he7edik2009.05.31. 21:41

Gyűlöletkeltő játékok (I.rész)

Ismét egy gyöngyszem a szánalmas magyar média egyik "jeles" képviselőjétől. Magyarázzunk bele aktuálpolitikát már a játékokba is.

A gyűlöletkeltő internetes játékok egyre jobban terjednek. A rasszizmus, vallási intolerancia, egy etnikum, vagy másféle kisebbség elleni tartalmak leginkább az ingyenes flash játékokban, vagy kis költségvetésű, olcsó programokban fellelhetőek, de nyomaikat azért megtalálhatjuk a mainstream, nagyobb publikum számára elkészült termékekben is.

Minél nagyobb szabadság jellemző egy adott médiumra, minél kevesebb felette a kontroll, annál nagyobb az esélye annak, hogy szélsőséges megnyilvánulásokat is megtalálunk bennük. A különböző radikális témájú, gyűlöletet keltő játékok már a számítógépes játékok hajnalán, a garázsfejlesztések korszakában megjelentek - leginkább az ellenőrzés akkor még szinte totális hiánya miatt.

Később a média felfigyelt a játékokban dúló erőszakra és ennek kapcsán többet foglalkoztak azzal is, hogy politikailag inkorrekt játék ne kerüljön forgalomba, ám természetesen totálisan kizárni sohasem sikerült ezeket. A nyolcvanas évek végén és kilencvenes évek elején azonban még nem felügyelték annyira botrányos téma tekintetében a játékokat, azért is terjedhettek el oly könnyedén a gyűlöletkeltőek.

Szex, erőszak, rasszizmus, nacionalizmus

Rasszista témájú játékok a gyakran keveredtek valamilyen egyéb megbotránkoztató tartalommal. Az 1982-ben megjelent Custer's Revenge-ben például egy kikötözött indián nőt kellett megerőszakolnia egy meztelen cowboynak úgy, hogy először a nyílvesszők áradatában kellett odarohanni hozzá.

A játék ellen több, a nők jogait védő szervezet illetve az indián közösségek képviselői is felháborodottan tiltakoztak arra hivatkozva, hogy a játék gyomorforgató módon szimulálja a nemi erőszakot. Andrea Dworkin, a híres radikális feminista, aki közismert a pornográfia ellenes kritikáiról, azt állította, hogy ennek a játéknak is felróható, hogy az USA-ban oly sok bennszülött nőt megerőszakoltak a nyolcvanas években.

A Custer's Revenge-t több üzletből eltüntették, máshol csak a személyazonosság igazolásával lehetett megvásárolni. Ám teljesen nem tiltották be és szép hasznot hozott a Mystique nevű cégnek.

Természetesen nem hiányoztak a rasszista, vagy másféleképpen gyűlöletkeltő játékok sem a Commodore 64-es masina palettájáról. Erre magyar példát is találhatunk. A későbbi rasszista és szélsőjobbos blogger,Tomcat például Szakadt Csöves címmel készített még 1989-ben egy szöveges kalandjátékot, melynek cselekménye röviden ennyi: a rendszerváltás idején a címszereplő a Marx (utóbb: Nyugati) téri aluljáróban mozog az égtájak mentén, és közben iszik, cigányokat ver, erőszakol, késel. Tomcat a következő években a "Revenge" sorozatot készítette el, amelyben az egymás után következő részekben az iskolán, rendőrségen és hadseregen kellett "bosszút állni" gázspray, Molotov-koktél, láncfűrész és napalm bevetésével.

Tomcat egy Indexnek adott interjújában később mesélte: több felháborodott szülő felhívta, hogy beperlik, megverik. Egy ügyvéd is telefonált neki egy kisebbségi szervezet nevében, hogy bíróság elég viszi az ügyet, ám a szélsőséges blogger végül szárazon megúszta az egészet.

Autótolvajok, bűnözők, erőszaktevők

Természetesen a külföldi mainstream, egyre nagyobb költségvetésű játékok piacáról sem hiányoztak a politikailag inkorrekt, gyűlöletkeltő témák. A média az ilyen játékok kapcsán nagy visszhangot keltett, ám ezzel éppenséggel a játékfejlesztők és kiadók malmára hajtotta a vizet: az óriási botrány erős reklámként hatott.

Pontosan ez történt a híres Grand Theft Auto (GTA) sorozat esetében is, amely épp annak köszönheti töretlen népszerűségét, hogy a bűnözők és autótolvajok gátlástalan, gyilkos karrierjét szimuláló játékokat az évek során szünet nélkül támadták, perelték és be akarták tiltani különféle aktivisták, pszichológusok, ügyvédek, politikusok.

A játék ugyan nem kifejezetten botrány és gyűlöletkeltő célzattal készült, azonban mégis olyan elemeket találhatunk benne, amelyek sokaknál kiverték a biztosítékot. Már az 1997-es első részben is ártatlan járókelőket gázolt el a játékos és a hulláktól szedte el a pénzüket. A későbbi részekben pedig még nagyobb felháborodást keltett, hogy prostituáltakkal való szeretkezés után a játékos halálra gázolhatta őket őket, majd az aktusért elkért "tarifát" visszavehette.

Évekkel később, a Grand Theft Auto: Vice City című részben még nagyobb botrányt kavart a haiti lakosság körében az egyik küldetés, amely során 50 haiti lakost kellett kiirtani, illetve az a tény is, hogy a játékban bűnözőknek tekintették őket. A haiti közösség be is perelte a GTA sorozatot fejlesztő Rockstart. A pert megnyerték és részben pénzbírságot szabtak ki a cégre, részben vissza kellett szedniük az inkriminált részleteket tartalmazó játékokat az üzletek polcairól és olyanokra lecserélni, amelyekből már kiszedték ezeket.

A Grand Theft Auto botrányt keltő játékelemei miatt mind a mai napig a legtöbbet támadott játéksorozat. Az elmúlt évek során különböző fiatalkorú gyilkosságokhoz kötötték, illetve olyan emberek indítottak ellen igazi keresztes hadjáratot, mint az azóta hírhedté vált ügyvéd, Jack Thompson, vagy Hillary Clinton, aki szövetségi nyomozást akart indítani a játék ellen.

Ennek ellenére a játékot készítő Rockstar jelenleg is a legjobban kereső játékfejlesztő cég: a Grand Theft Auto IV 2008-ban 500 millió dolláros bevételt hozott, amellyel, mint minden idők legjobban eladott terméke vonult be a médiatörténelembe.

forrás:

egy hét 60 percekre lebontva

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==