miatt tűrtem, és nem adtam fel bizonyos dolgokat. Ezek voltak a szamurájok. Kevesen tudják ezt rólam,de mindig is szerettem a szamurájokat,tiszteltem őket ,még ha keveset is tudtam róluk. 5-6 éves fejjel azt sem tudtam,hogy mi az a halál,de már tiszteltem azt,aki nem fél tőle.

Aztán ez feledésbe merült. Jöttek a nem-csak-személyes problémák, mentek a régi szerettek, a régi példaképek megmutatták a rejtegetett oldalukat, és már a szamurájok sem érdekeltek igazán." Ki nem szarja le azokat a karddal hadonászó,majd a felesleges halálba mosolyogva ugró idiótákat?"

Szánalmas módon fikáztam Japánt,és a japánokat. Amikor ráébredtem,hogy ez mekkora butaság,és ráadásul felesleges, elkezdtem kijavítani a hibát,és kezdtem megint összejönni a japánbarát emberekkel. Így ismerkedtem meg a Hagakurével. Sokan (az oldalról is többen,ha jól emlékszem) ajánlották, így hát minél előbb be akartam szerezni. Jelentem sikerült, és hatásos volt.

Mondtam,hogy magam alatt vagyok, hát ez elmúlt. Nem tudom,hogy a gyógyszerek miatt, vagy szimplán az idő mulasztotta-e el, de abban biztos vagyok,hogy a Hagakure olvasása,és a Bushido néhány szabályának betartása pozitívan hatott rám. Megint megszerettem a szamurájokat. Hell jeah.

Jó dolog a Hagakure, mert az olvasót ráébresztheti, vagy megerősítheti bizonyos dolgokban.

Sokkal jobban tűrök bizonyos dolgokat,és ha ideges is leszek valami miatt,szinte rögtön megnyugszom. Tudok aludni. Megint eszek rendesen. Nem vagyok úgy szétesve mint eddig. Nem vagyok egész nap rosszul,nem fáj a fejem. Tudok koncentrálni. De a legnagyobb dolog,hogy újra hiszek valamiben,vannak céljaim, van mi szerint élnem, nem érzem magam olyan hulladéknak,mint eddig. Van akaraterőm.

Most boldog,vagy legalábbis boldogabb vagyok. Erre a boldogságra rátett egy lapáttal az,hogy majdnem biztos,hogy felvettek az elvileg jobb iskolába.

Ápropó, az előbb említettem,hogy célok. Most talán a legfontosabb(a Bushido betartása mellett) az,hogy vegyek,vagy vetessek egy szamurájkardot. Ezzel akarom megköszönni azoknak,akik segítettek a bajban. Amolyan "amikor meglátom Ti juttok az eszembe" dolog ez. Szóval értitek.

Köszönöm.

Még egy kérdés a végére: Tegyük fel,hogy meg van a kard. Magammal vihetném-e az utcán, vagy az első rendőr bevinne a sittre?

(én úgy tudom,hogy nem szabad katanákkal mászkálni az utcán,de hátha)