akyyyc2009.05.13. 23:19

Star Trek:D-A-C demóláttán

Elég nagy trekkinek vagyok mondható, szinte az összes sorozatot láttam, most már mind a 11. filmet:D Azon gondolkoztam, meg kéne vennem ezt az Arcade játékot, de előtte kipróbáltam a demóját...

És jól tettem. Mert hogy ezt csak akkor fogom megvenni, ha ingyen adják:D

A menüjébe még az embert eléggé pozitívan érinti a zene, sőt még mondhatni a képek alapján, hogy a grafika is szép lesz, szépen elindítok egy játékot benne, hát a demóban 2 hajónál többet nem igazán fogunk irányítani, de sebaj.(Tudunk lenni föderációsak, illetve Romulánokkal is)

Az irányíthatóság egy nagy 0.Mire rájöttem, hogy a jobb analóggal lehet a fegyvert is irányítani, lement vagy két 8 perces játék. Mellesleg 1 vs 1-be se nagyon tudtam eltalálni az ellenséget. Mintha neki automata el tud találni, én meg nagy ritkán ha sikerül. Ha meghalunk, tudunk evakuálni, mely nem sok értelme van, hisz mire megmenekülünk, elwarpolunk, addigra lazán szétlőhet az ellenség, ugyanannyi idő újraszületni is. Bár lehetséges, hogy ha felvesz egy társunk, tudjuk őt irányítani, ezt még nem tudtam kipróbálni, de ha a demó korlátozott számú hajót ad nekünk, nem hiszem hogy egy Constitution típusú Enterpriset fogunk tudni így egy kis csalással irányítani.

Ja, mellesleg a legbénább harci típusú hajót kapjuk meg a demóban. Se nem gyors, se nem lehet vele lőni, szóval semmire se jó, ha jön a nagyobb ellen, seperc alatt szétlő. De ha többen vannak....

Szóval ez a játék nagyon rosszul sikerült, kár érte. Bár lehet mégis megveszem azt a 1600 MS pontot, 800 pontért Mirrors Edge DLC, a maradékot meg megtartom későbbi játékokra, kiegekre.

Necroman Mk2
Far Cry

8 napja
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
7

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4